Ha az első gyerek is nehézséggel jár miért vállalnak többet?

#21 igen,csak addig kinis kell bírni ép idegekkel,addig is fel kell nevelni a gyereket,példát mutatni neki, nem árt ha az embert nem kényszerzubbonyban viszik ela kimerültség, burnout meg a jó ég udja mi miatt. Igen,felnő,de az ember változik,ha sok sok évig benne van valaki a kisgyerekes korban,az komoly nyomokat hagy a szemelyisegen is,nem feltétlenül jó irányba. Én azt érzem most,hogy két éves a gyerekem,hogy nem bírnám ezt még egyszer főleg hogy itt a "nagyobb" is. És mivel már 37 vagyok, nagyon valószínű hogy ez így is marad.

#20 voltam.

#23 sok mindent irhatnekyde nincs kedvem egy nem túl nívós oldalon no name emberekkel vitatkozni,jobban mondva meggyőzni bárkit is bármiről. Ha teherként tekintünk arra,hogy két év után szeretném végre nyugiban megenni az ebedemet,hiányzik az a fajta szabi,mint amikor a munkából elmegy az ember, akkor igen,teher.

Azt gondolsz rólam amit szeretnél,te dolgod.

Na ez az. Ha valaki belátja,hogy egy gyerek neki elég, akármi miatt,akkor jön,hogy önző,mert tehernek éli meg. Véletlenül sem dicséretet érdemel,mert belátta mennyire képes.

De ha meg vállal meg egy gyereket es kiegni mer,jön az,hogy egy után már igazán tudhattad volna mire számíthatsz.

Ezen az oldalon soha senkinek semmi sem jó (kinek nem inge..)

22# Részemről ez teljesen elfogadható, csak azért reagáltam, mert nem jelentetted ki kategórikusan, hogy sosem vállalnál többet. Én nem akarlak meggyőzni semmiről, csak gondoltam jelzem, hogy az a gyerek 2-3 éves korától olyan ütemben kezd el normál esetben leválni anyukáról, hogy csak pislogsz majd. :) Azért szerintem ez nem olyan nagy áldozat, a szellemi épséget pedig anyukának kell megtalálni hogyan tudja fenntartni. Sokan ezért kezdenek vállalkozni, takarítani, baba-mama programokat csinálni ebben az időszakban, tanulni, stb. Mert keresnek valamit. Ilyen formán pedig a "babázós" évek személyiségfejlődését lehet pozitív irányba forgatni, nem csupán leépülésnek tekinteni.

Voltak/vannak nagyon nehéz pillanataim, így tudom, érzem. Vissza is mentem dolgozni mindkét gyerekem mellől részmunkaidőben viszonylag korán, mert úgy éreztem becsavarodok otthon, akár szép ezt kijelenteni, akár nem. És igen, nagyon jól esett, hogy heti kétszer leülhetek úgy enni, hogy nem kell másnak adnom a kajámból, hogy nem húzzuk el az időt nyávogással, pohárborogatással, veszekedéssel, vagy hogy szimplán beülhetek a budira 5 percre úgy, hogy senki nem üti az ajtót közben, hogy "anyaaaaa kéész vaagy?" Szóval pontosan értem amit mondasz, de ez csak néhány év és visszatekintve kb. egy csettintés alatt elmúlt. :) Az én személyiségemben pl. hatalmas fejlődés az, hogy megtanultam ezeket az 5 perceket isssszonnnnyatosan értékelni. És sok sok más olyan dolgot is, ami régen természetes volt. Mert mindent lehet két irányból szemlélni ugye. :)

25! Nyilvàn az se normális aki egy gyerek utàn rájön, hogy ez neki nem megy mègis szül utàna mèg párat.

De, max józan gondolkodàsnak gondolom ha valaki igy nem vàllal mèg egyet .

Amugy nem azért lesz önző valaki mert belátja, hogy “valami “ miatt neki elég 1 gyerek hanem a fentebb leírtak miatt amit ti pontosan tudtok

#26

Köszönöm a részletes választ! Tapasztalatom nyilván nincs, még nincs egeszen két éves. Nekem semmi segitsegem (érzelmileg sem) a férjem reggel megy,este jön és évente párszor távol van munka miatt,a gyerekem több emberes és kora baba is volt. Én is elterveztem hogy csinálok ezt meg azt majd,nem jött össze. Hiába imádok pl.olvasni,az elmult két évben öt könyvet olvastam összesen,mind gyereknevelés témakörben. Tanulni? Hát...pedig tervben volt egy második nyelvvizsga. Nem tudom,nincs tapasztalatom mi lesz egy év múlva..lehet meghulyulok,és azt fogom mondani,végülis kibirtam egyszer ki fogom még egyszer...meg hát az idő mindent megszépit. Már most nem mondom azt,hogy kibírhatatlan a szülés,pedig ,volt hogy mondtam közben a férjemnek öljon meg,mert nem bírom.

Az is igaz sokszor hallom hogy két éves kor után jön a java, az igazi dackorszak. Nem tudom mi vár rám,úgy érzem egy sötét és ismeretlen erdőben haladok. Nekem igenis nagyon hiányzik az a fajta szabadság amit úgy vesz ki az ember,mint a munkában.

Úgyhogy nem tudom mi lesz,a mostnai agyammal azt mondom,hogy nem.

29# Na látod, abban mondjuk szintén közös a pont, hogy segíts nélkül én sem vállaltam volna többet. Mégha az a segítség nagyon sokáig ki is merült abban, hogy a férjem délután 3-4 körül hazaért, vagy szabit vett ki, amíg én dolgoztam. Amikor megfogalmazódott a második gyerek kérdésköre úgy komolyabban, akkor lett fizetett segítségünk is és így azért ég és föld na...

Szerintem alapvetően az nem oké sem rendszer, sem családi, sem semmilyen szinten, hogy egy anya évekre ilyen mértékben magára van hagyva egy olyan életvitelben, ami számára teljesen új és ismeretlen. 180 fokot fordult az élete és teljesen egyedül maradt benne, szóval én inkább azt kérdezném, hogy ezt ki bírná ki épen? :D

Tisztelet annak a nagyon pici rétegnek, akik tényleg erre születtek!