Költözött ki v.ki közülünk Svédországba?
Eddig is fontolgattuk a költözést innen el, de most végérvényesen eldöntöttük, hogy megyünk. Legnagyobb célunk Kanada lenne de az ugye nem olyan egyszerű. Év végéig még biztos maradunk, én addig egy programban dolgozok akiket nem akarok cserben hagyni, így van időnk mindenre felkészülni, esetleg nyelvet tanulni. Viszont az ottani ovi-suli rendszerrel nem vagyok képben, hány éves kortól kötelező, mikor van ovi-suli váltás, stb.
Van egy szeptemberi gyerekünk aki most 5,5 éves, keresünk addig tanárt vagy valamilyen nyelvtanulási lehetőséget (angollal nem lenne gondja, ha valami csoda folytán kanada összejönne). Igazából miatta aggódom csak, hogy hogy fog tudni alkalmazkodni, magunk miatt nem, férjemnek nagyon jó szakmája van én igaz olyannal foglalkozom, amikhez a helyi törvények és jogszabályok ismerete szükséges de EV is vagyok, fotózom, ami egyre jobban kezd beindulni, ha eladunk mindenünket akár évekig ellennénk meló nélkül is (ezt azért írtam, hogy nem csupasz seggre mennénk a segélyért).
Szóval, van-e itt olyan, aki kint él gyerekkel, esetleg hasonló szituban ment ki gyerekkel, mennyire ment gyorsan a kicsinek a beilleszkedés, milyen gyorsan sikerült elsajátítania a nyelvet?
És a legfontosabb kérdés, nem bántátok meg, hogy ezt választottátok? Szerettek ott élni?
Inkább Facebook Svédországi magyarok csoportban kérdezz mint itt, ahol anonim mondhat mindenki bármit ami eszébe jut.
Ha szociális szférában dolgozol az kifejezetten keresett (pld. idősgondozás) Svédországban. Sok sikert Nektek, mi Dániába dobbantunk jövőre, amúgy is ez volt a terv, de most már szívfájdalom nélkül hagyom itt az országot, beláttam, itt az én véleményem a kisebbség, rossz helyre születtem, ha a hegy nem megy Mohamedhez és a többi bölcsesség ami ide illik.
Eddig csak a szakik és az EÜ vándorolt ki, ha megindulnak az értelmiségiek, igazából kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz a gazdaságra és az országra.
Figyeljetek, elárulok nektek egy műhelytitkot: akárhova mentek, nem fogtok tudni az itteni helyzet elől elmenekülni. Nektek mindig itt lesz az otthonotok, és bárhol is vagytok fizikailag, az fog fájni, ami épp itt van.
Én 4 éve ilyenkor külföldön éltem. Emlékszem, a választási eredmények utáni napon inkább voltam holt mint eleven, úgy járkáltam a városban, mint akit fejbe vágtak, szorított a mellkasom, hányingerem volt, és bármelyik pillanatban el tudtam volna sírni magam. Pedig 2000 km-re voltam Magyarországtól. Nem számított. Csak az számított, mi lesz a hazámmal, függetlenül attól, hogy épp nem ott éltem a mindenapjaimat.
Felőlem a fél ország összepakolhat és költözhet most (Spoiler: nem fog elmenni senki. Aki mégis, az nem ezért, hanem menne amúgy is), de a problémák elől nem fogtok tudni elmenekülni.
családsegítős vagyok, ott azért kellenek a jogszabályok, az nem fog menni így egyből
a DK-tól meg olyan messze állok mint Makó Jeruzsálemtől :D
A nagy nyugat mindig csak itthonról olyan mézes mázas, meg csudiszupijó. Aztán amikor kint vagy már, akkor látod te is, hogy pont ugyanolyan ott is, az emberek se szebbek, jobbak, sőt sok helyen gusztustalanabbul viselkednek veled vagy úgy általában, mint mi magyarok.
Csak az ácsingózik ennyit külföldre aki még a falu határát se hagyta el soha, vagy csak kircsizni meg shopikázni volt kint. 😂
29. Voltam diákként 1 évet USA-ban, 11 éve élek külföldön, ebből 4 év Dublin, 2 Genf és most 5.év Stuttgart, tudom miről beszélek. 😉
Te melyik csudiszupijó nyugati országban élsz? Kipróbálnám én is.
#28.
Luxemburgban. Nyilván nem tökéletes, de Magyarországhoz képest igenis csudiszupijó. Átlátható, biztonságos. Most emelik a fizetéseket 2,5%-kal, hogy az inflációhoz igazítsák (ezt évente megteszik), a tanárok keresnek a legjobban a közszférán belül...
29 voltam (ha nem derült volna ki)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!