Köteles az óvoda a gyereket bevenni vagy ez puszira van?
Tavasszal beirattam a gyermeket az óvodába, áprilisban töltötte a két évet.
Beiratkozáskor az óvoda vezetője azt mondta, hogy 2,5 éves korától vihetem, tehát most októbertől.
Ma találkoztam az óvónővel az utcán. Mondtam, akkor hamarosan majd találkozunk viszem a gyermeket. Aztán el kezdett nekem vetíteni, hogy majd lehet csak tavasszal mert most sok az új kisgyerek a csoportban.
Ez törvényes így? Várandós vagyok a masodikkal.. Vagy csak akkor járhat a gyermekem, ha aktív munkaviszonyom van.
Ha ezt tudom előre, lehet beiratom egy inkább egy fizetős bölcsibe, de ott már szerintem elfogytak a helyek.
Eléggé ki vagyok akadva.
Egyetértek a többiekkel. Ugyanez volt nálam is, ha októberben tölti a 3mat, következő év szeptemberétől köteles a körzetes ovi bevenni.
Sajnos a bölcsi sem opció így, mert oda egyrészt jóval előbb kell jelentkezni, másrészt munkáltatói kell hozzá. Esetleg maganintézmény lehet a megoldás.
Apja is van a gyereknek, ez nem jutott még eszedbe?
Bármikor tudok nyújtani munkáltatóit, családi vállalkozásban dolgozom. Itt az a probléma, hogy miért kaptam határozatot, hogy felvették a gyereket, ha nem tudják betartani.
Szerintem ne foglalkozz az óvónővel, az igazgatóval meccseld le, és nagyon csúnya az összes komment, amit kaptál.
Nem kell indokolnod, miért akarsz egy 2,5 évest közösségbe vinni(nekünk), az oviban meg hívd fel az igazgatót, kérdezd meg, mikorra vidd be a munkáltatói igazolást, és mikor tud kezdeni a gyereked a csoportban, ahova felvételt nyert.
Amúgy a munkáltatói a felvételhez kell, amin ti már túlvagytok, ha felvették, el kell(ene) látniuk. Olyan szokott lenni, hogy a beszoktatást minicsoportban hetekhez kötik, tehát egyik héten egyik, másik héten másik gyerek, mint bölcsiben. Emlékszem volt anyuka, aki csak novemberben tudta vinni a gyerekét, addigra került sorra. Ez gyorsasági/fontossági alapon ment nálunk, volt egy lista a szülőin még nyáron, mindenki beírta magát, és jelezte, hogy nagyon sürgős-e.
Amúgy az óvónők tuti utálni fognak, de nem kell egyetemes népszerűségre törekedned, az ő munkájukat ők végzik, a te dolgaidhoz nincs közük. Az intézmény már felvett, a gyereknek jó a társaság, esetleg elhozhatod, ha szeretnéd jófejségből korábban, de ha nem, az is rendben van. Pusztán mentális egészség miatt is beadhatod, ha már úgy érzed nem bírod, senki sem kövezhetne meg érte, egyszerűen nem etikus. (és ettől még jó anya vagy!)
Hagyd ki az óvónőt, beszéld meg az igazgatóval, majd az óvónővel beszélve hivatkozva arra, amit korábban az igazgatóval megbeszéltél.
Nem kötelező ellátniuk, de ha felvettek, akkor kell. Akár el is bocsáthattak volna a munkahelyedről, akkor sem rakják ki a gyereket. Nyugodtan mondhatod amúgy, hogy homeoffice, vagy veszélyeztett vagy, ha nagyon szorongó típus vagy, bár nem tűnsz annak, meg jobb az őszinteség.
Szeretnéd, ha bent lenne a gyerek. Miért? Mert így tudod megoldani a dolgaitok úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Amúgy a gyerekek bírják a bölcsit/ovit, az enyém mindig nevetve rohant be, és néha hétvégén is akart menni, hogy gyerekek között lehessen. Ott nyafogott, hogy délután is maradni akar, ő akar lenni az utolsó, aki eljön. Bírta nagyon:)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!