Téged hagytak sírni csecsemőkorodban? És milyen most a kapcsolatod a szüleiddel és úgy az egész világgal?

Engem is hagytak sírni és éjszaka enni sem kaptam, max. teát, mert akkoriban ezt mondták és így KELLETT (?) csinálni. Így éjszaka is sokat sírtam, mert valószínűleg éheztem. A szüleimmel nem jó a kapcsolatom, mai napig minden alkalommal veszekedünk. Anyám 30 éves korom ellenére 10 évesként kezel, mindenbe beleszól, nem bízik abban, hogy bármit is meg tudok csinálni - és sosem bíztak. Sokszor meg is szégyenítettek, pl ha iskolában hármast kaptam, de a négyes sem volt jó. Ilyenkor mennem kellett xart lapátolni a csirkeólba, kisgyerekként, hogy ha nem tanulok, ez lesz a sorsom.. Nem sorolom tovább az ilyeneket, volt ennél milliószor cifrább is. Szorongó személyiség lettem, de ez nem csak a sírni hagyástól volt.

És: ilyenkor az ember elhatározza, hogy ha gyereke lesz, mindent másképp csinál majd. Igen ám, csak én nagyon a végletekben élek, és nem találom az arany középutat. Én mindig felvettem ha sírt, én nem szólok rá, pl. ha széttépi az újságot (nem különösebben érdekel). Csak és kizárólag akkor szólok rá, ha magát vagy mást veszélyeztet. Rácsapni fizikailag képtelen lennék, nem tudnám megtenni, annyira magamba kódoltam, hogy sosem fogom megtenni. Pedig az eszemmel már tudom, hogy néha nem ártana egy fenékre csapás, amikor ki tudja hanyadjára indul a konnektorhoz. Egyszerűen félek bármennyire is korlátozni!!! Nehéz megtalálni az arany középutat, az egyszer biztos :)

Egy orvostanhalgató barátnőm mondta egyébként, hogy azt tanulták a sírni hagyással kapcslatosan, hogy ha ez sokszor fordul elő, a gyerek felnőttkorában mindenben és mindenkiben veszélyt/ veszélyeset lát, ergo nem lesz az a kezdeményező, újító típus.

A kérdező kommentjére:

Fekete István - Téliberek: "... és mint aki jól végezte dolgát a szülők elmentek a gyárba dolgozni, azzal a tudattal, hogy mindent megadtak a gyermeküknek, amit lehet. Csak arra nem gondoltak, hogy az étel, a ruha, a meleg szoba nem minden."

Mint már írtam, engem hagytak sírni. Persze ez nem azt jelentette, hogy lilára ordítottam magam, mire rám nézett valaki, de nem kapkodtak fel minden nyekkenésre. A babák igenis nagyon szeretnek kézben lenni, és pár hetes csecsemők is azért sírnak, mert kézben lenni jó, nem pedig azért, mert valami gond van. A szüleimmel csodálatos a kapcsolatom, a Hugomnál közelebb, pedig senki nem áll hozzám (ezt a Férjem néha nehezményezi is). Az én szülim is dolgoztak, sőt anyának, nálam is és a tesómnál is vissza KELLETT mennie dolgozni, amikor 6 hónaposak voltunk. Mégis ember lett mind a kettőnkből. Minden este volt esti mese olvasás, és gyakran társasoztunk. Apu ugyanannyit foglalkozott velünk, mint anya és mindenhová vitt minket magával. Soha nem éreztünk hiányt egyikük szeretetében sem. Mindig a legbiztosabb pont voltak az életünkben és hál' Istennek, még a mai napig azok.