Mikor fog megnyugodni egy sértett nő, anyuka?
A második férjemmel egymás szeretői voltunk. Nem szép dolog, de így adódott. A válásomnak a férjem, a férjem válásának én voltam az oka. A volt férjemmel nincs közös gyermekünk, a férjemnek és a volt feleségének van 3 közös gyerekük.
Eltelt 6 év, a férjem volt feleségének azóta már új családja lett, gyerekük is született, akik szintén ikrek.
6 év elteltével, odaadó férj és öt (!) gyerek mellett még van ideje, kedve, ereje piszkálódni. A gyerekeket az én gyerekeim ellen nevelte. A nagyobbat nem sikerült, mert már átlát az anyja húzásain, viszont a két kicsi teljesen ellenem, az apja ellen és a tőlem született féltesói ellen van, nem beszélve a két kisebb gyerekéről (akik nem a férjemtől vannak), akik átjönnek játszani, és még azt is kikotyogják, ami meg sem történt (pl.: 180-nal mentünk és majdnem felborultunk), anyuka meg perrel fenyegetőzik, hogy feljelent minket olyanért, amit el se követtünk. A két kicsi meg már nem is akar jönni hozzánk, és semmi nem tetszik nekik.
Volt, hogy 4 hónapig nem akartak jönni, és akkor amikor találkoztunk a főtéren, még a fejüket is elfordították.
A válaszadók elfelejtik, hogy nem a szeretőre kell haragudni, hanem a hűtlen félre. Akit vinni lehet, vigyék, felesleges előadni, hogy a harmadik fél a hibás. Nekem sem férne ez bele az értékrendembe ez, de biztos nem a férjem szeretőjét okolnám, mert nem ő esküdött nekem hűséget, nem ő vert át.
Ennyi év után is haragudni ezért, úgy, hogy mindenki új életet kezdett, abnormális. Ennyi idő alatt túl kéne lépni, ha nem megy, segítséget kell kérni hozzá. Lehet, hogy elégtétel a nőnek, hogy kitolhat az exférjével és a nőjével, de legjobban saját magával fog, meg a gyerekekkel, akiknek egy sérelmeiben fővő, megkeseredett anya mellett kell élniük, és résztvenniük a játékaiban.
Én osztom a 12-es hozzászóló véleményét!
Ugyan nem vagyok megcsalt nő, viszont olyan helyzetbe nőttem fel, mint a párod nagyobbik gyereke.
5 éves voltam, amikor egy hatalmas nagy veszekedés után anyám fogott engem és a testvéreimet, és a nagyanyámhoz költöztünk. Nem tudtam pontosan, hogy mi van, de nagyjából levágtam, hogy mi az a megcsalás, főleg miután rá 2 hétre megláttam apámat egy nővel.
Nem fogok ítélkezni, még én is lehetek szerető! Vagy nekem is lehet szeretőm, sose tudhatjuk, hogy mikor milyen élethelyzetbe kerülünk. Lehet ma még taszít a megcsalás gondolata, holnap meg már válogatok a csávók közül, nem lehet tudni.
De azt tudom, hogy milyen ömbizalom romboló tud lenni, hogyha az, akiben a legjobban bízol, akiért feláldoztad mindenedet, hátbaszúr. A megcsalásban az a legrosszabb, hogy rájössz pótolható vagy.
Az a nő a poklok poklát élte át, ahogyan az anyám és minden megcsalt ember. Az egy dolog, hogy őt nem néztétek semmibe, na de a gyerekeivel miért kellett ezt tenni? Ők szívnak most a legjobban, mert ilyen mérgező anya mellett, amivé tettétek, csak szívni lehet. Szerinted azért állítanak valótlan dolgokat a pici gyerekek mert notorikus hazudozók? Nem. Azért, mert az anyjuk örül, hogyha hibázol/hibáztok. Azt a megannyi keserűséget, amit okoztatok neki, így tudja kiadni. Perekkel, fenyegetőzésekkel, kibeszélésekkel, ellenetek hangolással. Szerinted azzal, hogy új családja lett, nem lett sokkal kiszolgáltatottabb? Főleg egy ilyen csapások után?
"6 év elteltével, odaadó férj és öt (!) gyerek mellett még van ideje, kedve, ereje piszkálódni."
Ha a nagyobbik gyerek átlát a szitán, akkor minimum 12+ éves lehet, aki most nyáron bicajozik, számítógépes játékokkal játszik, osztálytársaival, internetes barátaival bandázik. Az első ikrek 6+ évesek lehetnek. Ikrek, egy korosztály, lehet együtt játszani, szórakozni, akár a nagyobb tesóval vagy ők is az osztálytársaikkal, esetleg szomszéd gyerekekkel játszanak.
A két kisebb iker minimum 4 éves lehet, hogyha ilyeneket tudnak mondani, hogy majdnem felborultatok a kocsival, stb. Ha ketten vannak, lehet velük sem kell ám annyit foglalkozni, elvannak magukba, kivéve ha összekapnak valamin, bunyóznak, de 10 perc beszélgetéssel lehet oldani a feszkót.
A férj meg lehet nem olyan here, mint a te férjed és méltósággal kiveszi a részét mind a gyerek, mind a ház körüli teendőkből.
Nem garancia az, hogy 5 gyereke van és kötelezően meg kell szakadnia a nevelésükben.
Nem tudom sajnálni sem a kérdezőt, sem a férjét. Mind a ketten gerinctelenül viselkedtek a párjaikkal szemben. A tetteknek bizony vannak következményei. Most éppen ez, hogy a volt feleség nem öleli keblére az áruló felek egyik tagját sem azért, mert milyen jókat dugtak a háta mögött. Ebben nincsen semmi ami meglepő lehetne, ha valaki tud normálisan gondolkodni. Viszont a gyerekeket nagyon sajnálom.
Aztán lehet egyszer visszanyal majd a fagyi a boldog házasoknak is. Mindkettő vérében benne van a hűtlenség, hazug jellem. Könnyen előfordulhat, hogy a kérdezőnek is ez lesz a sorsa ilyen pali mellett mint a volt feleségnek. Sokszor bekövetkezett ez már, csak kicsit később, hogy még nagyobbat üssön.
És kedves megcsalt feleségek! Kinek jó, ha tápláljátok éveken át a haragot? Megbocsátani és továbblépni nem azt jelenti, hogy meghunyászkodom, vesztek, hanem megbocsátom magamnak, ami történt velem, és tovább tudok lépni. A haragot elengedni a volt feleség érdeke lenne, mert a harag leginkább azt mérgezi, akinek a szívében van.
Én sem mondom, hogy hasonló helyzetben jópofiznék. De igenis a saját lelki békém és a gyerekeim érdekében nem generálnám feleslegesen a feszkót, főleg nem 6 év után, és nem a bosszún járna az eszem, hanem továbblépnék, és megpróbálnám normalizálni a dolgokat.
A múltban történteken nem tud ez változtatni, és ott vannak a közös gyerekek.
Aki ennyi idő után sem lépett ki az áldozatszerepből és a gyászból, annak már pszichológushoz kellett volna fordulnia. Én már a megcsalás híre után segítséget kértem volna. De minimum azelőtt, hogy új kapcsolatot kezdek, meg gyereket vállalok.
Mert ebből a történetből látszik, hogy a nő hiába lépett tovább látszólag, valójában még mindig a múltban él.
"A második férjemmel egymás szeretői voltunk. Nem szép dolog, de így adódott."
Mindig röhögök, amikor így próbálja valaki szépíteni a fos viselkedését, meg rá kenni a sorsra. 🤣🤣🤣Nem te voltál, aki döntöttél arról, hogy lefekszel egy nős faszival a férjed háta mögött? Szomszéd Mari volt? A férjed helyett meg gyáros Józsi döntött?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!