Van itt olyan, aki úgy érzi sokat tesz a gyerekéért(és a gyereke már nagyobb)?

Nem csak ezeket vesszük, ezeket IS vesszük! Mindent, azok közül is, amiket írtál, de sok dologban nem tud fejlődni/nincs türelmem hozzá, pl öltözésnél már 10 éve tanítom és még mindig ideges lesz és elront dolgokat és nekiáll hisztizni és otthagyja, mint 2 évesen. Bizonyos dolgokat már fel tud venni, ezekben jár, ezek minden probléma nélkül mennek, de pl gombolásra is trenírozom. Pénzzel jól bánik, nem költ semmire, mindenre sajnálja(egyelőre) ezzel nem lesz szerintem gondja. Azért az önállósághoz kell a munkavállalás, és nem a kézügyesség az erőssége, meg a gyakorlati dolgok.. Azt csinálja, amit szeret(sport és zene) és amiben jó(kottaolvasás), de azért kell a jó végzettség a normális munkahelyhez.

Azt, amit szeretnék szerintem nem fogom tudni elérni, pl a hisztimentességet, ez a személyisége része, a dramatizálás/ végletesség, a többit viszont menni fog, ezekkel kell kompenzálnia. És szerintem nem kapott volna asszisztensi állást sem szakmunkás végzettséggel a volt osztálytársam, akit átnyomott az anyja két kommunikációs diplomán.

Tervezni is tud amúgy, simán sorolja mihez mi kell, csak nem valósítja meg, ugyanez a baj az időgazdálkodással is, de ez a legkevesebb, hogy folyton késni fog vagy lecsúszik dolgokról. Az önállóság meg az ismeretek nagyon fontosak, kell a munkahely.

Ja, már utálom csinálni, az elején élveztem, de úgy kezel, mintha az asszisztense lennék, inkább ettől vagyok ki, mint valami szolgát, aki felé ilyen elvárásai lehetnek, mintha az anyai dolgok lennének ezek, nem valami különleges, amit érte teszek és nem elvárható, mint pl hogy tartsam tisztán és kapjon enni meg írjam vele a leckét, a legtöbb szülő ennyit tesz(vagy ennyit se). Ő meg tündököl a sikerben, ahelyett, hogy értené/felfogná, hogy én segítek és ez nem hétköznapi dolog.. és hogy mire képes egyedül. Érzékelnie kellene.

Heti 3 fejlesztést kap, korábban 5öt kapott. Szrt sem érnek, sem az állami, sem a magán, mióta minden magánon túl vagyunk, azóta csak államit kap. Fogalmat válogatnak, tornáznak, érzéseikről beszélgetnek, kézműveskednek néha, játszanak.

Le merném fogadni, hogy a gyerekemnek gyenge az idegrendszere stresszre, korábban volt két pánikrohama, de alapvetően egy hisztérika, aki nehézséget észlelve nyafog és kihúzza magát. Ha nincs nehézsége(kipárnázom az utat), akkor teljesen problémamentes. Mentálisan rendben van, logikai érzéke jó, csak nem csinálja, amit kéne, ha nehézséget lát, és hangulatfüggő, mikor lát nehézséget. Szerencsére nyomás alatt összekapja magát.

Biztos vagyok benne(saját tapasztalat), hogy a papír rengeteget számít a mai világban, ebből nem vagyok hajlandó engedni(kivéve ha a mentális egészségem megnne rá, érettségi, felsőfokú szakképzés a minimum), és azt is látom, hogy más út nincs előtte, amihez kézügyesség kell, vagy stressztűrés, nyelvekből pl gyenge, bár érdekli.

ABAra nem reagált, jógán nem ült meg(a mostani sportját szereti), MINDENT próbáltunk, ilyen tomatisszal nem lehet megvezetni:D, sem a neurofeedbackkel, de a többi mind volt. Egyszerűen rosszak az idegei, ha valamit csinálni kell, amit épp nem akar, akkor nem csinálja, bestresszel és nem tudja megcsinálni. De ez tökre nem számít, mert megvan a megoldás, szívesen segíteném végig, ha tudná, hogy nem ez az alaptevékenységem és hálás lenne érte, de legalábbis nem szolgaként kezelne, akit előkaphat, ha nehézsége van. Most pl műzeumba mentünk, mondtam vegyen zoknit nem vett, felemeltem a hangom, hogy vegyen zoknit, és mondta, hogy nincs, pedig előtte 7 helyen volt vagy 50 zokni látótávolságban, meg sem próbálta megkeresni, csak beadja nekem, hogy nem tudja hol van és segítsek, és odamegyek, rámutatok a körülötte lévő 4 zoknikupacra, meg megkérdezem nézte a helyén és tátja a száját, hogy jaaaaaa neeem. De ha nem csinálom ezt, csak meg kérdezem mit kellene csinálnia, simán elmondja, csak nem csinálja! IStenem a falra mászom tőle, utálom az ilyen dolgait, mindennél jobban. Ha előre kikészítettem volna a dolgait, mint ahogy szoktam, kiválasztva a kényelmes zokniját, előre beledugva a kezem, kinyújtva, hogy könnyű legyen felhúzni, akkor már felvette volna, de berendel, hogy megcsináljam helyette.

húú. Szóval egy kis megbecsülést hiányolok és elismerést, amiért krva sokat segítek neki, nem szolgaként kezelést, mintha olyan rohadt sokat várnék, hogy felvegye a zokniját. Ha elhangzana szívből a köszönöm anya, kedves tőled, már annyira nem zavarna.