Hogy lehet feldolgozni, hogy nem lesz/nem lehet annyi gyereked amennyit terveztél?

Én sajnos elég későn, 36 évesen találtam meg az igazit. 37 évesen szültem az első fiamat és most 41 évesen a másodikat. Mindenki mondogatja, hogy kellene még egy kislány is. Igen, én is nagyon szeretnék, de az eszem már tudja, hogy nem lehet. Fél kell nevelnem a fiaim, nem vagyok fiatal már. Nem kockáztatok. Hálás vagyok azért, amim van. Hálás vagyok, hogy egyáltalán kaptam második lehetőséget, és hogy a csoda kétszer is megadatott.

Nekem is kettő van, most leszek 34 éves. Akartunk harmadikat, de mindkét terhességem problémás volt (toxémia). Egész könnyen megúsztuk, nem lettek koraszülöttek, semmi maradandó gond, de ebben bőven volt szerencsefaktor is, főleg az elsőnél. A másodikat még hosszas dilemma után bevállaltuk, mert a toxémia gyakran csak első terhességnél fordul elő. De ha már 2x toxémiás voltam, szinte biztos, hogy harmadjára is az lennék, nyilván erősen ott a hajlam. Ami viszont nem biztos, hogy most is ilyen olcsón megúsznánk a dolgot. Nem tudnék elszámolni magammal, ha baja lenne a picinek, extrém koraszülött lenne, maradandó károsodással kéne élnie, ezzel meg nyilván az egész család élete haza lenne vágva. Arról nem is beszélve, ha neadjisten én nem élném túl, és a meglévő kettő is elveszítené az anyját. Én tudatosítottam magamban, hogy ezt a kockázatot egyszerűen nem vállalhatom, a már itt évő két gyerekem fontosabb. Szépen összeteszem a kezem, hogy van egy egészséges kislányom és egy egészséges kisfiam, és nyugton maradok.