Miről marad le az az ember, aki nem vállal gyereket?

Hú, az ilyen kérdések (pontosabban válaszok) után már azért egy icipicit meg tudom érteni a kategóriában heti rendszerességgel panaszkodó gyerekmenteseket, akik mindig le vannak hurrogva, hogy ugyan már, senki nem gondolja azt, hogy ne lennének a társadalom egyenlő tagjai - félreértés ne essék, eddig én is ezt hittem, de ezek után a válaszok után egy picit csalódtam. Nagyon el vannak tájolódva fejben egyesek.

Van egy baromi egyszerű példa: én szeretem a csokitortát. Szerintem a világ egyik legfinomabb dolga, nagy örömet okoz, hogy jelen pillanatban is van egy hűtőben. Ellenben a szomszéd NEM szereti a csokitortát, a szagától is undorodik, abszolút semmi, de semmi késztetést nem érez arra, hogy beleharapjon egybe. Neki abszolút semmi örömet nem okozna, és ezt azért, normális, felnőtt emberként, el is fogadom. Azt kellene megérteni, hogy ez a gyerekkel is így van: TE szerettél volna gyereket, ezért a te életedben természetesen ez az egyik legnagyobb örömforrás. Aki meg nem szeretne gyereket, annak értelemszerűen nem hogy örömforrás nem lenne, hanem kábé olyan érzés, mintha lepasszíroznának a torkodon egy szép szelet tortát, mert hát bIzToS sZeReTeD tE eZt, OlYaN fInOm. Annyi apró különbséggel, hogy a példám nem teljesen jó, mert legalább a torta életét nem tudod tönkretenni, a gyerekvállalás viszont olyan dolog, ami egy életre szól, visszacsinálni nem lehet, de ha felelőtlenül csinálod, akkor tényleg egy ártatlan ember életnek okozhatsz visszafordíthatatlan károkat. Pont ezért sem szerencsés ez a "ha nem vállalsz gyereket, akkor mindenképpen és feltétlenül kimaradsz az életed legeslegjobb dolgáról"-retorika. Inkább az ellenkezőjét kéne hangsúlyozni, aki nem teljesen biztos abban, hogy ő szívből szeretne gyereket, az inkább ne vállaljon csak azért, mert fomózik.

Mert azt kellene megérteni, hogy ez az egész kérdés relatív. Vannak emberek, akiknek a gyerekvállalás csak nyűgöt és szenvedést jelentene, tehát ennyi marad ki az életükből, ha nincs gyerekük. Vannak, akiknek pedig a világ legnagyobb öröme ez az élmény, vágynak rá nekik/nekünk megint mást jelent(ene), ha végül nem születne gyerek.

Azt meg szerintem nagyon gyorsan felejtsük el, hogy a gyerekvállalás teszi az embert felnőtté. Miről beszélünk? Pont fordított a dolog. Jó esetben az ember akkor vállal gyereket, amikor (fizikailag, érzelmileg, mentálisan, egyszóval minden tekintetben) FELNŐTT, nem pedig egy háromkilós csecsemőtől várja, hogy majd megváltja a világot, és beavatja őt az Igazi Felnőttek közé. Ez már szerintem tényleg csak az az önnyugtatás, amiről valamelyik előző válaszoló beszélt. Csak körül kel nézni a világban, de elég akár itt a gyakorin is, rengeteg ember van, aki egyáltalán nem nőtt fel attól, hogy van egy gyereke. Hány olyan kérdés jön ide is, amiben apuka képtelen házimunkát végezni, vagy az utódjával foglalkozni, és minden kiszolgálást a feleségétől vár el, de ennek amúgy igaz a fordítottja is: rengeteg embert ismerek, akik kiválóan megugrották a felnőtté válást, miközben nincs is gyerekük.

#41: Végre valaki érti is miről írok oldalak óta.

#42: Megtapasztalja, amikor látja a boltban, az utcán, a buszon, a rokonnál, sőt még a neten is stb stb.

"Igen ám, csak hogy egy ételre vonatkozó ízlést azért az elsöprő többség azután fejez ki, hogy egyszer megkóstolta."

Egyrészt: nekem van egy jópár étel, aminek már csak a szagától/állagától is elmegy a kedvem, és ennyiből meg tudom állapítani, hogy nem szeretem. Másrészt, ennyi erővel a cukrász is mondhatná neked, hogy hiába véled tudni, hogy te bizony nem szereted a csokitortát, ő azért csak lepasszírozza a torkodon, mert hát azt a bizonyos tortát, amit ő ma hajnalban sütött ugye, még nem is kóstoltad, és ő biztosan tudja, hogy életed legnagyszerűbb élményéről maradsz le.

Másrészt, ahogy említettem is: van a torta meg a gyerek között egy nagy különbség. A gyereket nem lehet kipróbálni. Ha végül bele is mész, és megkóstolod a tortát, és kiderül, hogy nem szereted, félretolod, maximum kidobod, nagy cucc. A gyerekkel ezt nem tudod megtenni. Ahogy előttem többen is írták: a gyerekért felelős vagy, az nem úgy működik, hogy ha végül mégsem okoz örömet, akkor kivágod a kukába, vagy bedobod a zaciba, aztán éled világodat, mintha mi se történt volna. Itt konkrétan egy másik élőlényről van szó, akinek igenis tönkrecseszi az életét az, ha a felelőtlen anyja/apja úgy vállalja be, mint ahogy a gyerekek gyűjtik a játékot: a szomszéd kisfiúnak van, ő örül neki, úgyhogy kell nekem is, különben kimaradok valamiből?

A tortás példámmal arra akartam rávilágítani, hogy az emberek különbözőek. Tényleg picit úgy érzem már, mintha egy óvodásnak kéne magyaráznom: vannak, akik a csokifagyit szeretik, mások a citromot, vannak, akiknek az okozza a világ legnagyobb örömét, ha kígyót tartanak, mások a gondolattól is infarktust kapnak, vannak, akiknek az az álmuk, hogy megmásszák a Himaláját, míg másokat alapjukban se mozgat meg a gondolat, így nem áldoznak időt, pénzt, energiát erre... És ugyanígy van a gyerekkel is. Van, akinek a világ legnagyobb öröme. Van, akinek kínszenvedés. Felnőtt ember pedig felelősségteljes döntést tud hozni, hogy ő melyik kategóriába tartozik, nincs szüksége tanácsra. (És tegyük még hozzá: nem tagadom, biztos van olyan, aki rossz döntést hozott, és megbánta, hogy nem lett gyereke, de ez még mindig fényévekkel jobb szituáció, mintha azt bánta volna meg, hogy van, és ebben ment volna tönkre egy ártatlan pici élete.)