A feleségem évek ótahalogatja a gyerekvállalást, én pedig már nagyon szeretnék apa lenni. Lehet nem is akar tőlem gyereket. Lehet el kéne válnunk?
Harminc évesek vagyunk, tíz éve vagyunk együtt. Amikor összejöttünk, azt mondta, fiatalon akar gyereket. Ezzel szemben évek óta akárhányszor felhozom a gyerekvállalást, mindig talál egy indokot, ami miatt nem akar. Miután az indok megszűnik/megoldódik, kitalál mást, és így tovább. Kezdem azt hinni, hogy egyáltalán nem akar tőlem gyereket, hiszen ha tíz év után nem akar, ezután se fog akarni. Többször is leültem már vele beszélgetni a témával kapcsolatban, de mindig megsértődik, ha felhozom.
Én már nagyon szeretnék apa lenni. A legtöbb korombeli ismerősömnek van már gyereke, vagy legalább is úton van, pedig sokkal kevesebb ideje vannak együtt a párjukkal, mint mi. Úgy érzem, hogy lemaradok, kimaradok a családalapításból, apaságból.
Egyre többször gondolok arra, hogy ha ennyire nem egyeznek a vágyaink, céljaink, akkor el kéne válnunk. A gyerekvállalás sajnos olyan dolog, amiben nem lehet kompromisszumot kötni, ha akar az ember gyereket, ha nem. Most még talán tudnék találni valakit, akivel családot alapíthatok.
Aki ismer, mind azt mondja, hogy jó szülő lennék.
Szerintetek is érdemes lenne megfontolni a válást?
20-as válaszoló: Igen ám, csakhogy mindkettőnknek stabil, állami munkahelye van, átlag feletti fizetéssel. Olyan munkakörben dolgozik, aminél nem oszt, nem szoroz egy Gyes miatti kiesés.
Mellesleg én a házimunkában is besegítek, sőt, ha a kerti munkát is házimunkának vesszük, többet is csinálok.
Egyébként meg azt se lehetne mondani rám, hogy elnyomnám,meg zsarolnâm, ha itthon maradna a gyerekkel, nem élnék vissza vele.
Nem kell erőltetni, hanem szépen elválsz és kész.
Unokanővérem nemrég szült - mert a férje rágta a fülét ezerrel, ő meg olyan hülye, hogy oké, szül neki.
Nos, PPD-s, pszichiátrián van miatta, ja, de a férj természetesen problémázik, mi az, hogy neki kell nevelnie egy újszülöttet, "ott az anyja, az ő dolga".
Na ennyit erről.
Ahogy írod, ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Egyik fél akar valamit, a másik fél nem tudni, hogy mit akar.
Valamilyen formában meg kell beszélnetek, hogy mit akar a másik és hozni kell egy döntést róla, hogy egyik vagy másik döntés születik meg.
Lásd be, hogy számára ez mindenképp egy kényszerhelyzet, mert ha felvállalja, hogy nem akar gyereket, az mindenképp, vagy legalábbis elég nagy eséllyel a kapcsolat végét jelenti számára. Amivel nyilván ő maga is tisztában van. Lehet, hogy valamiért nem akar szembeszülni ezzel, ezért inkább egy elkerülő probléma megoldást választ - akár tudatosan, akár öntudattalanul. Ezzel elodázni, vagy megváltoztatni próbálja a döntésedet, viszont megnehezíti a helyzetedet.
Sajnos még, ha akarja is a gyereket, akkor sem biztos, hogy sikerül. Egy csomó féle biológiai és egyéb okai is lehetnek, hogy ne jöjjön össze. Sőt még az örökbefogadás is rendkívül bonyolult és nehézkes, így ha esetleg azt az utat választanátok, se menne könnyen.
Az is lehet, hogy valami egészségügyi problémáról neki már tudomása, vagy sejtése van, csak nem meri elmondani. De az is lehet, hogy társadalmi, szociális, vagy egyéb okból bizonytalanodott el. Lehet, hogy kedvezőtlen példákat látott maga körül, esetleg úgy gondolja, minek erre a világra gyereket hozni, újonnan kilátásba került karrier célok, vagy bármi más is befolyásolhatja.
Az viszont semmi esetre sem korrekt és mindenképp hátrányos, hogy nem tudjátok megbeszélni egymással. Számodra ez nagyon fontos kérdés, ezért komoly akadály, hogy nem kommunikál róla, hogy mi játszódik le a fejében. Az is nagyon fontos kérdés, hogy vajon ez tudatos és szándékos döntés a részéről, mert hozott egy döntést és úgy döntött, hogy nem akarja veled megosztani sem a döntés tartalmát, sem az okait, vagy valamilyen öntudattalan pszichés gátlás, elfolytás miatt nem tud/mer beszélni róla, fél még a témáról beszélni is, nemhogy tudatos döntést hozni róla.
Számodra viszont nem megkerülhető, hogy beszéljetek róla. Szóval valamit kezdened kell vele.
Próbálj megismerkedni az asszertív kommunikációval. Minél kevésbé érzi támadásnak azt, hogy beszélni akarsz erről, minél inkább érzi rajtad, hogy megérteni szeretnéd az álláspontját, hogy ő mit érez és gondol ezzel kapcsolatban, nem pedig sarokba szorítani és a saját álláspontod rákényszeríteni akarod, annál esélyesebb, hogy képes megnyílni és konstruktívan megbeszélni. Minél inkább számonkérésnek, letámadásnak, sarokba szorításnak és ultimátumnak érzi a helyzetet, annál kevésbé akar róla beszélni. Ilyenkor inkább bezárkózik, elfordul, kilép az ember a beszélgetésből és így nehezebb lesz a kommunikáció róla.
Adott esetben akár egy párterapeuta, vagy mediátor bevonása is segíthet a konstruktív beszélgetésben, hogy a szakember segítsen elvenni a helyzet élét, segítsen úgy tálalni, hogy a másik minél kevésbé tudja ellene irányuló támadásnak érezni a helyzetet. Viszont ha a kettőtök dolgát egy harmadik ember bevonásával kell megbeszélni, az már önmagában is eléggé támadó jellegű helyzetnek tűnhet, amit külön is kezelni kell ebben a helyzetben.
Az is segíthet valamennyit, ha egy pszichológussal átbeszéled a helyzeted és kimondottan abban keresel segítséget, hogyan tudod ebből a helyzetből kihozni, hogy meg tudjátok beszélni a kérdést, helyzetgyakorlatokkal és kommunikációs tréninggel felkészítsen az asszertív kommunikációs technika minél eredményesebb használatára.
Persze sajnos ebben a helyzetben mindenképp bele van kódolva az ultimátum. Olyasmiről akarsz vele beszélni, amiről ő valamiért nem akar veled beszélni. Korábban már próbáltad, talán azokkal a beszélgetésekkel van kellemetlen élménye. Talán csak ő képzel valamit a helyzet mögé, amit te nem is gondolnál, de őt mégis feszélyezi. Ha ezt a feszélyezettséget nem sikerül valahogyan feloldanod, akkor nagyon nehezen lesz belőle kommunikáció.
Neked mindenképp csak két lehetőséged van. Vagy megteszel minél többet érte, hogy a helyzet nyomását csökkentve próbáld megbeszélni vele, hátha meg tud nyílni, hogy megbeszélhessétek. Vagy beletörődsz, hogy nem tudjátok megbeszélni és meghozod a döntést a vele való egyeztetés nélkül. Az utóbbi elég erős lépés, de ha a másik út nem járható, vagy hiába próbálod (akár jól, akár rosszul, de sikertelenül), ha mégsem jársz vele sikerrel, akkor elkerülhetetlenné válik.
Utolsó: Nem. Megpróbáltam megbeszélni vele, nem sikerült, meguntam, válni fogunk. Megbeszéltünk mindent
Mondjuk így, 30 évesen nehéz, illetve majdnem lehetetlen lesz korombeli, egyedülálló, gyermektelen nővel összejönni, aki szeretne családot alapítani. Ennyi idősen legtöbben már házasok, és/vagy gyerekük van. Így azért elég elkeserítő a helyzet.
Mindegy, nem adom fel, csak lesz valami
Távolról sem lehetetlen. Rengetegen vannak, akik nem találják a párjukat, vagy ha találnak, akkor sem akar a másik gyereket és ugyanaz a problémájuk, mint neked. 30 évesen még semmiről nem vagy lemaradva.
Nem segít, ha eleve negatívan állsz hozzá és azt mondogatod magadnak, hogy "majdnem lehetetlen lesz". A célra koncentrálj és az érte megtehető lépésekre. Neked mire van hatásod, te mit tehetsz érte, hogy sikerüljön.
Ne csak "majd legyen valami", hanem keresd a lehetőségeket és a megfelelő párt! Attól sem biztos, hogy érdemes nagyon idegenkedni, hogy a másik már (volt) házas, mint te, vagy hogy gyereke is van esetleg. Légy nyitott és a lehetőségeket keresd, hogy mit tudtok összehozni, ne azt, hogy miért mondhatsz nemet valakire.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!