Anyukák! Ti megvagytok elégedve magatokkal? (nem csak külsőleg)
magammal nem, én még itthon vagyok a gyerekekkel. férjem fantasztikus, jobbat kívánni sem tudnék.
ennyi idősen ahol most tart az életünk azzal megvagyok elégedve.
magammal külsőleg nem. Férjemmel igen, kívül-belül. Talán lehetne kicsit figyelmesebb, de így sem reklamálok :)
Munkámmal igen, másokon segíthetek, a fizetésemmel azonban nem.
A súlyommal nem, de a lustaság még erősebb. Ha alszik a gyerek, pihenek.
Eddig sikerült olyan anya lennem, mint amilyen akartam, de még nincs mögöttünk sok idő. Tehát ezzel igen.
Férjemmel is igen. Jó apa, jó férj.
Munka: Gyeden vagyok még. De szeretem a munkám, nem lesz gond, ha visszamegyek.
Vannak céljaim, álmaim, vágyaim, amikért teszek is, de elégedettebb vagyok most az életemmel, mint mondjuk 3 éve, amikor időszakosan munkanélküli voltam, nem volt még lakás sem, gyerek még csak a terveinkben.
32N
Külsőleg: igen
Belsőleg nem teljesen,de ezen folyamatosan dolgozom.
Munkámmal: nem,mert nincs munkám jelenleg,de olyat tanulok ami a hivatásom lesz,tehát ezen is dolgozom,hogy egy nap majd azt mondhassam,elégedett vagyok.
Férjetekkel: sajnos nem,el fogunk válni.
5-os ez hogy lehet? Miert nincs hol laknotok es most mi lesz?
Kulsoleg nem, de jelenleg is teszek erte. Ferjemmel igen minden szempontbol, ugy osszessegeben az eletemmel is. Boldog vagyok.
Nem vagyok elégedett a külsőmmel, a türelmemmel, egy csomó emberi tulajdonságommal. Szerintem ez azért valamennyire normális. :) Mindig változunk. A férjem is ember, ő sem tökéletes, ahogy a gyerekeim sem. De imádom őket.
A munkámat szeretem, azzal elégedett vagyok, igaz nem vagyok karrierista, de előrébb tartok, mint ahogy terveztem. Anyagiakkal természetesen nem vagyok maradéktalanul elégedett, de jól élünk. Pénzből szerintem mindig lehez több.
Összességében azt gondolom, lehetne sokkal de sokkal rosszabb is. A fontos dolgok megvannak. Van családunk és jól elünk.
Belső:
teljesen (nyilván mint mindenkinek, nekem is van rosszabb tulajdonságom, de kiegyensúlyozott, boldog vagyok, elég önbizalommal, nagyon hiszek magamban)
Külső:
Most töltöm a 36.hetet második babával. Várandósság előtt volt rajtam 4 kiló plusz, ehhez eddig 9 kiló plusz jött, alig várom, hogy jó nagy sétákat tegyek ketteskével, mert a versenysúlyomat és a fittségemet szeretném visszakapni...ezen túl nincs gondom a külsőmmel.
Család:
Van egy remek férjem, akivel tökéletesen passzolunk (néha persze nálunk is van apróbb összezörrenés - kinél nem) és egy csodás 4 éves kislányunk. Nemsokára érkezik kistesó, akit nagyon várunk. Szüleimmel, hugommal remek a kapcsolatom, anyósomékkal is jól kijövök. Szóval teljesen elégedett vagyok.
Munka:
Eddig nagyon jól kerestem, most egy év babázás jön, utána elvileg nagyon várnak vissza. Bízom benne, majd látjuk. 34 éves leszek, az eddigi karrieremre (pláne így család mellett) abszolút nem panaszkodhatok.
Anyagiak:
Szerencsére minden ok, férjem is, én is jól keresünk, megalapozott pénzügyi döntéseket hoztunk, stb...Nem kívánok jobbat (persze milliomosok nem vagyunk, de ne legyünk telhetetlenek). :-)
Summa summarum: az élet kerek, remélem így is marad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!