Akinek egy gyereke van, és egy is fog maradni miért döntöttek így?

Én úgy érzem, hogy nem bírnám egyedül. Két gyereket szerettünk volna, de szégyen beismerni, vagy sem, egy gyerkőc is annyira kiveszi az energiáimat így segítség nélkül, hogy úgy érzem többel már nem bírnék idegileg és fizikailag sem. A férjem esténként segít, de ha két gyerek lenne, a figyelmünket még közöttük is osztani kéne és pihenő, énidő nélkül ez nekem nem menne.

Talán ha a nagyik közelebb lennének, vagy külföldi mintára lenne egy au pairünk, akkor máshogy vélekednék. Tudom, itt ez gáz és le is leszek pontozva, de nem nekem való a két gyerek.

A férjem szeretne, de látja, hogy az oroszlánrésze nem az övé. Majd talán, ha nagyobb lesz... vagy csak remélem, hogy nem bánom meg, ha nagyobb lesz, hogy nem áldoztunk be mégegy évet (mert nálunk az első év volt piszkosul nehéz, azóta picit jobb a helyzet).

Alapból is csak egyet szerettünk volna, mióta megszületett pedig azt se bánnám, ha kivették volna a méhem még ott egyből.

Ehhez az egyhez végtelen és még egy türelmem van, de hasfájósan indultunk, hónapok óta nem alszok, és elképzelni sem tudom, hogy pl az egyik megébred és sír miközben a másik mellettem folyamatosan: nézd! nézd! nézd! miközben a kutya a lábam alatt és csak egy tejbegrízt próbálnék összerittyenteni.

A logisztika nálunk is játszik, így is bonyolult lett, eddig felöltöztem és mentem amerre láttam, ha hirtelen kellett valami, most már nem biztos, hogy még aznap meglesz ami hirtelen kellene… sokszor nehéz elindulni, biztos akkor kell pelus csere amire ráadtam az overált is, vagy kezd éktelen sírásba mert pont akkor éhezik meg, amire meg bealszik és el is telt 3 óra. ( nem akadálymentesített a lépcsőházunk, tehát nem olyan egyszerű levinni alva babakocsistul, ha pedig megébred már nem alszik vissza…)

Anyagiak is fontosak, egynek mindent , kettőnek főleg ha különböző neműek már nem mindent.

Ha pedig velünk történne valami ezért az egyért sorban állnának a nagyszülők, 2-3-ért már kötve hiszem.