Mit lehet tenni, ha a lányom ezt eltanulta egy barátnőjétől, pedig nem így neveltük?
Negyedik osztályos, tíz éves lányomnak van egy osztálytársa, aki szegényke valamilyen genetikus betegséggel született. Értelmes, agyilag épp a kislány, de a külseje egy picit “torz”. Remélem, nem fogalmaztam bántóan. Furcsa az arcszerkezete.
Megtudtam a kislány anyukájától és a tanítónőtől, hogy a lányom, egy másik lányzóval csapatba verődve bántja ezt a kislányt. Mi sosem neveltük erre a gyereket, mindig elfogadóak voltunk mindenkivel.
Már 1x szóltam neki, elmagyaráztam, hogy ez nem szép dolog, ne tegye, hogyan esne neki stb. Inkább ő vigye jó irányba a barátnőjét.
Egy ideig nem is hallottam e felől, majd a héten behívtak minket, mert bement a piszkált kislány anyukája, amiért bántják a gyerekét.
Mikor kérdeztem a lányomat, hogy mi oknál fogva bántják, azt mondta, hogy azért, mert “nyomi”. Most rendesen is elbeszélgettem vele, de nem tudom, mit tegyek, hogy ennek tényleg vége szakadjon.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Senkit nem "így nevelnek". Mégis rájuk ragad. Ezt a tanítónőnek kéne kezelni akár pszichológius bevonásával.
Az jó, ha tudatosítjátok benne, hogy ez nem elfogadható, de igazi áttörést a suliban lehetne elérni ezzel kapcsolatban, mert ott csinálja, nem otthon.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mediáció kellene, leülni, végighallgatni, mit érez ilyenkor a kislány. A lényeg, hogy ne Te állj ki helyette, hanem szembesüljön ő maga a tettei következményeivel.
Közelezném arra, hogy tegyen a lány kedvében, hogy megbocsájtson neki.
Esetleg megmutatni történeteket, dokumentumfilmeket olyanokról, akik a külsejük miatt szenvednek a beilleszkedéssel.
Végső esetben jó emlékeztetni, hogy vele is történhet olyan, amitől megváltozik a külseje, és ő kerül abba a helyzetbe.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egész biztos vagyok benne, hogy a másik kislány szülei épp arról panaszkodnak valakinek, hogy a te lányod beleviszi az övéket a csúfolódásba, hiszen ők nem így nevelik. Amíg így álltok hozzá, nem lesz előrelépés.
Nem a gyerekedet (vagyis tulajdonképpen magadat) kéne mentegetni, hanem kitalálni, mi segíthet. A másik gyerek hibáztatása semmiképp.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Itt álljon meg a menet.
Nem a "másik lány" tanította ezt de még csak fegyvert se fogott a fejéhez. A te lányod hívta nyominak a másikat, mert ez a véleménye. Ne fogd rá senkire. Ez ő.
Én nagyon nem tolerálnám az ilyesmit, konkrétan nagyon durván megvonnék mindent, és nagyon sürgősen érzékenyítenék. Az ilyen bully agresszorok miatt nem egy gyerek öngyilkos lett már, és ideje lenne elfelejteni a mentegetését, hogy "mások vitték bele".
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az érzékenyítéssel egyet értek, a durva megvonással nem. Attól még az iskolában, ahol az anyja nem látja, ugyanúgy csinálni fogja, sőt talán még durvábban.
A fiamnak van egy szörnyű osztálytársa, egy kislány. Tényleg rettenetes az a gyerek, bunkó, csúfolódó, hazudozik, minden. Anyukája, az egyik szülőin kifakadt, hogy már nem tudja, mit csináljanak vele, a telefonját elvették, folyton büntetésben van, nem engedik sehova, mégsem állt be javulás. Persze, hogy nem, mert a keménykedéstől még egy gyerek se lett normálisabb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem a sajátomat akarom védeni, mert persze, hogy nem kényszerítik, de eddig ez a probléma nem állt fenn, nem hallottam ilyet a gyerekemről. 4. éve jár ebbe az osztályba. A másik kislány tavaly, 3. osztály második félévében jött ide, aki a “társ-csúfoló”. Biztos, hogy nem az én gyerekem találta ki egyik napról a másikra (legalábbis nem egyedül), ha évekig nem volt ilyen problémánk.
És persze; elbeszélgetek vele, folyamatosan azt csinálom, nem hagyom rá.
“ erzéketlen, kegyetlen.”
Ez minden gyerekben benne van. Nem is a kegyetlenség, hanem pozicionálják magukat a társaságban. Azt kell megtanulniuk, hogy mások bántása helyett is lehetnek közkedveltek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!