Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Kisgyerekes családok, nektek...

Kisgyerekes családok, nektek is egyre nehezebb fenntartani a "középosztálybali" életszínvonalat?

Figyelt kérdés

A férjemmel mindketten a nulláról indultunk, de sok munkával és spórolással sikerült 30 éves korunkra megteremtenünk egy kevés hitellel terhelt házat, született akkor két gyerekünk is.


De basszus, olyan ütemben nőnek az árak, hogy egyre nehezebb egy normális megélhetést kicsikarnunk két átlagbérből. Spórolósan, odafigyelve élünk most is, de a bevételünk jelentős része elmegy az alapdolgokra, a hitel, kaja, rezsi, gyerekeknek a cuccok.


Minden hónapban teszünk félre, ani arra van, hogy befejezzük a házat, de az is csúszik folyton, úgy elszálltak az árak. Illetve, ha ezt a pénzt fixen eltesszük, akkor minimális jut szórakozásra, extrákra, nyaralni sosem voltunk még pl. családosan, 2-3 napra sem. Az egy darab kocsinkat is cserélni kellene pár éven belül, mert már megérett rá, na de miből...?


Az az igazság, hogy most telik minden alapvetőre, ez nem gond, telik valamennyi extrára is, de már egyre kevésbé. Csúszunk lefele az utóbbi 3-4 évben, ezt érzem.



máj. 12. 08:33
1 2 3
 11/28 A kérdező kommentje:
Ez a vita minek a kérdés alá? Ne offoljátok szét, légyszi?
máj. 12. 11:07
 12/28 anonim ***** válasza:
88%

Nem off az, ha már a középosztálybeli sem egzakt fogalom.

Ha valaki 400-ból érzi magát középosztálybelinek évi egyszeri 2-3 napos belföldi kirándulásokkal, az vitára ad okot.

A középosztály ott kezdődik, hogy nem kell nézned az árakat a hétköznapi bevásárlások során. Ha nincs kedved főzni, nem gond a hónap végén sem rendelni vagy akár minden hétvégén. Nem kell gyűjteni programokra, mert nem okoz gondot bármikor elmenni strandra, állatkertbe, moziba, színházba. Nem vág földhöz, ha egy hónapban tönkremegy a mosógép, a kazán és még aktuális egy szemüvegcsere is.

Nem attól leszel középosztály, hogy külvárosban van egy nagy házad és 1-2 muszáj autód, de kimozdulni nem tudsz és nézned kell az árcímkéket.

máj. 12. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
90%
Előre megyünk nem hátra mi is..a szakadék felé.
máj. 12. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
76%
Átlagbérből sosem voltál középosztály.
máj. 12. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 A kérdező kommentje:

Most erre mit mondjak?


Van szép házunk, autónk, némi megtakarításunk. Telik ruhára, cipőre, fagyira, a gyerekeknek 1 napos programra, némi extrára minden hónapban.


Tudunk félrerakni is havonta, ahol én a lecsúszást látom, az, hogy ez a félrerakott összeg egyre kevesebbet ér, illetve egyre jobban nézni kell mindennek az árát, lemondani erről-arról, hogy félre tudjuk rakni.


Nem gondolom, hogy szegénynek számítunk egyelőre. És mivél brutálisan nőnek az árak, minden betervezett dolog egyre csúszik.

máj. 12. 13:28
 16/28 anonim ***** válasza:
32%
A szegény és a közép között még van átmenet.
máj. 12. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
75%
Mi az egyik válaszolóhoz hasonlóan nem csúszunk lefelé, de előre sem igazán tudunk haladni. Mert nálunk az előre haladás jelenleg a nagyobb ház, a még egy lakás, a még nagyobb, még egy autó, stb lehetne, amit egyszerűen már nem tudunk kigazdálkodni. Pedig bőőőőven többet keresünk az átlagnál. Le nem csúszunk, de azért az előrehaladáshoz, anyagi (további) gyarapodáshoz egyszerűen ez már kevés. A mindennapi életünket olyan értelemben nem befolyásolja, hogy a boltban az árakat nem kell néznünk, a gyerekeknek ugyanúgy ki tudunk fizetni mindent, amit kell, de közben meg abban az értelemben befolyásol, hogy nem tudtunk olyan és akkora házat venni, amit szerettünk volna, nem ott lakunk, ahol szeretnénk, nem olyan az autónk, amilyet szeretnénk, szóval ilyen értelemben persze egyre rosszabbak a kilátások. Amíg a gyerekek kicsik, az így még oké, de hogy ha így haladunk, milyen lehetőségekkel tudjuk őket útnak indítani az életbe, hát az már egyáltalán nem magától értetődő sajnos. És mégis ki tudott volna erre előre felkészülni, az első lakásunk, amit 2018-ban vettünk 25M forintért, vérlázítóan pofátlanul magas áron akkor is, most már 50+-ért kelne el, az nevetséges. Ezzel nem tud lépést tartani senki, aki simán csak bérből él, akármennyi is a fizetése (nekünk viszonylag magas, és basszus, mi is csak lesünk, hogy mi a franc történik körülöttünk a világban).
máj. 12. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
23%
Hitelből van a szép házatok (ami szerintem egy max 35-40 milliós kádárkocka) és hó végére nem marad. Ez hol középosztály?
máj. 12. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
12%
Nekunk azota nincs gyors haladas, mipta az IT szektor szolgatatast is kivettek a Kata adozasbol, ahol eleg volt a fix havi 50 es csok. Moet kozel 50 %lett az ado,hiaba van foallasa a ferjemnek, a vallalkozasbolnis vonnak meg egyszer TB. Igy 6 milliobol megmarad kb 3. Elotte meg majdnem minden tiszta penz volt,legalisan szamlaval. Abbol vettunk csaladi hazat, most ez a gyarapodas lelassult lenyegesen. Minden 3.honap vallalkozos penze megy adoba az allamnak. Elkeserito! Velunk nagyon kicsesztek ezzel. Meg jol allunk, de egyszeruen iszonyat hany milliot kell befizetni az allamnak.
máj. 12. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
68%
Az agárdi válaszolónak írnám. 30 éve lakom Agárdon, ott 3 évvel ezelőtt 10 millióért csak egy lepusztult házat lehetett venni. Azt is hitelvből vették. Ők a középosztálynak a legalsó szintjén helyezkednek el, ahonnan csak lefelé vezet az út. Főleg gyerekkel, hitellel, egy elég drága nyaralóhelyen.
máj. 12. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!