Ez már bántalmazás?
A férjem a legtöbbször nem tud mit kezdeni a gyerek viselkedésével, és ha nem hallgat rá, akkor két mondat után full ideges lesz, és pl ha hisztizik a gyerek, és pl tombol, akkor már volt rá példa, hogy megszorította két oldalról az arcát, vagy a karját erősen, vagy megrángatta.
Legtöbbször próbálom ezeket a helyzeteket kivédeni, ha látom hogy ideges a férjem, akkor megmondom neki hogy menjen onnan, illetve a gyerek mellé állok és ha hozzá akar nyúlni, vagy ha látom hogy elborul az agya, akkor ellököm a kezét tőle, stb.
Iszonyat bűntudatom van ettől, hogy a gyerek mit sérül emiatt, és mit tudnék csinálni :(
Megütni nem ütötte meg, talán egyszer amikor kisebb volt, akkor, de én nem voltam ott, csak hallottam a csattanást, és baromi nagy balhét csináltam belőle, és megmondtam, ha még egyszer megüti, velem gyűlik meg a baja. Azóta ilyen nem volt.
Engem is megvert anyám gyerekkoromban, ha ideges volt. És még ma is rossz emlékként élem meg, és én soha nem bántanám a gyerekem, persze ideges vagyok rá, akkor néha kiabálok, de sosem ütném meg. Főleg nem azért mert én ideges vagyok és tehetetlen egy helyzetben.
A férjem ezek után bűntudatos fejet vág, meg elvonul, tudja hogy rosszat csinált, valószínűleg nincsen más eszköze, oké. De hiába beszélgetek vele erről, máshogy kéne kezelni, vagy akármi, nem változtat.
teljesen mindegy, hogy jogilag ez már bántalmazásnak számít-e. egyértelműen ROSSZ. amellett, hogy visszaél az erőfölényével, a gyerek nem is tanul belőle, csak félni fog tőle.
menjen indulatkezelési tréningre, pszichológushoz stb. vagy hagyd ott. ne éljen se a gyerek, se te rettegésben.
Igen ez bántalmazás.
Ha nem ér neki a szó, hogy hagyja abba, kalap kabát oszt szevasz.
Számomra nincs bocsánat a családon belüli erőszakra akárki a bántalmazott, vagy akár a bántalmazó.
Tudom külsőként könnyű azt mondani, hagyjam ott. De 3 és 5 éves gyerekekről van szó, nagy ház, jó sok hitel, segítségem nincs, barátaim se nagyon.
Nemtudom mi lenne velem egyedül velük...
Meg tényleg ez a legjobb a gyerekeknek? És nekem?
Nem, a legjobb az ha majd apuka később elveri a gyerekeket a semmiért
Komolyan szerinted az a jó, ha vele maradsz?
Dolgozol?
Ha nem keress munkát, sporolgass és lépj
nem, sokkal jobb, ha ebben nőnek fel, és egész életükre traumatizálod őket azzal, hogy bele vannak kényszerítve egy erőszakos apával való együttélésbe. igazad van. sokkal fontosabb a ház.
(irónia, még mielőtt)
#1
"Már gondoltam rá hogy elkezdek gyűjteni, ha egyszer lesz lehetőségem, erőm lépni."
Csak szólok, a házasság alatt házassági vagyonkozosseg van, csak úgy nem gyűjthetsz külön
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!