Nők, akik gyerekként fiús kislányok voltatok, nem babáztatok, milyen anyák lettetek?

Sosem babáztam. Pontosabban volt 1 barbim, de annak levágtam a fejét, mert csúnya volt.

Traktoroztam, autoztam, fiúkkal fociztam. Lány barátom nem igen volt.

Sosem volt sem szoknyám, sem rozsaszín ruhám.

Most 28 vagyok, van egy 3 éves fiam és egy 4 hónapos lányom.

Imádtam fiús anyuka lenni, el nem tudtam képzelni, mit csinálok majd a lányommal, ha megszületik.

Neki ellenben vannak rozsaszín ruhái, lányos csörgői, gumizom a haját is.

Szerintem semmivel nem viselkedek másabbul, mintha "lányos lány" lettem volna gyerekként/kamaszként.

Egyébként most is a farmer/póló/tornacipő a kedvenc, persze mostmár nőies formában. Van műkörmöm, elég nőies frizurám stb.

Vagy nem tudom mit értettél e kérdés alatt

Szerintem nem jó, nem vagyok egy játékos típus, sokkal többet kellene a gyerekkel foglalkoznom, mármint másképp.

Nálunk apa a móka és játékmester.

Mikor kicsi volt is keveset tudtam vele mit kezdeni igazán, csak sétáltam vele meg ilyenek..

Most 3, már jobban tudok vele ellenni, mert tudok neki olvasni, színezni stb.

Én nagyon férfias vagyok, külsőleg nem, szeretem a hosszú hajam, a szép manikűrt, sminkelni meg minden ilyesmit, de lélekben teljesen, munkahelyen is 12 férfit irányítok egyedüli nőként, gyereknek is ilyen voltam, nem vagyok ilyen tündi bündi gügyögős. Úgyhogy nem tartom magam különösen jó anyának.

Sosem babáztam. Bátyjám van, így mindig is fiúkkal játszottam. Rendőrös, nindzás stb. 5 éves korom óta nem vettem fel szoknyát stb.Aztan fiatal felnőttként kezdtem a nőies öltözködést, sminkelést stb. Na már ott tartok h kizárólag tűsarkú cipőim vannak.

3 gyerekem van (2 lány 1 fiú)

De azt h milyen anya vok, csak akkor tudom majd elmondani ha m@r felnőttek a gyerekek.

Vannak napok mikor car anyának tartom magam, van h elégedett vagyok magammal. De abban biztos vok h semmi köze az anyasághoz annak h én nem barbiztam

Úgy vagyok vele, mint a #3, gyerekként is inkább a bátyámmal legóztam meg autóztam, mint bármi mást, és persze akkor még annyira nem érdekelt az öltözködésem, anyám egy idő után már nem adott rám szoknyát, mert csak a baj volt vele :D Kamaszként meg kifejezetten fiúsan öltözködtem, a hajam is fiúsan hordtam, eleve fiútársaságban voltam, szóval nem voltam valami csajos lány. Olyan 21-22 évesen kezdtem felfedezni a "nőiességem", de azért még most, 29 évesen sem vagyok egy nőies jelenség. És szerintem ennek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy mennyire "jó" anya valaki. Empatikusnak, türelmesnek, szeretetteljesnek lenni a férjem is tud, pedig ő aztán főleg nem babázott sosem. Gyengéden, megértéssel fordulni a gyerek felé nem anyai specifikum, és persze nőies vonások, de azért nem a gyerekkori babázástól alakul ki ez a készség az emberben. Szerintem.

Amúgy én úgy gondolom, hogy elég jó anyja vagyok a gyerekeimnek, de a #3hoz hasonlóan csak akkor fogom tudni megmondani, ha már felnőttek.

Én ugyan barbiztam is, de ugyanúgy játszottam fiús dolgokkal, fiúsan öltöztem vagy ha mégsem akkor sosem éreztem jól magam.

Én még csak most várom az első gyerekem, de én is tartok tőle, hogy milyen anyja leszek. Nem vagyok túl kedves, se szép, se türelmes, se nőies, se hízelgő, se önfeláldozó típus amit az anyáktól elvárnak.

Nem a gyerekkori érdeklődés a lényeg szerintem. Én például elég rossz családi kapcsolatokkal nőttem fel, nem bízhattam a szüleimben, emiatt nem tudok úgy kötődni, ahogy egészséges lenne. A férjem az egyetlen barátom. Nem szeretném, ha a gyerekünk is bizonytalanul kötődő lenne. Majd igyekszem jól csinálni.

Sírtam, ha a húgommal babáznom, barbiznom kellett :(. Konkrétan sírtam.

Ha leírom, hogy nagyon jó anya vagyok, az olyan beképzelt dolog..

Mindenesetre MINDENT megteszek érte. Ő egy betegen született gyermek, több problémája mellett Asperger szindrómás is. Nem könnyű vele az élet, és nagyon enyhén fogalmaztam. 12x voltam vele eddig kórházban, 3 hetes korától. Most már lassan 6 éves.

Rengeteg emberrel kellett a gyermekem érdekében szembeszállnom, kiállnom érte, vitáznom. Orvosokkal, amikor 2 gyógyszer ütötte egymást. Gyógypedagógusokkal, amikor 10 perc vizsgálat után értelmi fogyatékosnak akarták minősíteni (azóta kiderült, 120 feletti IQ-ja van...) Gyógyszerészekkel,amikor nem akarták kiadni a gyógyszerét, mert én biztos rosszat akarok neki...

Megtanultam harcolni érte, szeretni, az életemet adnám érte.

Rengeteget foglalkozok vele, sokat játszunk, kikutatom a legjobb fejlesztéseket, gyógytornákat neki. A férjemmel hurcoljuk ide-oda.

Soha nem tudtam elképzelni, milyen lesz majd, ha gyerekem lesz. De ahogy megfogant, 180 fokot változtam. Azonnal.

Szerintem sok rokon, ismerős meglepődött rajtam :).

7es vagyok. Hogy el tudjátok képzelni, mennyire voltam fiús gyerekkoromban:

Van egy fotó rólam és a húgomról. Ő rózsaszín ruhácskában van, én kékben... XD :)))

Szerintem csak apróságokban, felszínes dolgokban különbözök a csajos stílusú anyukáktól, pont mint gyerektelenül anno. A körmömet rövidre vágom, a hajam szökőévente lát fodrászt, kényelmesen öltözök. A kislányomat is szeretem kényelmesbe, praktikusba öltöztetni, nem veszek neki csicsás fejpántokat meg egyéb baromságokat. Nem akarok neki fülbevalót és nem kizárólag púderszínekbe öltöztetem.

Rendesen ellátom a törpét, játszunk, sétálunk., tanítgatom, mondókázunk… Csak mert nem babáztam gyerekként, lehetek jó anya, szerintem nincs összefüggés. Persze még viszonylag friss anyuka vagyok, szóval nagy kijelentéseket nem tennék, de szerintem eddig elég jól csinálom. (Azért annyit még hozzáfűznék, hogy pedagógus vagyok, szóval a hús-vér gyerekekkel való foglalkozás alapvetően nem áll távol tőlem)

Szerintem nincs összegüggés. Anyukám mérnök, én is az vagyok, férfiakat irányítok. Babáztam is régen, de azért 90%-ban inkább a tesóm fiús játékai érdekeltek. Sosem hordtam magassarkút, szoknyát is csak pár éve kezdtem, mindig inkább a sportos megjelenést éreztem magaménak. A frizura készítés, meg a körmeim és a smink számomra huszadrangú, nem ettől érzem magam nőnek.

Mindig is fiús anyukának tudtam elképzelni magam, aztán amikor kiderült, hogy várandós vagyok, valahogy éreztem hogy kislány. Kislányt szeretnék és végtelenül boldog voltam, amikor kiderült, hogy tényleg kislány.

Tudok róla gondoskodni annak ellenére, hogy nem sokat babáztam és a közelünkben sem volt baba, amikor ő született. Őt szeretem lányosabban öltöztetni, de nem úgy fogom nevelni, hogy a külsőségek legyenek számára a legfontosabbak.

Részemről pedig ha ő sem lesz babázós gyerek, akkor nem lesz. :)