Téged hagytak sírni csecsemőkorodban? És milyen most a kapcsolatod a szüleiddel és úgy az egész világgal?

16:38: "A gyerekorvosnak meg az volt a véleménye, hogy a baba ha sír vagy éhes, vagy fáj valamije, de mindenképpen baja van" Hát ez hülyeség!!! A baba nyelve a sírás, ők így kommunikálnak. Ajánlom figyelmetekbe Tracy Hogg: A suttogó titkai I. könyvét

A kérdésre válaszolva. Ha csak hiszti volt, vagy unatkoztam, engem sem vettek fel. Ha esetleg már "hosszabb" ideje cirkuszoltam, akkor anyukám, vagy apukám megsimogatott és beszéltek hozzám. De nem kapkodtak fel minden egyes nyekkenésnél. A szüleimmel irigylésre méltó a kapcsolatom. Mindig is az volt. Csodálatos emberek és ha engem az én gyerekeim, majd csak fele olyan jó szülőnek tartanak majd, mint én őket, akkor már boldog ember leszek. Egyébként kiegyensúlyozott, határozott, könnyen barátkozó ember vagyok. A munkám miatt kellett mennem pszichológushoz, és ő is azt mondta rólam, hogy erős az önbizalmam, és nagyon erős a szociális készségem.

Engem hagytak sírni.

Sajnos anyukámnak sem engem sem tesómat nem kellett volna megszülnie.Csak kötelességből szült szerintem akkor.Nem azért mert akart minket.

Nagyon rossz gyerekkorunk volt.Soha nem játszott velünk.Állandóan csak kiabált egész nap, meg takarított.

Nővérem sajnos bele is betegedett rendesen anyámba.

Nekem is csak az a szerencsém,hogy fiatalon megismertem páromat és sokkal nagyobb hülyeségeket meg mertem csinálni 16 évesen mint tesóm így felfogta anyám,hogy nem tud engem már semmilyen irányba terelgetni.Egy időbe úgy tűnt normalizálódik a helyez anyám meg köztem de sajnos nem így lett.Egyszerűen elviselhetetlen.

Sajnos nyomot hagyott rajtam is és tesómon is az ahogy egész gyerekkorunkba éltünk mind a ketten befeléforduló nehezen ismerkedő emberek vagyunk.Tesóm sajnos rosszabb helyzetbe van mint én de nekem sem könnyű.

Az biztos,hogy én teljesen máshogy fogom nevelni a fiam.

De ez már most látszik:)

Apukám volt nemrég nálunk(elváltak a szüleim 10 éve)

és ő mondta,hogy a kisfiam hasonlít rám de csak külsőleg mert én állandóan sírtam mikor kicsi volt.Ő mondta,hogy látszik a kisfiamon,hogy foglalkozva van vele.Nem úgy mint velem kicsi koromba.Apukám egész nap dolgozott csak este volt otthon velünk.Anya viszont sosem foglalkozott velünk.És ezt apa sajnos tudta,de félt anyától és nem mert neki szólni.

ma 17:08! 16:38 vagyok. Hidd el, nem hülyeség. Néhány hetesen, még nincs hiszti. Viszont van sérv veszély. Sajnos első gyermekem mivel hasfájós volt a sok sírástól egy sérvet is beszerzett magának. Mint írtam, három gyermekem van, soha nem hagytam őket sírni babaként és soha nem éltek vele vissza. Ez az én tapasztalatom a saját gyakorlatomból.

Azt is írtam, hogy én nem tudom, hogy engem hagytak-e sírni. A kapcsolatom soha nem volt jó a szüleimmel, de inkább úgy írom, hogy velük laktam, de semmilyen kapcsolatom nem volt velük. Ők nem szóltak hozzám, én pedig megtanultam, hogy ne zavarjam őket. Önbizalom hiányos, magányos gyermek voltam aki igyekezett a felnőttek és a gyerekek számára is láthatatlanná válni. Ettől függetlenül a felnőttek beteg fajtája észrevett. Egyedül kellett ezzel is megküzdenem, mert ezzel a problémával, sem semmi mással nem volt kihez forduljak. Értéktelenként nőttem fel.

Férjhez mentem, gyermekeim lettek. Rájöttem, hogy értékes vagyok. A gyerekeimet viszont nem hagytam babaként sírni és soha nem hagyom őket egyedül a világban. Nekik van önbizalmuk, vannak barátaik, vannak sikerélményeik és bíznak a felnőttekben. Bízhatnak bennem. A legfontosabb nem az, hogy hagyjuk-e sírni őket , hanem az, hogy miért tesszük azt.

engem hagytak. anya egyedül volt napközben, több családtagra takarított, mosott, főzött. nem volt sem ideje sem energiája felkapkodni. mégis értelmes felnőtt lettem, kifejezetten jók a kapcsolataim, jó emberismerő vagyok(sosem bújtam anya szoknyáját, megismertem a világot, embereket) és nagyon jó és őszinte a kapcsolatom anyával. a 2 öcsémet is így nevelte és ők is normálisak minden tekintetben.

mikortól dolgozott nem volt energiája az ájjeli millió felkeléshez, szoptatáshoz, etetéshez. kisbabakorunktól fogva tudatosan nem volt éjszakai etetés, felkelt, ha sírtunk, megnyugtatott, de nem az volt az első, hogy kaja a szánkba. amúgy védőnő, azért ért a gyerekekhez. alig pár hetes korunktól foga végigaludtuk az éjszakát. mégsem szenvedtünk lelki károkat. ma meg tele van elkényeztetett, hisztis, kövér gyerekekkel minden. mert ha sír, vagy rohan minden szülő bájologni vagy mindjárt tömi a gyereket, mert biztos éhes. és én is így fogom csinálni. a családom is így csinálta és minden gyerek(unokatesók) normális, érett felnőttek vagy tinik lettek. nem mint a maiak. lehet mondani, hogy gonosz vagyok, de elég besétálni a párom unokahúgányka iskolájába és leesik az állam, hogy milyenek a mai gyerekek 11-12 évesen.

Persze, hagytak, ha olyan volt a helyzet. HIsztinek, vagy műbalhénak sosem engedett anyám.

Anyukámmal nagyon jó a kapcsolatom, naponta beszélek vele telefonon, bármit el tudok neki mondani.

Közvetlen nyitott, könnyen barátkozó vagyok:)

Én ugyanúgy hagyom a hisztit a fiamnál, nem törődöm vele, ha valami komoly oka van a sírásnak, akkor megvigasztalom, de a hisztinek nem engedek. Ő is nyitott, könnyen barátkozó gyerek, még a kortársait is sikerül mindig meglepnie:))

Ez az egész "Ne hagyd sírni a csecsemőt,mert sérül a lelke,rossz lesz a viszonya az anyjával" újabb találmány és nem igaz!

Ha igaz lenne,akkor minden 30 év felketti ember lelkibeteg lenne és rossz viszonya lenne az anyjával.Mivel az ő anyjuk dolgozott,nem dajkálgathatta őket,ha megnyikkantak, Nem etették éjszaka,hanem rászoktatták,hogy már 2 hónaposan átaludják az éjszakát! Nemcsak otthon,de az ovikban és a bölcsikben is hagyták a babákat sírni. Még sem volt és nincs is közöttük annyi depressziós,anyját gyűlöli ember,mint a mai fiatalok között.

Természetesen nem szabad órákig sírni hagyni,hanem megkell nyugtatni a csecsemőt,vgy a már többhónaposa babát.de nem kell felvenni és állandóan babusgatni.

Azt nem tudom hagyott e sírni,de mindenképp rákérdezek...viszont amióta megtudtam,hogy egyedül hagyott otthon,mikor pár hetes/hónapos voltam,míg a bátyámat vitte az oviba(max 10perc) azóta nagyon megváltozott a viszonyom vele.egyszerűen így hogy már 2picurkám is van(2éves és egy 4hónapos)egyszerűen nem tudom elképzelni,hogy volt szíve.Persze azt mondja,hogy hova tett volna addig....

én ide vezetem vissza,hogy kicsinek nagyon anyás és bújós voltam,sőt nagyon sokáig.már felnőtt voltam akkor is jól esett odabújni az anyuhoz.és kicsinek éjjel is állandóan mentem éjjel hozzájuk aludni.mindig féltem egyedül,mert valami "képzelt" dolog volt a szobámban.

a nagyobb fiam nem hagytam sírni egy percet sem,pedig vele is külön aludtunk kezdettől.a kicsi már más,őt sajnos muszáj is sírni hagyni,mert a nagy nem nagyon hagyja hogy kényeztessem,viszont éjjel az első nyikkanásra megyek,mert együtt alszanak