Járjon így továbbra is sportolni, vagy írassam ki a gyereket?
7 éves, ritmikus gimnasztikára jár. Az idén kezdte de nem szereti, mert nagyon nehéz, néha sírva jön haza. Más baja nincs, csak hogy kőkemények az edzések.
Mit tennétek ebben az esetben?
Én nem szoktam erőltetni a dolgot.
Nálunk a gyógyúszáson bezárkózott az órán az öltözőbe a gyerek és csak óra után jött ki. Azt mondta hideg a víz, utálja az edzőt. Mondtam, hogy ennyi volt, többet nem jövünk. Persze megkaptam az edzőtől, hogy a gyerek elérte, amit akart. Hát, nevelési stílus kérdése, én nem gondolnám, hogy ilyenkor van mit tenni? Rátöröm az öltözőt, vagy mi? Én nem kínlódtam tovább. De ki hogy gondolja.
Nem leszek népszerű. Általában, akiket kivesznek első nyekkre, azok tényleg kevésbé lesznek kitartóak másban is. A sport rengeteg mindent ad az embernek. Többek között a kitartást, amit nem akkor szerzel meg, amikor minden könnyű.
Én első körben nem venném ki, hanem az edzővel beszélnék, hogy ő mit lát, hajlandó e más motivációs eszközöket, technikákat bevetni, annak érdekében, hogy a lányom szeressen járni és ne élje meg rosszul a nehézségeket. Ezen kívül elgondolkodnék, hogy mi az amitől a gyerekem rosszabbul viseli a nehezebb feladatokat, mert annak előbb utóbb nem csak itt hanem az élet más területein is lesz nyoma, ahonnan nem lehet kivenni. Tehát megnézném, hogy én mit tehetek, mivel segíthetem, hogy meg tudja ugrani a számára nehezebb, komfortzónán kívüli feladatot is. Illetve az edzővel egyeztetnék, már amennyiben nyitott rá (egy jó edzőtől ez elvárható), hogy olyan feladatokat kapjon, ami eleinte csak kicsit lépi túl a határait, hogy legyen sikerélménye, megtapasztalja, hogy ő is képes megcsinálni nehezebb feladatokat is. Ebből hosszútávon többet profitálhat, mint az instant komfortzónába visszakerüléstől.
#6, hát nem tudom, azért kicsit erős párhuzamot vonni a hétéves korban végzett sportolás és az élet kihívásai között.
Én utáltam a vizet kicsiként, pár alkalom után kivettek az óvodás úszásról a szüleim. Úszni továbbra sem tudok, ellenben sok más dologban tehetséges és kitartó lettem, nem befolyásolt ez a kis fennakadás.
Egyáltalán hogyan került oda?
Tartok tőle, hogy a kezdet kezdetén sem ő akarta, csak anyuka beteljesületlen vágyát kell a szerencsétlen kislánynak beteljesítenie.
Természetesen azonnal kivenném.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!