Nem hiányzik néha a gyerek előtti éned/életed?

Köszönöm, hogy megosztottátok velem az érzéseiteket. Látom sokatok tényleg jól értelmezte a kérdést, páran nem.

18: Olvasd el még egyszer a kérdésem és most már értelmezd is légyszi, ne csak ítélkezz. Miért a bulit emelted ki? Utazást is írtam pl... Azon miért nem akadtál fenn? A lényege az volt, hogy nem voltam aggodalmas, el tudtam engedni magam most meg csak feszengek mindig valamin.

Annyira nem jön át neked a lényeg amúgy. Nyilván, ha nem vagyok terhes én is mekizek, de már felelőséggel tartozom a 3 évesem iránt is, aki ugyanazt eszi, amit mi. Bevallom néha ő is mekizik, de nem adhatok neki mindig szemetet meg nem etetem kétes helyekről (már pedig a sarki gyrosos az volt😁, sőt szemetebbnél szemetebb kajákat is ettem sokszor, imádtam őket), gyerek előtt negyed ennyit főztem. Na most kapaszkodj meg: utálok főzni és takarítani is, amint visszamegyek dolgozni takarítónőt is keresek. Gyerek előtt sem szerettem ezeket, csak nyilván muszáj.

Örülök neki, hogy ennyire mintaanya vagy. Szeretettel várunk akkor a nálunk lévő világvége hangulatba, hogyha élvezettel tartasz rendben egy 180 nm-es házat a korábbi 45 nm-es helyett, miközben a gyerek melletted a hideg kövön mezitláb rohangál egész nap, átrendezve a házat és 50 perc cirkusz után lehet vele csak elindulni otthonról, de mire mennétek látod az időt, hogy jó lenne ennie is, de olyan lassan eszik és válogat, hogy az még 1,5 óra. Szóval lehet nálad minden gyerek kivételesen szófogadó, de ki kell, hogy ábrándítsalak, mert nem sok helyen van úgy.

Nem érzem ellentmondásosnak a kérdésem. Egyáltalán nem akarnék gyerek nélküli életet. Rengeteg pluszt adnak a gyerekek. A gond itt velem van, hogy paramamivá váltam és emiatt ki sem kapcsolódok és a gyereknevelés nehézségeit (ne hazudjon nekem senki, hogy ilyen nincs, mert de, lásd dackorszak) is tudom, hogy könnyebben venném, a ház állapotát is jobban lesz*rnám, ha lelkileg jobban magamra találnék. Nem a gyerekmentes élet hiányzik, hanem a felszabadult énem, ami tudom, hogy ott szunnyad bennem és a gyerekemnek meg a férjemnek is jót tenne, ha felébredne végre. Anyukámék pl mindenhová vittek minket magukkal szinte, de ők elég lazák voltak, így simán tudtak élvezni velünk is minden programot. Én elviszem a gyereket sok helyre, de nem tudom elengedni magam, mert vagy a sapkáját igazgatom vagy a sálját, hogy ne fázzon meg meg azon rágódom, hogy megint nem evett a gyerek...

Utolsó: Nyugi! Jobb lesz, 2 éves kor körül szerintem a hisztiket leszámítva könnyebb velük. A kislányom születésétől számítva 2,5 koráig lelkiismeretfurdalásom volt, mert úgy éreztem nekem elég 1 gyerek a tervezett 2 helyett, aztán varázsütésre változott a lányom (etetés, öltözés és szétpakolás kritikus maradt) és úgy éreztem itt az idő egy kistesóra. Azóta is folyamatosan ezt érzem, még akkor is, ha tudom, hogy nagyon nehéz lesz.