Köteles az óvoda a gyereket bevenni vagy ez puszira van?
Tavasszal beirattam a gyermeket az óvodába, áprilisban töltötte a két évet.
Beiratkozáskor az óvoda vezetője azt mondta, hogy 2,5 éves korától vihetem, tehát most októbertől.
Ma találkoztam az óvónővel az utcán. Mondtam, akkor hamarosan majd találkozunk viszem a gyermeket. Aztán el kezdett nekem vetíteni, hogy majd lehet csak tavasszal mert most sok az új kisgyerek a csoportban.
Ez törvényes így? Várandós vagyok a masodikkal.. Vagy csak akkor járhat a gyermekem, ha aktív munkaviszonyom van.
Ha ezt tudom előre, lehet beiratom egy inkább egy fizetős bölcsibe, de ott már szerintem elfogytak a helyek.
Eléggé ki vagyok akadva.
Ne habogjon az óvónő arról amihez köze sincs. Ott a határozat, felvették, abban benne van hogy mikortól mehet, ez elég. Az igazgatónőnek sem kell tulmagyarazni a dolgot, csak egyeztess vele egy napot mikor viszed először.
Lányom ma kezdte az ovit 2 év 8 hónaposan.
18 és 22 tökéletesen elmondta..
10-es
Más kérdés, hogy keresztbe tud tenni neked a pedagógus azért
( nálunk sincs bölcsi hely.. 2év 6 hónaposan kezdi az ovit a gyerekem.. akkorra kerülünk sorra a beszoktatásra)
18as, az anyák nem robotok, teljesen normális, ha 0-24 ellátás után besokallnak. Ki hamarabb, ki később. Attól, hogy valakinek gyengébb az idegrendszere, tűrőképessége, még nem szr anya! És nem szabadul a gyerekétől, hanem PROGRAMOT keres neki. Nincs is jobb egy bölcsinél/ovinál(ha jó hely), van kivel játszaniuk, énekelnek, táncikálnak, játszatják őket, tanítják őket(ünnepek), alkotnak...
Az énidő minden egészséges lelkű embernek kell. Van, aki nagyiztatja a gyereket, más bébiszittert tart, van, akinek a párja is aktívan nevel, viszi ide-oda.. akinek ilyenekre nincs lehetősége, azoknak a legjobb a bölcsi/ovi.
Arról nem is beszélve, hogy nekem meggyőződésem, hogy néha a gyerekeknek is kell anyamentes idő, ahol nem dirigálunk folyton nekik, és nélkülünk(a biztos pont nélkül) is felismerhetik, mire képesek önállóan, hogy a világ nélkülünk is biztonságos, szórakoztató. Ez pont a 2-3 éves korosztálynál kezdődik, amikor kezdenek önállóvá vállni(dackorszak). 2,5 éves az a gyerek, nem kisbaba, és nem megszabadul tőle, hanem programot csinál neki naponta 4-6-8 órában. Aminek egy részét átalusszák egyébként, az ovi fele alvásról szól, déltől 3ig, tehát csak délelőtt van az anyja nélkül, ami jelentéktelen mennyiség.
Köszönöm szépen ❤️
Ma voltam bent és azt mondta az óvoda vezetője, hogy ez valami félreértés, elokereste a papírokat és fel volt neki írva, hogy következő hónapban kezd a gyermekem. Nagyon kedves és azon sem akadt fel, hogy még nem tökéletesen szobatiszta, mert hozzájuk pelenkasan is mehetnek a gyerekek. Szóval nem is értem az óvónőt, hogy ez miféle reakció volt.
Nagyon köszönöm a segítséget annak aki jó indulattal válaszolt. ❤️ Az én kislányom imádja a közösséget, egy nyitott barátkozni vágyó gyermek. Szoval amúgy sem terzveztem otthon orizgetni és alig várom, hogy egy kicsit pihenhessek és szusszanhassak a második baba érkezése előtt. 😊
Hát kérdező, akkor a férjed se fog dolgozni a gyerek születésig? Hogy ő is szusszanhasson mielőtt megszületik?:-) Vagy ő azért robotoljon míg te pihengetsz? Így lenne igazságos nem?
Nem is értem minek kellett második ha már az első is ilyen kibírhatatlan teher neked.
27es, a férje felnőtt emberek közt van napi 8 órát, nyugis ebédideje van, és hacsak nem építkezésen dolgozik, nem szakad bele a munkába sem.
Sokkal lazább, mint egy 2 éves dühös dackorszakost féken tartani és ellátni!
Gratulálok ezeknek a savanyú megkeseredett nőnek nem nevezhető példányoknak, akik itt élik ki minden frusztrációjukat. A kérdés!!!! az óvodáról a törvényi vonatkozásról szólt. Amiből az az érdemi konzekvencia, hogy nem köteles az óvoda bevenni a 2,5 éves gyermeket, de ha beiratas után egy hónappal hatatozatkent szerepel, hogy felvették a megbeszélt időponttól, akkor nagy valószínűséggel tudják teljesíteni.
Erre fel az én, a gyermekem, és aférjem családi életét firtató frusztrált idióták gyülekezete lett ez a hely. Köszönjük szépen mi mind a hárman jól leszünk. További jó érdemtelen odahanyast mindenhova. Fecsereljetek csak az eletetek perceit a köpködésre.
Az a néhány válasz amiben jószándék és tárgyilagossag volt, azoknak nagyon köszönöm ❤️❤️❤️ további szép napot Nektek!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!