Van valaki aki nem szereti a gyerekeket és mégis van gyereke?

Váh, írtam egy hosszút, de elveszett. Úgyhogy csak tömören.. Utáltam a gyerekeket. Lett egy férjem, akivel mertem vállalni. Amikor belevágtam, már éreztem, hogy a saját az más lesz.

Más is lett. 2 lett. Egyik sni, kb 2t kitesz, de nagyon szeretem őket.

Azóta a többi gyerekre is máshogy nézek. Főleg a velük hasonló korúakra. Nem mindre, de már van, akit meg tudok kedvelni.

Én utálni épp nem utáltam őket, de soha nem volt a közvetlen környezetemben pici vagy kicsi gyerek, így inkább tartottam tőlük, nem tudtam mit kezdeni velük, felnőttként sem volt az, hogy ismerős/rokon gyerekét egyből meg akarjam fogni, vagy rögtön gügyögni kezdjek, max. mosolyogtam bambán és alig vártam, hogy vége legyen a találkozásnak :)

Ennek ellenére mindig szerettem volna gyereket, na nem úgy, hogy 20 évesen már babát akartam minden áron, inkább csak nem tudtam elképzelni, hogy ne legyen MAJD EGYSZER.

Végül az élet úgy hozta, hogy 36 évesen szültem, addigra egyedül is maradtam, viszont imádom a babát, vele szeretek és merek is foglalkozni, azóta teljes az életem, nem is hittem, hogy ilyen érzés az anyaság.

Más gyerekére viszont azóta sem vagyok rákattanva, bár aranyosabbnak találom őket, mint eddig :)

Én nem igazán csipem őket. A saját lányom más meg talán a barátaim gyerekei is.

Lányomat imádom.