Szólnál egy családtagnak, ha azt látnád, hogy rosszul neveli a gyerekét?
Sógornőm fél évvel később szült, mint én. Meglepődve tapasztalom, hogy bár, az élet minden területén maximalistának ismertem meg, az anyaság finoman szólva sem megy jól neki. Folyton jön-megy, alig van a babával, szándékosan tápszeres, le van maradva a fejlődésben stb. Későn fürdetik, mert ő élvezni akarja a nyári estéket, de aztán panaszkodik, hogy 11ig is ébren van a kicsi. Rengeteget vigyáz unokaöcsémre anyukám, a sógornőm anyja is, bátyám is 110%ot belead, miközben sógornőm jó, ha a felét. Nekem sokszor az az érzésem, hogy ő nem is igazán vágyott babára, ezért sem változtat érte az életén. Ugyanúgy, mint előtte a bulik számítanak, körmös, fodrász, barátnők stb. Ráadásul nagyon sokat felszedett, lenne ideje és energiája odafigyelni az étkezésre, mozgásra, de nem érdekli. Terhesség előtt 64kg volt, most több 90nél is, ami szerintem borzalmas ilyen fiatalon. Bátyámmal már beszélgettem erről, a hízásra meg úgy alapból mindenre azt mondta, hogy hát, ez van, ő ilyen. Nyílván egy férfi nem lát úgy bele, mint egy külsőszemlélő, ráadásul anyaként látom, hogy náluk azért vannak problémák.
Tudom, hogy alapból nem szabad egyetlen anyukát sem kritizálni, plusz beleszólni mások életébe, de itt az unokaöcsémről van szó, akit imádok, és tartom annyira értelmes embernek a sógornőmet, hogy ha finoman, kedvesen fogalmaznám meg, amit látok akkor elgondolkozna rajta.
Te ebben az esetben tennél egy próbát? Hogyan mondanád el neki, hogy aggódsz értük úgy, hogy semmiképp se legyen sértő rá nézve?
Figyelj, szerintem sem normális, ha egy szülő ilyen szinten lepasszolja a gyerekét, de attól még semmi közöm hozzá. Te meg a másik véglet vagy.
Az én sógornőm is ilyen, mint a tiéd, hogy kvázi a nagyszülők nevelik a gyerekeit, többet vannak ott, mint a szülőkkel, látszik, na, de minek szólnék bele? Ha problémának tartaná, nem csinálná, egyszer céloztam erre, mikor beszólt nekem az én gyereknevelésemre (miközben mindenki engem tart normálisnak a családban, vele ellentétben), hogy sztem majd olyat kérdezek meg, ha kérdésem van, akinek van némi kompetenciája a gyereknevelésben, elhiheted, hogy vérig sértődött.
Senki nem szereti, ha beszólnak neki, hogy neveli a gyerekét, mert mindenki azt hiszi, jól csinálja. A te sógornőd sem elgondolkodni fog, max. megsértődik rád, szerintem te is tudod, hogy ilyenek az anyák, nők.
Hát abban igaza van, hogy ha a baba még a fejét se tartja magától, akkor ültetni sem szabad. Igenis az úszás, torna, masszázs (hipotónia esetleg?) sokkal többet segít neki, mint olyan pozícióba kényszeríteni, amire nem áll még készen, és ennélfogva tényleg okozhat neki tartós károkat.
A hasaltatást meg gondolom a baba nem szereti, sír, ezért nem erőlteti, meg is értem. Ha sokat van kézben (gondolom van kézben azért, ha nem is az anyjánál), akkor az pont elég annyira, hogy tartsa a fejét.
Én amúgy alapvetően egyetértek veled abban, hogy sem császár után pár nappal, sem úgy általában egy pár napos/hetes baba mellől nem kell elszaladgálni, de ő lehet, hogy így érzi jól magát. És boldog anyuka=boldog kisbaba. Egy babának valóban az anyjára van szüksége elsősorban, de ha van helyette ott csomó más családtag, nem egyedül hagyva sír csak a kiságyban, akkor azért nagyon nincs miért beszólni. A korábban említett szülés utáni depresszió is simán befigyelhet amúgy, de még az is előfordulhat, hogy még nem tud mit kezdeni az új helyzettel, a picivel, most az, hogy egész nap otthon üljön és nézze, ahogy ott nudlizik egy helyben, hát elismeri szerintem mindenki, hogy nem túl inspiráló. Ha neki ennél több ingerre van szüksége, mert amúgy megbuggyan, az is előfordulhat.
Az meg, hogy most túlsúlyos és még nem fogyott le... 4 hónapos a babája, könyörgöm. Főleg császár után, biztos nem olyan könnyű mozogni. Én természetes úton szültem egyébként, de amellett, hogy a másodiknál már szétnyílt hasizom miatt is kövérebbnek tűntem, mint amennyi súlyra voltam ténylegesen, és bár viszonylag hamar visszaálltam a "normálisba", azért 4 hónappal szülés után még bőven nem voltam önmagam, sem fizikailag, sem mentálisan. 9 hónapig változott a teste, legalább annyi, amíg visszaalakul. Azért ne legyünk már ennyire ítélkezők, főleg anya az anyával szemben, hogy a külsejét kritizálod, amikor még ennyire kicsi a babája.
De figyelj, ha ilyen a viszonyotok, te ismered, akkor mondd el neki, amit gondolsz. Én nem tenném, de nem ismerem a sógornőd, szóval lehet, hogy te látod jól. Az aggályokat amúgy is mindig jobb megbeszélni, meg a gondolatokat, véleményeket cserélni, mert anélkül lesznek az ilyen látatlanban ítélkező gondolatok a megértés és elfogadás helyett.
Nem vagyok az a típus aki beleugat a másik életébe. Az ő dolguk. Másnak ehhez nincs joga. Csak ha tudomásod van róla, hogy pl bántalmazzák a gyereket, max akkor gondolom lehet valami névtelen bejelentést tenni esetleg ezt megtenném ilyen extrém esetben. Viszont a saját gyerekemet nem bíznám rá.
Egyébként csak szólok, hogy azért mert gyereke lesz valakinek, egészségtelen dolog ennek mindent alárendelni. Egy nőnek is van joga gyerek mellett nőnek maradni, dolgozni, szórakozni, a párjával kettesben ápolni a kapcsolatukat stb.
Szerintem sem kell egy anyának a gyerek alá rendelnie magát. Van aki szerint a gyerek mellett a helye az anyukának 0-24ben, van aki szerint meg 2 óra kikapcsolódás az anyának is kell. Én utóbbi vagyok. Bár se körmöshöz sem ilyenekhez nem járok, de apukája viszi el boltba bevásárolni nélkülem, vagy játszótérre (1 éves). Persze voltak olyan időszakai mikor nem lehetett (szeparációs szorongás). Van olyan anyuka aki együtt alszik a gyerekkel és van aki első naptól külön szobában a saját ágyában altatja.
Engem az szomorít el, hogy a legjobban ítélkezni az anyukák tudnak. Ha ezt csinálod nem jó, ha meg azt az meg azért nem. Ha szoptatná igény szerint az a baj, ha tápszerezi meg az.
Az meg, hogy egy anyuka hogy néz ki az ő dolga. Senkit sem szabad elítélni, főleg nem szülés után.
Szerintem inkább próbáld támogatni. Ha valamiről panaszkodik meg csak halgasd meg, nem kell a kioktatás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!