Az egyik gyerekem kissé előnytelenebb külsőleg, mit tegyek?

Én is kevesebbnek érzem magam a tesómnál, és ebben nem anyám a hibás.

A tesómra mindig mondták, hogy szép, rám csan annyit mondtak, hogy aranyos. És a legszomorúbb, hogy nem mások a hibásak. Ha egyszerűen tényleg csúnya vagyok, akkor az vagyok.

A lányod vagy megtanul ezzel együtt élni és elengedni dolgokat, vagy pedig nem. Ha nem, akkor örökkön örökké bizonytalan, ingatag lesz az élete, aki mindenben és mindenkiben csak a keserűséget látja.

Szerintem egyrészt tudatosítani kéne, hogy a külső nem minden. Nekem is a nővérem volt mindig a szép, nőies, bájos, behízelgő; én meg az esetlen, csúnyácska, szemüveges, fiús.

Engem is zavart idővel, pedig tény hogy előnytelenül hordtam a hajam copfban, frufruval, össze nem illő ruhákban járattak stb, szóval tényleg nem voltam szép kislány.

Belém se volt senki szerelmes, esélyem nem volt a fiúknál. A személyiségem is introvertált, nem vagyok társasági alkat, ez sem segített. Néha próbáltak rámadni lányosabb ruhákat, na abban konkrétan úgy néztem ki, mint egy öreg néni (hatalmas virágminta, gallér, szemüveg). De nem is éreztem jól magam soha az ünneplőkben se.

Viszont idővel rájöttem, hogy hiába minden igyekezet, nem én vagyok az, amilyen szerepet fel kéne vennem ahhoz hogy megkapjam az elismerést, amire vágytam. Nem vagyok se törékeny virágszál, se homokóra alkat, se hasonló.

Egyszer nagyon beteg voltam és lefogytam nagyon vékonyra (előtte normál alkatom volt, nem kövér…) akkor aztán kaptam a bókokat, hogy milyen jól nézek ki, pedig konkrétan olyan gyenge voltam menni is alig tudtam, állandó rosszulléteim voltak stb. Minden bók csak felidegesített, hogy baromi jó, hogy az ő szemüknek jól esek, de én meg nem érzem jól magam, bezzeg az senkit nem érdekel… Ott döbbentem rá, hogy mennyire felszínes a világ.

Aztán később középiskolában a padtársam volt a legszebb lány a suliban (magas, vékony, szőke, kék szemű), az összes fiú megfordult utána. Mindenben az ellentétem volt, viccesen festhettünk egymás mellett, ugyanakkor a szellemi képességeink is teljesen eltértek. Szegényke buta volt mint a kő, és minden fiú be tudta hülyíteni, aztán még fel se fogta, hogy amúgy mi történt. Küszködött a tanulással, én meg mindent kisujjból kiráztam. A lényeg, hogy rájöttem ha ilyen szép lennék, nehezebb lenne kiszűrni a sok udvarlóból azt, aki nem a külsőmért szeret. Szépnek lenni se olyan jó szerintem.

Én a helyetekben teljesen más különórákra, sportra, zenére, hobbira iratnám be, hogy ne egy közösségben legyenek. Jobb lenne ha nem egy osztályba járnának, így nem mérné magát állandóan a testvéréhez, hiszen a többi gyerek is egymáshoz méregeti őket.

Akkor még lehet lesz olyan is aki belé lesz szerelmes, mert nem is ismeri a másikat stb.

Az élet sokszor igazságtalan, de ahogy szokták mondani, Isten egyik kezével ad, másikkal elvesz. Először mindenkinek fáj, ha valamiben alul marad, de idővel rájön, hogy mi az amiben ő sokkal jobb és a másik béna.

A többi hozzászóló mindent leírt. Csak annyit tennék hozzá, hogy még gyerekek, most kezdenek kamaszodni, ez nem mindenkinek válik előnyére. Felnőtt korukig óriási változáson mennek keresztül, könnyen lehet, hogy a most "nem szép" kislányod szép fiatal nővé érik. Szívből kívánom neki.

PS. Ennyi idős koromban egy nyiszlett, fejletlen kis korcs voltam. Felnőtt koromban meg tele voltam udvarlókkal.

Baromi közhelyes, amit mondani fogok: olvassátok el jó néhányszor a rút kiskacsa történetét. Meg nézzetek meg pár gyerekkori képet ismert emberekről, sztárokról.

Az sem ritka, hogy ha beköszönt az igazi kamaszkor és dolgozni kezdenek a hormonok, hirtelen változnak a viszonyok: a szépből lesz a csúnyácska (mert mondjuk aránytalanul kezd el nőni), a csúnya pedig megszépülhet, kivirulhat. Láttam már példát ilyesmire.

Én már leírtam korábban, ha ilyen van, azt kell hangsúlyozni, hogy kétfajta szépség van. Az esztétikus, szimmetrikus, hosszú hajas, vékony-homokóra alkatú "hercegnős" szépség, és az egyedi, karizmatikus, karakteres, vagány, menő, stílusos szépség.

Hercegnősből rengeteg van, egyedi szépségből kevés.

Ha írsz privátot, segítek frizurát ajánlani a lánynak, és ne vidéken menjetek már fodrászhoz, utazzatok fel Budapestre!

Nézekessen különböző stílusokat, találja meg a saját stílusát, fejezze ki magát, és nem lesz kisebbségi komplexusa, azért, mert a nővére barbis, ő meg egyedi:) Egy szuper szemüveget is vennék neki, akár csak "kékfényszűrőset", menő kerettel.

Ne a gyereket szivasd már, mert rossz a stílusérzéked. Oké, látod, hogy a másik lány hercegnős, ez mindenkinek megvan a disneyből, de ez uncsi, átlagos szépség. Az igazán klasszak a karakteres emberek, akiket megjegyzel:) Segíts a másik lányodnak, ne kelljen már 5 évet várnia, mire rájön magától, hogy ő is szép, és hogyan tudja ezt elérni.. ezért vagy a szülője, a nevelés része a jóízlést átadni, kihozni a gyerekből, ami benne van!

Nálunk is így volt, én vagyok a "csúnya". Megnéztem a régi képeket, és azt látom, hogy pont annyival szebb a tesóm, amennyivel nagyobb az önbizalma. Nálunk az volt a leosztás, hogy ő a szép, én az okos. Csak folyton azt hallgattam, hogy a tesóm mennyire szép. Én meg, hááát...te se vagy azért annyira csúnya 😕

Anyám meg felnőtt korunkban is eljátszotta, hogy mutatta valami ismerősének tesóm képét és rögtön kérte a telefonszámát. De ő mondta, hogy én vagyok szingli, de rám azt mondta, hogy ez nem kell. Most őszintén, ezt minek? Voltam annyira stabil, hogy rohadtul nem érdekelt, hogy egy random pasi csúnyának tart (nyilván én is annak tartottam volna őt, mert nagyon válogatós vagyok amúgy), de most egy anya miért csinál ilyet? Minek mondja el? Eleve nem ismerkedtem volna anyám ismerőseivel, szóval csak azért, hogy tudjam, hogy egy idegennek nem tetszek, bezzeg a tesóm?!

Na, de vissza a gyerekkorhoz. Mindketten vékonyak voltunk nagyon, de tesóm már egészségtelenül gebének nézett ki, én simán vékony. Sose hallottam, hogy milyen szép alakom van. Tesóm csámpás volt, én nem. Ugye kitaláljátok... Az én nagy orrom állandó téma volt, tesómnak viszont elállt a füle, amit a hajával el lehetett takarni. Nyilván nem azt akartam, hogy cikizze a család a tesóm fülét, de például az enyémet lehetett volna dicsérni. Szóval azért lett O a szép, mert az O szépséghibája fölött elsiklottak, pedig volt bőven! Ezáltal elhitte, hogy szép és ez sugárzott róla.

Tehát én kétlem, hogy az egyik lányodnak minden egyes testrésze szebb a másikénál. Lehetne őt is dicsérni...ha akarnád.

Én nem erõltetném ezt a szépség témát. A szépség múlandó és lényegtelen. Ahogy az is, hány fiú udvarol egy lánynak. Udvarolhat húsz is, normál esetben úgyis csak eggyel lesz párkapcsolatban, és könnyen lehet, hogy rossz élménye lesz, ha a fiú a külseje miatt választotta, természetre meg majd nem illenek össze, és csak lehúzzák egymást. A másiknak meg lehet, hogy csak egy-két udvarlója lesz, de olyan, aki túllát a külsején és egy hullámhosszon van vele. Az ilyen párkapcsolat tartósabb és boldogabb is lehet.

Nem kell ôket egymáshogy méregetni, és nem kell a kevésbé elônyös külsejût extrán piperézni, hogy "felérjen" a másikhoz. Arra kell biztatni, hogy találja meg a saját stílusát. Pl ha a haja kevés vékony (az enyém is ilyen！）, akkor ne azzal akarjatok varázsolni. Én a kevés barna középhosszú hajam mindig hátrasimítom, lófarokba, vagy kontyba feltûzöm. Ki az útból！　Máris látszik a fülem, és a nyakam szép vonala. Ezért egy szélesebb nyakkivágású felsô, ami kiemeli a nyakat, egy hosszabb, lógós fülbevaló, ami a felkötött haj mellett szépen látszik, lehet variálni szemszínhez, sminkhez. Nagyon is vonzza a tekintetet. Én elégedett vagyok a külsômmel pedig tényleg a hajam kb. csak arra van, hogy ne legyek kopasz. Csak alváshoz van leengedve.

" őt bíztatni, hogy ő máshogyan szép"

Tipikus mérgező mondat. Grat.