Milyen lehetőségei vannak a szülőnek, ha kiderült hogy a gyermeke súlyosan fogyatékos? Értelmi és mozgásos téren is? Vannak ilyen otthonok? Be is vesznek ilyen gyermeket?
Nővéremnek 2 egészséges gyermek után (ők 8 és 5 évesek) a legkisebbről kiderült, hogy valószînűleg komoly betegsége van. 2,5 éves de nagyon furcsán viselkedik, nem beszél, agresszív sokszor, és a járása is nagyon bizonytalan. Nekem ugyan még nincs gyerekem (nagy köztünk a korkülönbség) de azt tudom, hogy a nagyobbakhoz viszonyîtva mindent sokkal később tanult meg mint kellett volna-járni nagyon későn kezdett és azóta is sután, hogy úgy mondjam. 2-3 komoly genetikai problémár keresnek, de mindegyik elég súlyos hatású betegség. Ha mégsem igazolódik be, akkor is nagyon durván autista lesz szerintem/szerintünk.
A tesók tartja magát.. eddig egész jól birta meg mindig bízott a kicsiben, hogy behozza a lemaradást, de most amiker felvetődtek ezek a betegségek eléggé kikészült. Beszélgettünk róla, hogy mi lenne ha..mivel így is már teljesen kivannak, felvetődött az otthonba adás, de egyenlőre még nem szeretné körbejárni a kérdést. Nagyon közel állunk egymáshoz és szeretnék segíteni neki. Nagyon nehéz volt a kicsivel az elmúlt 1,5 év és ha beigazolódik szerintem szóba fog kerülni az otthon lehetősége. Aki tud róla hogy megy az ilyen, mesélne. Leírná a menetét? Meg hogy egyáltalán mennyi esély van bekerülni?
Bizonyos mértékig a pénz nem akadàly, van egy örökölt közös lakásunk, abból szerintem úgymond tudna “helyet venni neki”. De nem tudom hogy megy ez. És hogy hetvegen vagy mikor lehet látogatni, esetleg mennyi a havi költsége egy ilyen otthonnak, hány éves kortól lenetne jelentkezni.
Állandóan többes számban beszélsz,magadat is belevonod.
Semmi közöd hozzájuk.
Te tartsd benne a lelket,de ez legyen a max .
Ne akard otthonba dugatni a gyerekét
"és nem szeretnék már ennyi “fájdalmat” a tesómnak. "
Mert ha eldobja a gyerekét szerinted boldogabb lesz??
Nincs gyereked igaz?
Se egészséges, se beteg.
Tartós beteg gyereket nevelek. Kvára nem úgy működik, mint hiszed. Rengeteg családot ismerek, és ahol végül úgy döntöttek, hogy bentlakásos intézményt keresnek is hosszú hosszú évek teltek el a döntésig.
Tudod miért? Mert az ember amíg él remél, hogy jobb lesz, fejlődik, elérjük a célt.
A leírás alapján a gyerek meg egyáltalán nem tűnik vészesnek, hogy egyből feladják.
Pl: ahápy Rettest ismerek, egyik se tanult meg járni.
Az Angelmanos ismerős pedig olyan gyorsan épült lefele, hogy már csak ezért se adjak sehova. Alig par éve van.
kérdező unatkozo hajadon aki unalmában vagy természetileg bele üti az óråt abba ami nem az ó dolga élete .
ismerek ilyet szerencsére megházasodott igy már nem üti bele az orát abba amibe nem kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!