Sok olyan nő van, aki titokban kevésnek érezné magát egy jómódú, és értelmiségi pasihoz?

Én nem titokban is annak érzem magam és ezt igazából nem is bánom, nem vagyok egy hercegnő típus. Az ilyen emberek mellé olyan nő való szerintem, aki 0-24 össze van rakva, egy ferde hajszála nincs kb. Nekem ez egyszerűen nem megy.

Pedig van MSc-m (informatika), tervezem én is a doktorit, jól is keresek. De tudom, hogy egy ilyen férfi szemében inkább a nő makulátlanul ápolt külseje, "trophy wife" jellege és a szexuális szempontból nyújtott teljesítménye a képez értéket, amihez nekem nincs humorom, sem rutinom, időm meg csak annyi, hogy örülök, ha rendszeresen tudok edzeni. Nem fogok bárhogy szexelni senkivel, hogy megtartsam. Nem fogom magam a legrosszabb napjaimon is kipofozni és tűsarkút venni sportcipő és farmer helyett. Vagy vastag réteg sminket kenni az arcomra. Nem leszek otthon filmbe illő luxusfeleség, nem az én műfajom. A férfiak többsége nem a tudásra és a pénzre gerjed, ez inkább egyes nők preferenciája, hanem arra, hogy egy nő mit képes kisajtolni a testéből látványra, élményre, akár babára. Tisztelet a kivételnek. Ebben pedig nem én vagyok a legjobb. És nem is akarok az lenni annak ellenére, hogy nem vagyok igénytelen és igyekszem magam fitten, fiatalon és egészségesek tartani. De ez messze van attól, amilyen nők státuszszimbólumnak számítanak az ilyen férfiak szemében. Márpedig kevés férfi van, aki a gazdagságra és az elismert státuszra hajt, de nem egy ilyen nőt akar magának venni, hanem egy csinibb Marie Curiet (nem mintha neki köze lenne az informatikához és nem mintha olyan ronda lenne, de jobb nem jutott eszembe).

A tudásomban nem kételkedem. Abban viszont igen, hogy egy, a tudása és a keresete által magát (méltán?) sokra tartó ember milyen egyéb igényeket fogalmaz meg felém, mint nő felé, ami miatt csak fölöslegesen szorongok és stresszelek. Szóval, azt hiszem, igen, kevésnek érzem magam ehhez, de nem olyasfajta kevésnek, mint mondjuk ahhoz, hogy megszerezzem a doktori címet (pedig azt is néha merész álomnak érzem), hanem mint ahhoz, hogy képes legyek elvégezni egy közmunkás munkáját. Hogy is fogalmazzak, olyan "nem is vágyok arra igazán, hogy képes legyek rá, mert ez nem az én életem" típusú kevésnek.

Önmagában ezek miatt nem, akkor volt, amikor úgymond egy "kaszttal" feljebb levővel jártam. Én nem szeretek feszengős sajtkóstolásokat tartani esténként a barátaimnak business casualben, nem járok borkóstolókra és fogalmam sincs, hogy puccos étteremekben melyik villa mire való a kirakott 6-ból. Kényelmetlenül éreztem magam, nem tudtam elazulni, úgy éreztem folyamatosan készenlétben kell állnom, nem modhatok akármit, nem viselkedhetek akárhogy. Megfojtott a légkör, inkább szakítottam.

De ez az életstílus nem egyenlő az érelmiségi életstílussal, a papírokhoz sincs semmi köze, lévén nekem is mesterdiplomám van, programozó vagyok és nagoyn jókat dumáltam sörözés közben az egy doktorandusszal a teszkó parkolóban, akit szintén a hideg rázott a fenti életstílustól. :)

Már megint az a nyomirult diploma?

Pf

Mindennapra diploma.

Nem lehetne már túllépni ezen?

Nem érzem magam alacsonyabb kasztnak, de lehet, hogy ő engem annak érezne a két bölcsész diplomámmal. Viszont én kultúrában, tudásban mérem a dolgot, nem papírban, így tőle is csak akkor lennék hasra esve, ha egy kulturált, művelt, intelligens, nyitott férfi. Szakbarbárok nem érdekelnek.

Mivel még tanul, akármije van, az nem az övé, hanem a családjáé, és fizikusként sosem lesz gazdag, szóval nem hiszem, hogy attól is nagyon hasra kellene esnem.

Ha értékes ember, tudnám szeretni, ha nem, akkor nem.