Mit tegyek, hogy a férjem is és én is jobban érezzük magunkat?
Két gyerekünk van. A nagy most lesz iskolás, a pici 10 hónapos.
A férjem megfogalmazta, hogy úgy érzi teljesen kivan, frusztrált, nincs semmi szabadidő, konkrétan nem élvezi az életét.
Bennem is sokszor van az a gondolat, hogy nagyon rosszul vagyok, mert egy levegővételnyi idom nincs.
A férjemnek most mondtam, hogy heti 2-3 alkalommal menjen el terembe.
És majd próbálok többször elmenni programozni egyedül a két gyerekkel, közben kapcsoljon ki.
Persze közben az tolt el rossz érzéssel hogy én így már teljesen eltűnök.
De a legrosszabb az hogy ő nem érzi jól magát így.. És mondta hogy nem velünk nem vagy miattunk nem. De akkor is rossz. Egész nap bogtem tegnap.
Volt valaki hasonló cipőben?
válasza:Szerintem az hatalmas probléma, ha te úgy érzed ezt meg kell adnod neki, de ő nem érzi úgy, hogy ez fordítva is így lenne. Én ezért nem szerettem volna nagy korkülönbséget. Már a 2 éves mellett is azt éreztük, hogy lassan visszanyerjük a függetlenségünket, aztán ahogy megérkezett a pici, vissza a rajt vonalhoz. Volt még két embertpróbáló év. Ha várunk még, én biztosan nem kezdtem volna újra.
Nálunk az vált be, hogy mindketten hagytunk egymásnak teret. A férjem elmehetett a céges csapatépítőkre (ott alvós, berúgós), éjszakai horgászni nyáron 1-2 alkalommal a haverjával, stb. Cserébe én is elmehettem 1-1 estére, vagy éjszakára oda, ahova csak szerettem volna, de wellness hétvégézni is voltam már egyedül, mert akkor éppen úgy éreztem, hogy arra van szükségem és megérdemlem! Nekem szerencsém van abban, hogy a férjem is úgy érezte, hogy megérdemlem, sosem csinált ilyenekből gondot.
Ahogy nagyobbak lettek a gyerekek, a nagyszülőket is könnyebben be tudtuk vonni és bébiszittert is, így a közös programok is sűrűsödni kezdtek. Azt eleinte mindig úgy éltük meg, mintha valami cinkosok lennénk, akik most elmennek zülleni az éjszakába... :D Ez a feeling közelebb hozott minket egymáshoz újra.
Szóval én azt mondom, hogy beismerni és kimondani, hogy "k*rva nehéz és nem vagyok boldog", önmagában is nagy eredmény. Megtalálni, hogy egyénenként hogyan tudtok könnyíteni magatokon, a második lépcsőfok és ha rendben vagytok magatokkal, akkor pedig megtalálni újra a kapcsolódási pontokat ismét nagyon nehéz. Amíg van remény, ne adjátok fel. Nálunk gyerekenként az első 2-2 év volt az, amiben több volt a völgy, mint a hegy. Rengeteget kell kommunikálni, kész tervvel előállni és ebben benne van az is, hogy kölcsönös terveket dolgoztok ki. Hiába lesz a férjed jobban, ha te mégsz*rabbul leszel, mert mégkevesebb időd lesz magadra. Ugyanakkora szar az eredmény, csak az arányok tolódnak el. Mindkettőtöknek meg kéne találni valamiféle balanszot.
válasza:Nekem egy ilyen hullám mindháromszor másfél éves korukban jött. A férjemnek nem volt, mert a sport neki mindig is az élete része volt, nem hagyta abba a gyerekek miatt, így az énideje megvolt.
Anyósom másfél évesen már bevállalta őket egy éjszakára, ezzel kezdtük, szuper kikapcsolódás volt egy nyugis éjszaka. Sokat segített.
válasza: válasza:Ez tipikusan megint az az eset amikor apuka nem volt felkészülve a gyerekvállalásra, családos életre...
Mindenhol csak magát látja...tipikus
Mi a kisebb 1 éves kora után 3-4 havonta elmegyunk egy wellness hétvégére ketten a férjemmel.
Jó lenne ketten elmenni, csak sajnos jelenleg kivitelezhetetlen.
És igen, valóban nem volt felkészülve.
De egyébként én sem.
Imádom a gyerekeimet, de én is érzem néha, hogy eltűntem.
Abban reménykedem ez ahogy nőnek, jobb lesz.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!