Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Kisgyerekes családok, nektek...

Kisgyerekes családok, nektek is egyre nehezebb fenntartani a "középosztálybali" életszínvonalat?

Figyelt kérdés

A férjemmel mindketten a nulláról indultunk, de sok munkával és spórolással sikerült 30 éves korunkra megteremtenünk egy kevés hitellel terhelt házat, született akkor két gyerekünk is.


De basszus, olyan ütemben nőnek az árak, hogy egyre nehezebb egy normális megélhetést kicsikarnunk két átlagbérből. Spórolósan, odafigyelve élünk most is, de a bevételünk jelentős része elmegy az alapdolgokra, a hitel, kaja, rezsi, gyerekeknek a cuccok.


Minden hónapban teszünk félre, ani arra van, hogy befejezzük a házat, de az is csúszik folyton, úgy elszálltak az árak. Illetve, ha ezt a pénzt fixen eltesszük, akkor minimális jut szórakozásra, extrákra, nyaralni sosem voltunk még pl. családosan, 2-3 napra sem. Az egy darab kocsinkat is cserélni kellene pár éven belül, mert már megérett rá, na de miből...?


Az az igazság, hogy most telik minden alapvetőre, ez nem gond, telik valamennyi extrára is, de már egyre kevésbé. Csúszunk lefele az utóbbi 3-4 évben, ezt érzem.



máj. 12. 08:33
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
4%
Nem elég a csok, meg a babaváró, meg az egyéb segélyek??? Dolgozni kell, nem nyafogni!
máj. 12. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem senkinek nem könnyű. Legyen az nyugdíjas, egyedülálló, családos. Mindenkinek megvan a maga nyomora, minden piszkosul drága. Mindenki mérlegel, hogy mi fér bele a büdzsébe.
máj. 12. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
27%

Mi nem így vagyunk hál isten.

Mi 2016ban költöztünk össze. 2szatyor ruhaja volt mind a kettőnknek, férjemnek meg egy 30éves kocsija.


Mára van egy saját hátunk, 2db 10éves autónk.

Felvettük a babavarót, 2020ban, abbol videken vettünk egy régi kádárkockát. Be is költöztünk, azóta újítgatjuk. Az ablakcsere, szigetelés, teljes fűtescsere, belül festés, fürdő és konyha újra kialakítása, burkolatok. Ez ameddig eljutottunk önerőből 4év alatt.

Mellette sikerült férjem kocsiját is lecserélni, nekem újat venni.


Én novemberig csed/gyeden voltam. A gyedem 130ezer ft volt. Férjem sok munkahelyen megfordult ez a 7évünk alatt, most a legjobb keresete 400ezer.


Minden évben 3napot nyaralunk belföldön. A gyerekek semmiben sem nélkülöznek.


Rezsink kb 50ezer (+a kocsik). 47ezer a hitel törlesztő, ami eddig fel volt függesztve, most hogy dolgozok (300ezret kapok), most jart le a 3évünk.

máj. 12. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
88%

Nem tartom magam középosztálybelinek, de nem is csúszunk sehova, de nem is emelkedünk. Tippem szerint lényegesen többet keresünk, a 3. válaszoló többszörösét, de egy ezerszer drágább környéken lakunk. Itt egy felújítandó Kádár-kocka 80 millió. Ők aligha ennyiért vették, nekünk ezt kellene kispórolnunk. Ha máshova költöznénk ugrana a bevételünk, plusz a tartós beteg nagyobb gyerekünk se kaphatná meg a megfelelő spec. oktatást.

Valamit valamiért. Így élettér szintjén nyomorgunk 55 m²-en, de azon nem kell aggódnunk, hogy mit miből fizetünk.

máj. 12. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
81%

Én határozottan érzem hogy nem marad megtakarítani való pénzem a hó végére. Vagyis ami marad pici azt inkább nem teszem félre mert a következő hónapban lehet hogy kelleni fog. De most még gyeden vagyok, nem tudom ha visszamegyek 6 órásba mennyi lesz a fizetésem.

Előtte sose kellett gondolkodnom hogy megveszek-e valamit, mostmár azért a feleslegesebbnek tűnő, nem olyan hasznos dolgokat inkább nem veszem meg, vagy már nézem hogy az olcsóbbat vegyem, korábban a minőség alapján választottam elsősorban.

A babavárónkból megmaradt összeg félre van téve, ahhoz nem nyúlunk.

máj. 12. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
73%
Pontosan ugy mint az utolso valaszolo, a lakasmeretet aldoztuk be a jo szinvonalert. 50 nm-en lakunk, jon a masodik gyerekunk, tobb biztosan nem lesz, es a jovoben tervezunk majd koltozni. Igaz nekunk a kertes haz sosem volt cel, mindketten ott nottunk fel es utaltuk, es nagyon keveset vagyunk itthon, egesz nap lent vagyunk, vagy eppen utazunk valamerre. Igy belefer a megtakaritas, illetve evi 2-3 belfoldi hetvegezes valahol, meg egy hosszabb akar kulfoldi nyaralas is. Emiatt mondjuk autot sem tartunk fent, vonatozunk mert a gyerekunk 5 percet sem tud eltolteni egy autoban, azonnal uvolt. Igy mindenkinek kenyelmesebb.
máj. 12. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
90%
Nem csúszunk lefelé, de már nem is haladunk felfelé. Az eddigi bevételből tudtunk félretenni bőven, de most vagy elmegy szinte minden 1 hónapban, vagy alig tudunk félretenni. Pedig ugyanannyi dolgot veszünk, mint előtte, de a fizetés nem követi ezt az áremelkedést...
máj. 12. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
32%

3#vagyok. Nem értem a lepontozast....

Agárdon lakunk. Nem egy bivalybasznád utani kis faluba.10millióért sikerült 2020ban megvenni. Ma mar erne 40 milliót abban az állalotában. Azóta meg fel is lett nagyjából újítva.

máj. 12. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
43%
8, Agárd = kis falu, mit ugrálsz sérődötten a tényeken?
máj. 12. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
77%

9!

Megfogtad a lényeget 🤦‍♀️

Falu. Tény.

De van számtalan bolt, minden nap orvos. Van gyogyezertár, posta. 20perc fvár, durván 3/4óra pest. Kiváló közlekedés.


Nem ugy, mint pl tesóméknál, hogy 1db bolt, napi 3 busz. Posta, gyogyszertár, másik bolt 30km-re minimum.

máj. 12. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!