Mit tegyek, hogy a férjem is és én is jobban érezzük magunkat?

Rossz lehet ilyen érzelmi hullámvasúton lenni.

Te elküldöd őt ez rendben van, menjen, tök jó, de ezt fordítva is megtudjátok csinálni. Amíg ő elmegy programozni a gyerekekkel addig te meg azt csinálsz szintén amit akarsz. Így win-win. De az véleményem szerint nem fog működni hogy csak te dobod be magad amikor így is te is kivagy.

Ha te 90-en lennél, ő még 50-en mondjuk akkor azt mondom egy ideig miért ne, hiszen van ilyen, de szerintem most te is rottyon vagy.

Nem tudom milyen anyagi helyzetben vagytok, de esetleg egy bébiszitter is jó tud lenni ha van rá lehetőség. Illetve nagyszülők, barátok segítsége?

Amúgy nem vétek rábizni másra a gyereket. Csak tudd hogy megbízhatsz az illetőben és ha baj van akkor szól, ill nem csinál olyat amit nem lehet.

De az fontos hogy ha sír a gyerek akkor ne hagyd ott, mert akkor egy idő után elveszíti a bizalmat. Mit tudom én ha pl 2-3 perc múlva is ordít akkor én odamennék. Lehet hogy lassú folyamat az elején de nagy eséllyel megszokja.

"És majd próbálok többször elmenni programozni egyedül a két gyerekkel, közben kapcsoljon ki."

És ebben hol van az, hogy te is jobban legyél?

Neked nem jár szabadidő? Kicsit úgy hangzik az írásod, mintha itt csak a férjed igényei számítanának, méghozzá minden áron, nehogy esetleg fogja magát, és kiszálljon.

Az teljesen jó terv, hogy legyen énidő - de mindkettőtöknek, ez így fair. Plusz kettesben töltött idő is kéne.

Nem pedig apukának biztosítani a szabadságot, anyuka meg f***uljon ki.

Neked is legyen kis énidőd. Menj edzeni, barátnőkkel kávézni, addig a férjed vigye el a gyerekeket játszótérre vagy valami. Ha neki jár heti 2-3x 1-2 óra neked is kijár ennyi pihenés.

Szervezzetek férjeddel közös programot, ahol csak ti ketten vagytok. Ezt legalabb havi 1x

Nálunk is hasonló a helyzet, csak 1 gyerekünk van.

Amióta megszületett egyijőnk se boldog, egyikőnk se "élvezi az életet".

"Segít" egyébként a gyerek körül a kezdetektől mindenben. Mindketten padlóra kerültünk de neki még van választása, jár el a hobbiját művelni, igaz sokkal ritkábban, mint azelőtt. Befizettem masszázsra, jár szakemberhez is, hogy javuljon a helyzet, mert az ő negativitása jobban árt a családnak mint az enyém. Mamák ritkán terhelhetők, meg még a gyerek is kicsi.

Nekem most kezd az az érzésem lenni hogy ez ennyi volt köztünk, nem lehet megmenteni már. Nekem semmi nem jutott az elmúlt 2 évben ami kikapcsolódás vagy szórakozás lenne, én is nagyon rosszul vagyok lelkileg, magányos vagyok, mert elvesztettem a társam gaykorlatilag, mert csak fizikailag van jelen, de elérhetetlen teljesen.

Külső segítség. Ha nincs hova, kinek lepasszolni a gyerekeket, akkor nem lesz javulás. Csak akkor tudtok fellélegezni, ha ki tudtok szakítani magatoknak én és miidőt, és kiszakadtok a mókuskerékből is.

7: nálunk ugyanez volt, de mi nem adtuk fel egymást. Ahogy nő a gyerek, javul és növekszik az együtt töltött idő. Pl már 4 éves múlt, nyáron ment napközis úszótáborba, mi meg egész héten együtt voltunk. Ezt ki kell várni, ki kell bekkelni. Ami iszonyat nehéz, de ha feladjátok egymást, ha nem küzdötök egymásért, mert még az is nehéz, akkor megette az egészet a fene - akkor aztán tényleg kár volt gyereket csinálni, hogy tönkretegyétek a saját és a gyerek életét is az első lépésben. Küzdjetek!