Elsősorban értelmiségi nők,családanyák, hány évesen érezted azt, gyermeket szeretnél, végül mikor valósult meg? Azok, akik nem érezték, hogy szeretnének gyereket, később változott ez az álláspontjuk?
19 éves koromban jött rám először a vágy, hogy szeretnék. Akkor még nyilván nem komolyan.
Most vagyok 33 hetes, egypetéjű ikrek lesznek. 28 éves vagyok.
Nem tudom, "értelmiséginek" számítok-e, mindenesetre van diplomám, és szellemi munkát végzek.
Mindig tudtam, hogy valamikor szeretnék gyereket, végül 25 és 27 éves koromban szültem.
Nekem kicsit fordítva volt. Még kamaszként, ha nem is ábrándoztam erről, de természetesnek vettem, hogy majd egyszer lesz gyerekem. Ez olyan 20-25 éves koromra megváltozott, most már nem szeretnék.
33 éves vagyok.
Én most is nagyon vágynék egy gyerekre, de sajnos nincs kivel, 26 éves vagyok. :(
Így viszont sanszos, hogy 31 éves korom előtt biztosan nem lesz, nem szülnék gyereket egy 2-3 éves kapcsolatba, ha meg mondjuk 27 éves koromig megtalálnám az igazit, akkor is 4 év alatt esetleg egy esküvőig eljutnánk, de nem a gyerekig. Szóval fiatal anyuka már nem leszek, azt sem tartom kizártnak, hogy csak 35 felett lesz majd gyerekem...
Nem ilyen életet választottam volna magamnak, de sajnos nagyon sikertelen vagyok párkapcsolati téren, nem tudom ez mikor fog változni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!