Miért hazudnak az apák arról, hogy miért hagyták el a gyerekeiket?
"Ilyenkor mindig felmerül bennem.. miért vállaltál vele gyereket? Nem hiszem, hogy a gyerek születése után bukott csak ki belőle,hogy milyen.."
Hát fiatalon te biztos nem hibáztál. Nyilván túl hamar vállaltunk, előtte voltak nyilván ki sórlódások, amir azt mondja az ember, hogy túl lehet lépni rajta. Aztán amikor az emberen ez euralkodik, és kimatatja a valódi énjét, akkor már sokszor késő.
Utólag könnyű okosnak lenni, a mostani fejemmel a kapcsolat elején venni kellett volna a kalapom, amikor először ajtót mutatott.
"Másrészt pedig, inkább magadat mentetted mint a gyereked.. 👌👏"
Ezt a kijelentést nem is értem. A kettő kizárja egymást? Vagy ez valamiféle endorfint szabadít fel nálad, hogy valakinek odamondhatod?
32 hagyd. Szerintem öt is elhagyták, és nem képes belátni, hogy ö is felelös a kapcsolat lerombolásában.
A kérdezöre ez hatványozottan igaz, aki szerint az összes férfi egyforma.
A legönironikusabb a "te nem vagy kompatibilis" vádaskodása, már ha egyáltalán ismeri a szó jelentését...
34#
Nem. Nem hagytak el. Lassan 20 éve vagyok együtt a férjemmel.
Ellenben a környezetemben látok épp elég példát.
32#
Szívesen meghallgatnám a másik oldalt is..
Az éremnek mindig 2 oldala van..
A nárci jelző meg itt meg is bukott számomra
"A legjobb amit tehettem. A gyereket szerette, és annál jobban nevelte, mint amire én képes lettem volna."
Egy igazi nárcisztikus erre képtelen.
Érdekes módon a férfiak mindig "könnyen ki meg túl lépnek" ha nekik valami nem jó.
A nőknek meg marad a gyerek meg a felelősség. 🙄
"A nárci jelző meg itt meg is bukott számomra"
Egyrészt nem én mondtam, hanem akit az utóbbi tizenévben terrorizál.
Mellesleg mint kiderült, korábban is volt kórházban pszicikai problémák miatt, csak a kollégáira fogta, hogy "kicsinálták". Egy idő után elég gyanús, ha mindehol mindenki hülye, és mindenki áskálódik.
"Egy igazi nárcisztikus erre képtelen."
Lehet akkor nem pont az, de biztos, hogy nincs rendben.
"Érdekes módon a férfiak mindig "könnyen ki meg túl lépnek" ha nekik valami nem jó.
A nőknek meg marad a gyerek meg a felelősség. 🙄"
Nem lenne kötelező. Persze egyik sem adja (nyilván itt már akkor nem pár hónapos gyerekről beszélünk), de hány anya hagyta volna a gyereket az apának, aki mondjuk küzd is érte?
Én ismertem olyat akinél azért tartott 10 évig a válás, mert valami véletlen folytán az apának ítélte a bíróság a gyereket, innetől az meg ott tett keresztbe, ahol tudott a vagyonmegosztásnál.
Gondolom ez rendben van.
"Egyrészt nem én mondtam, hanem akit az utóbbi tizenévben terrorizál.
Mellesleg mint kiderült, korábban is volt kórházban pszicikai problémák miatt, csak a kollégáira fogta, hogy "kicsinálták". Egy idő után elég gyanús, ha mindehol mindenki hülye, és mindenki áskálódik"
Itt már azért szépen kerekedik a történet 😂
Először túl fiatalon kerültetek össze és vállaltatok gyereket.
Most meg tizen éve terrorizál valakit, meg utólag derül ki, hogy volt kórházban..
A gyerek meg az ablakban ..
"Mellesleg mint kiderült, korábban is volt kórházban pszicikai problémák miatt"
Bírom amikor az eq és iq nulla pasi vagy nő ha szorul a hurok beveti ezt a "végső érvet".
Ott veszik el a maradék szimpátia is az irányába. És akkor mit csináljunk, téged sajnáljunk, hogy valaki beteg volt te meg rugdosod. Nyomorult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!