Miért mennek tönkre a párkapcsolatok a gyerek születése után?

#18

Valóban sokaknál itt csúszik el, de ez beállítottság és hozzáállás kérdése is. Ha valaki úgy éli meg, hogy ott bezárt a bazár, be is fog....

Ismertem ilyen családot amúgy (illetve még mindig ismerem őket, csak már rég elváltak, mily meglepő), igaz ott kivételesen pont az apuka volt ilyen merev, szabálykövető, feszengős.

Koppra hazaérni 7-re, mert a Pistikének fürdeni kell, meg hasonlók.

Persze, a gyerek a legfontosabb, de akiben semmi rugalmasság nincs, és tényleg szó szerint alárendeli magát a gyereknek (amit valójában ő akar, mert minden óra meg táblázat szerint kell történjen), az nem csak mint férfi/nő szűnik meg létezni, hanem mint ember is.

Az meg már régen rossz.

(Egyik gyerekemnél sem vettem ennyire véresen komolyan ezeket a dolgokat. És szexre is mindig szántam időt, lehetőséget.

Nem azért, hogy a férjem befogja... 🤣 Hanem mert igényem volt/van rá, hozzátartozik egy kapcsolathoz.

És én pl pont nem az a fajta vagyok, akinek elég egy gyors ki-be húzig a mosógép tetején, szeretem rendesen kiélvezni a dolgokat...

Ahogy igyekeztünk valahogy megoldani, hogy legyenek gyerekmentes programok is időközönként.)

Minden kapcsolatban más okozza a problémát a gyerek születése után.

Baráti körből változatos élethelyzeteket hallani. Az egyik helyen apuka úgy érzi a pihenésből neki több jár, így belefér a délutáni haverozás, meg heti 3 edzés este 7-től 9-ig- közben az, hogy anyuka a gyerekek és a háztartás rabja az kit érdekel, szegény nő még egy tornaórára sem jut el, mert neki nem jár. Másik családban anyuka küzdött szülés utáni depresszióval, amit nem ismert fel elég gyorsan a környezete, így pokollá lett az életük egy időre. Harmadik családban állandóan marja egymást apuka-anyuka, velük nyaraltunk, elég erős személyiség mind a kettő. Minden hülyeségen összekaptak, a gyerekek meg feszültek emiatt persze. Patikamérlegen mérték ki hányszort cserélt pelenkát, vagy készített vacsorát, ölre mentek az igazukért.

Minden kapcsolatban van vmi, ami nem az igazi, ez a gyerek után sokszor csak felnagyítódik.

És igen, az anyukák meg a gyerek születése után nagyon be tudnak feszülni. Ezt az apukák tényleg sokszor úgy élik meg, hogy anyjuk elsárkányosodott.

Mikor Pistike fürdetése mindig pontban 7-kor történik. Mikor csak ezt adhat az apuka a gyereknek enni, 5 falatban, felkockázva, mert úgy "kell". Meg a csak ebben a pólóban mehet a játszótérre a gyerek és ott sem homokozhat. Apuka meg áll széttárt kezekkel, mint egy hülyegyerek, hogy akkor semmit nem csinálhat engedély nélkül a gyerekkel.

Ez is konfliktus több családban id.

Nem olvastam a válaszokat, ellenben a hivatkozott kérdésre válaszoltam én is. Őszintén leírtam, hogy volt egy mélyrepülésünk a gyerek érkezése után és sejtem, hogy a második után is lesz hamarosan. Van is rá kifejezés, normatív krízis egy párkapcsolatban a gyermekek érkezése. Hogy ezt ki hogyan tudja egyénként és mint kapcsolat feldolgozni, az változó. Ha alapból nem tudtak együtt működni a felek a kapcsolatukban, ez csak rátesz egy lapáttal, de hallani bőven olyan esetet is, ahol a gyerek borított végleg és én ezt őszintén megértem és átérzem.

Én felvállalom, hogy nem voltam felkészülve arra, ami az első gyerekünkkel jött, pedig nem csak a mézes habcsókos életet láttam magam előtt gyerekkel. Sejtettem, hogy nehezen fogok alkalmazkodni és így is lett. Amire kevésbé számítottam, hogy mennyire rosszul fogom megélni a szülésemet, mennyit fogok sírni, milyen lesz, amikor beüt a hormonsokk, amikor hetek óta nem alszom egy letehetetlen baba mellett, nem megy a szoptatás, folyik belőlem minden, szét vagyok kaszabolva és egyáltalán mintha nem is lenne sehol sem nyoma az életemnek, amit ismertem. Ehhez jön a férjem, akivel bár 6 éve együtt voltunk, éltünk meg haláleseteket, zokogtunk együtt, ápoltuk az anyukáját, amikor kellett, stb., de SOHA nem látott így és fogalma sem volt hogyan kezeljen, mert nekem sem volt fogalmam arról, hogy hogyan kéne kezelnie engem, nekem hogyan kéne kezelnem az egész helyzetet, stb. Szóval beütött a krízis és igen, nagyon nehéz volt visszatalálni az egymásnak feszülős túlélő üzemből oda, hogy mi nem csak csapatjátékosok vagyunk, akik az életükért küzdenek és segítik egymást, hanem egy PÁR romantikus igényekkel, szeretettel, új szerepekkel. Nagyon megértem, hogy ezen sokan elbuknak, mert ami végül segített, az igazából az idő és a tudatosság. Könnyű elmenni egymás mellett ebben az időszakban és kifarolni ahelyett, hogy megdolgozzunk az új énünkért és kapcsolatunkért.

Szerintem a kérdésre a válasz viszonylag egyszerű. Élsz valakivel évekig egy életet, kialakulnak a dolgaitok, összecsiszolódtok mindenben, majd érkezik egy kisember, aki kvázi felrúgja az egészet. Újra kell kezdeni a csiszolódást, az ismerkedést, felépíteni az új életet immáron hármasban. Megtanulni az új szerepeket, leosztani az új feladatköröket, ennyi. Valakinek ez csípőből jön, másnak nem.

Én nem gondolom, hogy sz*r lett volna korábban a kapcsolatunk és belátom, hogy engem nagyon megborított a babázás. A férjemnek pedig számtalanszor megköszöntem már, hogy ilyen birka türelemmel állt mellettem a csapongásaimban, holott tudom, hogy sokszor rá kellett harapnia a nyelvére. Mindketten elég erős személyiségek vagyunk és anno pl. az összecsiszolódásunk alapja volt, hogy hogyan fog megférni két dudás... na mindegy. Teljesen jól tudtunk működni miután dolgoztunk ezen, évekre el is felejtettük, hogy volt ebből nehézségünk eleinte, de ez gyerekkel megint feljött megoldandó kérdésként pl.

Hát ez van.

Már leírtak kb mindent, így nem írnám le sokadikként, hisz rengeteg oka lehet. Csak egy kis saját meglátás:

Nekünk nagyon jó volt a kapcsolatunk gyerek előtt, utána még jobb lett. Úgymond mélyebb, szorosabb kapcsolat. 2 gyerekünk van, volt vagy 4x mélypont, amikor összevesztünk elég rendesen, de rövid időn belül, (aznap) azt is tudtuk kezelni megfelelő kommunikációval, és érett, érzelmileg is érett felnőttként rendezni a dolgokat. Mi alapvetően is sokat teszünk azért, hogy önismeretet is tartsunk, őszinte kapcsolatunk van, minden gondot meg tudunk beszélni. (Önismeret sokaknak kimarad, pedig nyitott gondolkodással, pici szaktudással, amit be lehet szerezni, szakember nélkül is lehetséges.)

Annak a pár mélypontnak én szerintem a hormonális változasaim, enyhe depresszióm voltak az okai, valamint azért nem egy sétagalopp a gyereknevelésbe belerázódás, össze kellett hangolódnunk. De másokhoz képest a nálunk lévő pár összezördülés elég kevésnek számít. 10+ éve vagyunk együtt.