Anyukák! Ti megvagytok elégedve magatokkal? (nem csak külsőleg)

Belsőleg, nem teljesen vagyok elégedett. Sokat vagyok a kislányommal kettesben, jóformán 90%-ban, mert apa sokat dolgozik.

Ezért sokszor türelmetlen vagyok, mert fáradt vagyok szellemileg inkább, mint fizikailag.

A munkámmal nem lehetek elégedett, mert nincsen. 6órásat tudnék vállalni, de akkor azert kb, 60.000-70.000 kapnék, abból levonom az étkezést, bérletet, hát nem éri meg, hogy jobban fáradt legyek. (Egyébként is, eléggé fáradékony vagyok).

Külső: elégedett vagyok, nem mondható el, hogy látszik rajtam a gyerek. 28 éves létemre, személyit kérnek a dohányboltban tőlem :D

171cm vagyok, 56-7kg, szülni 87-88kg-al mentem. Érdekes módon, de nem repedtem, pedig számítottam rá.

Apával szétmentünk lassan 8 év után 2 hónapra, de 2,5hónapja kibékültünk. Úgy érzem, hogy ettől a szakítástól, megerősödött a kapcsolatunk.

Sokkal jobban figyelünk a másikra. Olyan, mint egy álom. Mindig öleljük egymást, a nemi életünk is nagyon jó, hétköznapi dolgokban is nagy az egyetértés. Az elfogadás hiányzott belőlünk, a másikra való tekintet.

Ez most mind megvan.

Összességében elégedett vagyok az életemmel, azt leszámítva, hogy egyelőre albérletben lakunk. De úgy gondolom, legyen ez a legnagyobb problémánk.

Azt hiszem, a környezetemben látottak/tapasztaltak alapján nagyon elégedettnek kellene lennem.

Van egy saját közös lakásunk a férjemmel, autónk, jól fizető munkánk, amiben elismernek és nem kizsigerelnek minket, nekem egy másodállásom ami a hobbim és még fizetnek is érte, és egy gyönyörű kisfiam. A férjem jó apa, születésétől kezdve mindenben résztvett, az altatásban, a játékban, pelenkázásban. Mindezt 26 évesen.

De nyilván csúnya, rossz emberi tulajdonság, mégsem vagyok az maradéktalanul, de megbecsülöm azt amink van. Mások számára bagatell dolgokban elégedetlenkedem: borzasztó az arcbőröm, sokszor ragyásabb vagyok mint egy kiskamasz, tök sok hajam kihullott, összességében nem érzem magam jól a bőrömben ezek miatt. A súlyommal nincs szerencsére gondom. Szeretném ha az, ami most a másodállásom és amit imádok csinálni a főfoglalkozásom is lehetne és megélnék belőle.

DE. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nagyon sok anyukának ezeknél sokkal nehezebb dolgokkal kell szembenéznie, együtt élnie, emiatt bár a fenti dolgok miatt elégedetlen vagyok, sosem panaszkodok és hálát adok minden nap, hogy "csak" ezekkel van problémám. Szerintem ha valaki mindennel elégedett és mindent megkap az életben és minden tökéletes az nem jó, mert akkor már nincs miért küzdeni. Ami előreviszi az embert. Így örülök, hogy mindig van valami amiért küzdhetek hogy jobb legyen (kivéve a ragyák. a ragyáknak nem örülök :-DD ).

Külsőleg: olyan szempontból elégedett vagyok, hogy aki nem tudja, meg nem mondja rólam, hogy szültem. Olyan szempontból nem, hogy én mindig ns csak cérna vékonyan szerettem magam, és most van rajtam még 2-3 kiló, főleg a hasamon. Valószínűleg ez csak nekem tűnik feleslegnek, de az épp elég.

Belső: elég kiegyensúlyozott ember vagyok, rendben vagyok magammmal. Anyaként az eddigi 14 hónap alatt úgy érzem, jól szuperáltam, abszolút hozom, amit vártam magamtól.

A férjem nagyon jófej és rendes, mindent csinál a lányunk körül, nem derogál mosogatni, főzni egy ebédet neki, ha úgy van. Mint férfi is egy álom, minden nap többször is érezteti, hogy milyen szexi vagyok szerinte, mindent meg lehet vele beszélni, igazi társam. És jó pasi :)

Munka: dolgozom otthonról gyerek mellett, majdhogynem születése óta (este, fektetés után főleg). A szakmám azért a szakmám, mert nagyon jó vagyok benne különösebb erőlködés nélkül, amit nem sokan mondatnak el. Viszont nem szeretem különösebben. Nem utálom, de nem is olyan szerelem hivatás. De mióta itthon vagyok, találtam hobbit, amivel viszont remekül kikapcsolok, és élvezem, ez ellensúlyozza.

Összességében boldognak érzem magam :)