Tényleg ilyen rossz az anyaság/szülőség?

Utolsó, mondjuk gondolom ezek is tök szubjektív dolgok. Kövezzetek meg, de engem pl egyaltalán nem vonz, hogy anyák napján versikéket hallgassak, meg a gyerekkel 5 évig csak ilyen rendkívül lebutított beszélgetéseim legyenek, mert ugye a felnőtt, intelligens kommunikáció kiesik egy pár évre a nullhuszonnégy anyaszerep mellett.

Szóval gondolom nem mindenkinek éri meg, én tudom magamról, hogy gyűlölök korán kelni, nem akarom hallgatni a gyereksírást, értelmetlen hisztiket, a gyerekes vitákat, a bugyuta gyerekmeséket, visítást, a gyerekmosolytól meg nem ájulok el annyira, hogy cserébe kompenzálja a minimum 10 évig szétvert életem.

31# Én azt írtam le, hogy ENGEM mi tesz boldoggá az anyaságban, ami teljesen természetes, hogy szubjektív. A te véleményed is szubjektív, ráadásul semmi keresnivalója ezen kérdés alatt, hiszen nem azoknak szól, akik nyilvánvalóan nem akarnak gyereket.

A válaszomat pedig totál kifacsartad. Igen, én büszke vagyok a gyerekemre, amikor elmond nekem egy verset és hálás vagyok azért, hogy ő van nekem. A többi gyerek verse nem hat meg.

Nem, az életem nem csak a gyerek körül forog, van baráti társaságunk, vannak kollégáink, itt van a férjem, vannak szüleim, tesóm, vagyis ha hiszed ha nem, van kivel intelligens kommunikációt is folytatni. :D Részemről annál cukibb mégsincs, amikor a gyerek a saját nyelvén kezd beszélni és mi formáljuk azt! De ez ugye ismét szubjektív.

Igen, ezt mondom én is, hogy szubjektív 🙈

Mit veszed magadra a válaszom? Írtam, hogy számomra nem olyan hejdejó dolgok ezek, te meg bizonygatod, hogy neked igenis azok.

Értem, PONT ezt jelenti, hogy szubjektív.

Leírtam egy olyan oldalt is, ami nem ért egyet veled. Ennyi történt.

A gyerekvállalás teljesen felforgatja az életedet és soha többé nen csinálhatod vissza. Vagyis de, csak akkor elítél mindenki. Ha örökbe adod inkább, akkor azért, ha kinyírod, akkor azért, plusz még le is csuknak.

Ha eddig kényelmes, tökéletes volt az életed és belerondítasz egy gyerekkel, az számodra is és a partnered számára is trauma. A kapcsolatotok nem fogja bírni, a párod nem fogja tudni elviselni, hogy lett egy nála fontosabb ember, aki közétek állt. Te meg nem fogod bírni, visszasírod a régi életed, mikor majd az alap szükségleteidről mondasz le, mint az evés, wc, fürdés, alvás. Egy rabszolgává válsz, te magad megszűnsz léteznu és évekig ezt a kis parazitát gondozod 0-24-ben, pihenő nélkül. Lassan beleőrülsz, nincs időd semmire, a párod eltávolodik, a barátaid elkopnak, mert nincs rájuk időd.

Ez a valami amit nevelgetsz, akihez először nem is tudsz hozzá kötődni, mert nem szól hozzád, fel sem fogja mi van körülötte, nem köszöni meg, hogy minden nap pár óránként kitörlöd a fenekét... Aztán megtanul járni, beszélni, és egy mindenért hisztiző kis szörny lesz belőle, ami idővel nem javul, mert ahogy növekszik még vissza is fog beszélni. Nem hagyhatod magára egy percre sem, mert magára gyújtja a házat. Kiszámíthatatlan, engedetlen, hiába beszélsz hozzá, nem érti, hogy nem szabad.

Aztán jön a kamaszkor, ami egyre korábban jelentkezik, már 10 évesen azt hiszi magáról, hogy felnőtt, visszabeszél, veszekszik veled, utál téged, aztán meg vagdossa magát és öngyilkos akar lenni, mert a szülei kapcsolata miatta romlott meg, és hordhatod pszichológushoz, miközben te már rég meghaltál belül, de kutya sem érdeklődik felőled, hogy te hogy vagy. Mert te már rég megszűntél létezni.

Betölti a 18-at, úgy el fog menni, soha többé nem látod, maximum akkor, ha bevisz az öregotthonba, aztán kimegy külföndre, elhagyja ezt a koszfészek országot.

Válogatás a saját (én, mint gyerek) és rokon, ismerős, barát tapasztalatokból. Nekem ez nem kell.

#34

Azért hála az égnek, nem ez az elb@szottság a legjellemzőbb.

A kapcsolatotok nem fogja bírni, a párod nem fogja tudni elviselni, hogy lett egy nála fontosabb ember, aki közétek állt.

Mondjuk ez kiküszöbölhető, ha felnőtt férfival vállalsz gyereket, nem egy hisztis, egoista gyökérrel. Ugyanis jó esetben apukának is ugyanolyan fontos az a gyerek, hiszen az övé is. Nálunk pl. semmi ilyesmi nem történt, pedig sok éve van gyerekünk. Van életem, hobbim, barátaim, énidőm, ahogy a férjemnek is, mert akarjuk, hogy legyen, és segítünk egymásnak ebben (is).

A többi meg attól függ, hogyan tudod alakítani a kapcsolatot a gyerekeddel. A mi családunk nem úgy működik, hogy le sem szarjuk egymást, illetve a szüleinket, és a külföldre költözés sem egyenlő azzal, hogy soha többé nem hallasz a gyereked felől. Bár igen, személyesen ritkábban látod, de ugye nem is azért született, hogy szórakoztasson felnőttként.

4 és 8 éves gyerekeim vannak, tök normálisak. Persze vannak velük is nehezebb napok, de az a mindennapos világvége, amit te leírsz, nyomokban sem felel meg a valóságnak. Persze honnan is tudhatnád, csak azt nem értem, hogy minek szólsz bele olyanba, amiről fingod sincs.

33# Mivel nekem címezted, nyilván válaszolok rá.

Eszemben sincs bizonygatni bármit is. Helyesbítettelek miután kiforgattad a mondanivalómat.

Lehet egyet nem érteni, de ha úgy kezded a mondanivalódat, hogy PONT az én válaszomra reflektálsz, akkor - én balga - nyilvánvalóan megszólítva érzem magam (és nem magamra veszem). :)

Azért ez a wc-re se lehet menni meg zuhanyozni se meg enni se eléggé túlzás. (Az alvás igaz, legalábbis nálunk :’D )

Nekem van egy 8 hónaposom akivel iszonyat hasfájósan kezdtük, most már kúszik-mászik, feláll stb, kötődőn neveljük tehát nincs sírni hagyás, igény szerint van etetve, de a 8 hónap alatt én pl még nem ittam hideg kávét, azt aláírom, hogy néha viszem magammal a wc-re, de nem csináltam még magam alá :D Zuhany is megoldott, nyáron kétszer-háromszor is elmentem a nagy hőségekben, ha minden kötél szakad berakom a pihenőszékbe magammal a fürdőbe. És éhen sem haltam még bár tény, hogy a főzőcskézés eléggé elmaradozik és ledegradálódott levesekre meg pörköltszerűekre.

Biztos, hogy nem az a hollywoodi csodamámor amitől mindenki hirtelen ikreket akar mert az “hűdemenő”, de már semmiért nem adnám. Viszont még egy biztosan nem kéne :D