Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hogyan dolgozzam fel a lelkiis...

Hogyan dolgozzam fel a lelkiismeret furdalást (terhesen álláskeresés) ?

Figyelt kérdés
Sikerült egy interjúm, megkaptam az ajánlatot. Nagyon örülök! De 5 hetes terhes vagyok, aminek még jobban örülök. 3 éve próbálkozunk, sikertelen. Tavaly novemberben megszűnt a munkám. Ennek az interjúnak a napján teszteltem a pozitívat. 34 éves vagyok. A fellegekben járok, mert annyira szerettünk volna már kisbabát. És aggódok is, hiszen úgy érzem magam mint valami tolvaj. "Hosszú távra keresünk munkatársat" persze, most még nem látszik semmi a hasamból, és valszeg a 3 hónap próbaidő lejártáig is tudom takarni (alapból sem vagyok nádszál), az más kérdés, hogy viselem az állapotomat majd. Tudom, hogy az lenne a korrekt, ha megmondanám, terhes vagyok, de tudom, hogy akkor nem vennének fel. Nem akarok alkalmi munkákat, mert olyan munka kell, ahonnan állományból tudok elmenni, és járna a csed, gyed, stb. Szükségünk van a pénzre, most is, és ha megszületik a baba akkor is, nem elég csak a semmi kis gyes. De közben esz a lelki furdalas is.. Pedig hány meg hány unkorrekt interjúm volt a fél év alatt. A férjem szerint túl jó vagyok, a mi érdekünket kell nézni. Az is rosszul esik, hogy tudom, hogyan fognak majd rám nézni ha letelik a próbaidő, én meg bejelentem.. Ész a lelkifurdalás, nem véletlen írom ezt a kérdést éjjel egykor.. Azért is jó lenne nem ennyit agyalni ezen, mert a babának sem tesz jót a sok aggódás.

2022. jún. 6. 01:18
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 61/89 anonim ***** válasza:
0%
Ja a tunderkem azóta 8 hónapos és csak a ruhaztatas egy vagyon eddig,hol van még a nem kötelező oltások, játékok, babaetelek a hozzatáplalasnál,mellszívó,szoptatópárna,jatszószőnyeg,babakad,gyerekágy,pelenkázó stb. Szóval kitartást, mert még most sem látom a költségek végét 🤑Ilyen stílussal én is azt kívánom hogy szarjal sünt😉
2022. jún. 6. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/89 A kérdező kommentje:
Mert kell a pénz? Hát kinek nem kell? Lehetne 100 millióm is, ha nincs bevételem előbb utóbb az is elkopik, tetszik tudni? Jesszus, nagyon butacskak vannak itt.
2022. jún. 6. 12:15
 63/89 A kérdező kommentje:
Vagyis inkább úgy írom, ha a kiadásaim meghaladják a bevételeim. Talán így több fentmarad azon a nagyon lyukas szűrőn.
2022. jún. 6. 12:16
 64/89 anonim ***** válasza:
18%

Kérdező, és mit csinálsz, ha a férjed munkája ugrik?

Vagy ha perel a cég és fizetned kell?

Vagy lesz egy (ne legyen) beteg gyereked?

2022. jún. 6. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/89 anonim ***** válasza:
12%
Na majd a kérdező fog legjobban hisztikézni ha ott alázzák meg és támadják hátba ahol tudják, és híre megy a cégek között és soha többet nem alkalmazzák a szakmájában. Mert bizony, lehet meglepő de híre fog menni az aljasságnak és mehet 4 műszakba gyárba mert máshova nem fog kelleni.
2022. jún. 6. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/89 A kérdező kommentje:
64es. Visszakerdezek: és ha most oly korrekten bejelentés h baba lesz, akkor mit csinálok ha ugyanezek bekovetkeznek? No, nagyokos, akkor mi lesz? Gyűjt nekem valaki, mert oly korrekt voltam?
2022. jún. 6. 12:23
 67/89 anonim ***** válasza:
98%

Mit lehet ezen perelni?

Mindenkinek kötelező már egyből orvoshoz menni? Egy pozitív teszt, mint tudjuk, sajnos nem mindig úgy alakul. Orvoshoz meg kb elég 6 hetesen menni, de ez sem törvényszerű. Azt meg hogy bizonyítja bárki is, hogy neki volt egy pozitív tesztje vagy nem volt vérzése közben, amire azt hihette, hogy menstruáció?

Ez nem így működik.

2022. jún. 6. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/89 anonim ***** válasza:
20%

Tökéletesen igazad van az 56os.A megtakarítás azért megtakaritas, hogy ne felelőtlenül feléljük. De ezek itt úgysem értik meg.


Valóban, ezért inkább feláldozod a jó hírneved és a becsületed, csak a pézecske megmaradjon:-D

Ha nem akarod felélni nem kellett volna felelőtlenül gyereket gyártani. tudod kérdező először munkahely utána babucika.

Bár a magadfajta hazudozóknak ez úgyis mindegy majd az állam eltartja.

2022. jún. 6. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/89 anonim ***** válasza:
83%

Hihető igazán, hogy mint a piac soron, végig megy, hogy jujj xy-t fel ne vedd! Ennyi erővel senkinek nem lenne soha új munkája, aki rossz viszonyban jön el az előző helyről.

Meg biztosan egy céget érdekel, hogy más cég "ne járjon pórul".

🤣🤣

2022. jún. 6. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/89 A kérdező kommentje:

65 jah, persze. Kontroller vagyok 10 év szakmai tapasztalattal, angol és német felsofokkal. Biztos csak gyárba leszek jó. Amúgy meg,ha most nem dolgoznék, akkor meg az lenne h hatalmas lyuk az önéletrajzban. Utana meg azért nem kellenek sehova, mert mit csináltam 3 évig? Ja, babaztam? Akkor köszönjük, nem kell. Metagadom a babát? Jöttök megint h inkorrekt, csaló, hazudozó, stb.

Na meg tálak titeket. A pár korrekt választ még egyszer köszi, a többieknek meg buksisimi homokozolapattal.

2022. jún. 6. 12:26
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!