Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Szülők, Ti tényleg ennyire...

Szülők, Ti tényleg ennyire féltitek a perverzektől/pedofiloktól a gyereketeket?

Figyelt kérdés

A minap találkoztam egy évekkel ezelőtti kérdéssel ebben a kategóriában ami eléggé ledöbbentett.

A történet az volt a kérdésben, hogy egy játszótéren egy 40-es férfi újságot/könyvet olvasott az egyik padon, és közben barátkozni akart a játszó gyerekekkel. A szülők már ezért pedig rendőrt hívtak az emberre, úgy hogy igazából semmi durvát nem csinált, csak olvasott, megpróbált kedvesen szólni a gyerekekhez. A férfit pedig emiatt ugye intézkedés alá vonták a rendőrök, úgy, hogy egyébként lehet, hogy semmi rossz szándéka nem is volt, nem bántott senkit, csak a túlbuzgó anyukák rögtön azt hitték, hogy biztos pedofil.

Ez az egyik


A másik pedig a képek feltevése, megosztása. Egy másik kérdés alatt többen azt írták, hogy képesek azért nem feltenni családi fotókat, mert valahol valami perverz biztos "veri" rá. Magának, a saját monitora mögött. Itt is felmerült bennem, hogy tényleg ez olyan nagy probléma, hogy emiatt már el kell zárkózni a saját, kulturált (nem meztelenkedős, meg nemi szerves, stb) fotók feltevésétől? Az, hogy valaki titokban élvezkedik rá a neten, az milyen kárt okoz a gyereknek/ a szülőnek?


De rendszeresen van olyan is, itt is, hogy valaki feltesz egy - amolyan amatőr, evidens kérdést, pl. pelenkázással kapcsolatosan - és rögtön írják, hogy biztos a pelenkafétises, és hasonlók.


Én ezt egy kicsit túlzásnak gondolom, azért teszem fel most ezt a kérdést. Tényleg ennyire görcsösen aggódni kell az esetleges rosszemberek miatt, hogy már ilyen szinten kell védekezni? Vagy csak túltolják páran a dolgot, mert ennyire be vannak parázva, hogy már rögtön rosszat hisznek mindenről?



2022. szept. 6. 13:47
1 2 3 4 5 6
 21/53 anonim ***** válasza:
24%
20: térben értem, a kérdés szempontjából semmi különbség, sőt, ha élőben látnak titeket, az sokkal veszélyesebb, mint egy fotón
2022. szept. 6. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/53 anonim ***** válasza:
60%

Igen. De ha magányos férfi ül és a gyerekekkel próbál barátkozni, nem egyből rendőrt hívok, hanem odamegyek, éy megkérdezem, kit kísér, és ha senkit, akkor megkérem, hogy ne a gyerekekkel baratkozzon, mert akkor a gyerekek a legközelebb is bizalommal odamennek az idegen férfihez, aki viszont esetleg nem jóindulatú. Szerintem egy jóérzésű ember ezt belatja és békén hagyja a gyerekeket, ha meg rendes pedofil, akkor odébbáll, mert látja, hogy figyelik.

Facebook: egy pedofil pontosan tudja, honnan szedjen öt perc alatt rengeteg izgi képet, nem kell neki a facebookos babafotó. Nem is értem, honnan jön ez a legenda.

2022. szept. 6. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/53 anonim ***** válasza:
90%

A pafon ülőre lehet én sem hívnék rendőrt, de nem is venném jó néven, hogy ott van. Gyanus lenne.

A fb-ról meg az a véleményem, hogy ésszel kell hasznàlni. Én nem birom mikor valaki százàval pakolja ki a fotókat, napi heti szinten, eleve nem érdekel ez senkit ilyen mennyiségben. Én is szivesebbnen nézem meg annak a gyerekét akiről x havonta van egy fotó, mint aki naponta hetente posztol. Màr tök idegesitő. A pedofilokhoz ennek amúgy semmi köze, ahogy előttem irtàk ezek pontosan tudjàk hol találjanak fotókat nem a fb a lelöhelyük, normalis ember meg szerintem nem nyilvánosan oszt meg fotókat, hanem zárt a fiókja

2022. szept. 6. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/53 anonim ***** válasza:
84%

A képesre írnám, hogy sok olyan megszállott van, aki konkrét személyekre gerjed. Gondolj bele, hány olyan van, aki sztárokra(még itthon is, celebekre) gerjed, pedig az is nő, meg a másik is, mégis az kell neki, személy szerint. Na ezért nem szabad, ha több a kép, könnyebben megtalál egy ilyen gyűjtő, aztán célzottan viheti el a gyereked. Nyilván nem a legvalószínűbb, de az erőszaktevők sem random választanak, előtte figyelik, megtudnak róla dolgokat, stb.. Ráadásul a kép(intim, pl pancsolós) megmarad később is, ha felnő, tudnak hozzá gyerekkori pucér fotót társítani pillanatok alatt. Szerintem ez nem oké, ilyen az utcán nem fordulhat elő, mert másról fotót csinálni és felhasználni büntetendő. Pláne gyerekről. Még a saját szülei is nyilatkoznak bölcsiben, oviban, suliban, hogy szabad-e és mire lehet felhasználni..


Szóval ezt a képeset és letudom ennyivel, hogy van egy ilyen rizikófaktor, és hogy hosszútávon megmaradó információ..


A másik, hogy mi a büdös francért akarna egy felnőtt férfi(vagy nő) vadidegen gyerekekkel "barátkozni"? Nincs barátság felnőtt és gyerek között, mert nincsenek egy szinten. Egy csomó más kapcsolat lehet, de barátság nem. Ez a férfi lelkileg beteg. Ülni üljön, de ne a gyerekeket figyelje, foglalja el magát, és ne beszéljen idegenekkel. Miért tenné? Velem sem beszél, gondolom a szüleivel sem beszélt, érdekes, felnőtt társasága nem kell neki, csak gyereké?


Normális felnőtt ember nem barátkozik idegen gyerekekkel. Én pl azért szoktam, hogy hátha megkedvel az anyukája és a gyerekemnek lesz játszópajtása, de olyankor a gyerek is ottvan, és próbálom őt terelgetni a szimpi anyuka-gyerek páros felé, hogy játsszon vele. Szóval nekem ez a "hátsó" szándékom.


Aztán mi volt még? Ja igen, engem 40+ ember zaklatott szexuálisan(fogdosott, nyúlkált, kérdezgetett, mutatott, közeljött, dörgölőzött) 11 éves koromtól, utcán, tömegközlekedésen, 100+ pedig "csak" beszólt szóban undorító dolgokat, de olyan is volt, aki a nyelvével "nyalta a levegőt" a két ujja közt, mikor ránéztem a buszról.

A férfiak undorítóan betegek(részben). 500+ pedig neten talált be, de lehet, hogy 5000 feletti az a szám, így 20 év alatt azért voltak jópáran.


Egyébként ja, simán lehet a fiatal csaj, és az idősebb nő is pedofil, de erre rendkívül kicsi az esély. Én még csak egy ilyennel találkoztam, ahol a nő volt beteg. Mivel nekem lányom van, így én azon a gondolatmeneten futok végig, hogy nőből nagyon kevés a leszbikus(tényleg nagyon kevés, melegekből bőven több van), annak pedig még kevesebb része lehet pedofil. Kb egy maréknyian lehetnek. És igen, én személyes tapasztalatból(és hírekből) indulok ki.


Egyébként férfiaknál nem csak a pedofilok "rontanak" meg fiatalokat, hanem dominancia alapon megy, van, aki menőnek érzi magát, ha ártatlant kap el. Dominánsok tipikusan ilyenek, tetszik nekik, ha "gyenge" a másik. Lehet, hogy van náluk ilyen 11-12es korhatár, amit csak néha lépnének át, de ott vannak a 13 évesek.. szóval ők nem kifejezetten gyerekekre mennek, hanem ha az esik útba, akkor "bevállalják" azt is. Undi.


Igen, féltem a gyerekem. Semmit nem lehet tenni, hiába mondod, nem tudja tudatosan elkerülni, tömött buszon pl, a hangos megszégyenítést kell megtanítani, elsőre hangosan rákiabálni a pasira(és egyből rendőrt hívni). Ha megússza, megteszi újra. A legtöbb ilyen férfi 30+os, már évek óta ezt csinálhatják és fogják is még.

2022. szept. 6. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/53 anonim ***** válasza:
17%
A beteg férfigyűlölők se jobbak...
2022. szept. 6. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/53 anonim ***** válasza:
90%
A beteg férfiak megérettek a gyűlölésre.
2022. szept. 6. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/53 anonim ***** válasza:
45%
Azt én is túlzásnak látom, hogy rendőrt hívtak egy padon ülő férfira. Nálunk a lakótelepi játszótéren nem zárt, körülötte padok vannak, és sokan ott szoktak ülni, mert máshol nem is nagyon lehet. Ennyi erőből mindenkire rendőrt lehetnek hívni, aki lejön a lakásból kicsit levegőzni. Ha zárt játszótérről van szó, akkor viszont elég abszurd, hogy vkinek pont ott támad kedve olvasgatni. A Facebookos megosztásokat is lehet diszkréten kezelni, nem meztelen képeket felrakni (sajnos nem egy ismerősömnél láttam), és be lehet állítani, hogy csak ismerősök lássák. Szóval itt is vannak túlreagálások.
2022. szept. 6. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/53 anonim ***** válasza:
88%
27, a férfi barátkozott a gyerekekkel, nem csak ült.
2022. szept. 6. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/53 anonim ***** válasza:
41%

Nekem a padon üldögélő férfiról a nagybátyám jutott eszembe.


50-es évei közepén járó férfi, sose házasodott meg, egyszerűen nem volt neki olyan kapcsolata, fura nőket fogott ki, közben ő sem egy macsó. Magyarul nincs és már nem is lesz gyereke. Simán eltudom képzelni, hogy egy gyengébb unatkozó pillanatában beüljön egyedül egy játszótérre gyerekekkel "barátkozni". 100% hogy nem pedofil, én is és a húgom is aludtunk nála gyerekkorunkban, semmi gáz nem volt (ez is biztos kiveri valakinél a biztosítékot hogy általános iskolás kislányok hogy alhatnak egyedül a szingli nagybácsinál, na mind1), egyszerűen lehet olyan pillanat hogy gyerekek között szeretne lenni, elképzelni milyen lett volna ha... Milyen lenne ha lenne unokája...


Miért olyan nehéz elképzelni egy magányos férfiról, hogy csak egy kicsit, csak egy rövid ideig olyan (gyerek) társaságra vágyik, ami neki soha nem adatott meg? És ez miért olyan szörnyű?


Lehet én vagyok túl jólelkű, de nekem ez előbb jut eszembe, minthogy elakarja rabolni a gyereket az anyja szeme láttára, vagy bedrogozni cukorkával, vagy ott akarja kiverni a játszótéren...

2022. szept. 6. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/53 anonim ***** válasza:
81%

29, ez nem 100%, ez azt jelenti, hogy veletek nem csinált semmit. A pedofilok is értelmes, gondolkodni képes emberek, valamennyire elég jó önszabályozó funkcióval. Ahogy a többi fickó sem dug meg, aki gondolatban megtenné, úgy simán lehetett ilyen helyzet nála is. Ők nem gyerekdugó gépek kontrollálhatatlanul.. Gondolkoznak, visszafogják magukat, aztán ha olyannak ítélik a helyzetet..


Na mindegy. Egyébként pont ez a ciki az egészben, hogy ugye mindnek van rokona, sokaknak barátai, kollégái, és "ja hogy ő soha, róla nem gondolnám.. "


Ha a bácsikád nem sérült, akkor lehetne annyi esze, hogy gyerekekhez köthető szakmát választ. Ped.asszisztens képzés eddig 3 hónap alatt is volt, mehetett volna napközis tanárnak vele. Vagy ha ért valamihez, táboroztathatna. Mehetne önkéntesnek szociális otthonokba, gyermekfelügyelni, meg ilyenek.


Tök beteg idegen gyerekeket megszólítani barátkozási céllal játszótéren. Akár férfi, akár nő, de ha férfi, egy fokkal betegebb. Az a baj, hogy az áhított tulajdonság, amit akar, hogy gyerek legyen. Mindegy neki milyen. Nem ismeri ezeket a gyerekeket. IDEGEN! GYEREKEK! Társasága!


Szerintem érted, mi benne a beteg, csak nem akarsz róla tudomást venni. Kicsit képzeld el, hogy te ülsz ki a játszótérre és kérdezgeted a gyerekek nevét, hogy mit játszanak, meg megdicséred őket milyen ügyesek! Egyedül! Ismeretlenekkel!


Pont ennyire bizarr mástól is, előzményektől függetlenül. Van társadalmilag elfogadott módja annak, ha valaki gyereket akar "nevelni"(nevelőszülő is lehet akár), ez a módszer nem az. Sőt, tovább megyek, kifejezetten "nagyszülőközvetítő" helyek is vannak. Ez egyszerűen bizarr, és ha elképzeled, hogy te csinálod, az pont olyan bizarr mástól is.

2022. szept. 6. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!