Milyen rossz emlékek maradtak meg gyerekként a szüleitekkel kapcsolatban?

Nekem sok rossz emlékem van, kezdve apám ivászatával meg a folytonos veszekedésekkel, kiabálásokkal, de kettő nagyon megmaradt bennem, és ökölbe szorul a kezem, hogyha rágondolok.

Az első:

Nem tudom, hogy pontosan hány éves lehettem, de azt tudom, hogy 2007 után volt, mert már az öcsém megszületett. Aznap jött volna hozzánk Klári néni, aki anyám testvérének az anyósa volt, és mi nagyon jóba voltunk vele. Egy telefonunk volt akkoriban, amit az az agyoniskolázott apám véletlenül beejtett a mosogép mögé, és elfelejtette kiszedni onnan. Anyám égen-földön kereste a telefont, nem találta. Megkérdezte tőlem, hogy "Petra, nem tudod, hogy hol van a telefon?". Erre annyit mondtam, hogs "Biztos apám elvitte.". Erre begurult, elkezdett megrángatni, kirángatott az ágyból és szétszaggatta rajtam a fekete, micimackós pólómat, hogy "Miért nem szóltál te rohadék előbb?". Pedgig én nem azt mondtam, hogy apám elvitte a telefont, hanem hogy biztos apám elvitte. Aztán lefeküdtem aludni, és felkeltett, hogy meg lett a telefon, Klári néni elé nem is kell kimenni az állomásra, mert kihozza az egyik ismerőse kocsival. Aztán nyájaskodva elkezdte mondani, hogy mennyire szeret, meg ilyenek.

A másik ilyen sztorikor 8-9 éves voltam. A gépen játszottam egy Angry Bird-os játékkal, amikor a térdemmel véletlenül benyomtam a gépháznál egy gombot. Az egész gép kikapcsolt, és amikor próbáltam visszakapcsolni, akkor nem jött be rajta semmi. Szóltam az öcsémnek, aki ordítva keltette fel anyámat a délutáni szépítő alvásából. Két órán át zaklattak az öcsémmel, hogy milyen egy idióta vagyok, és az a kis rohadék öcsém még rá is tromfolt, megjobban felhergelte ellenem anyámat. Emlékszem, hogy ott álltam kint a folyosón, és rám jött az idegességtől a hányinger is, meg meg is szédültem, le is izzadtam, mert féltem, hogyha visszaszólok a kis sz.rosnak, akkor anyám megver.

Nemtörődömség ( alkoholizmus)

Szeretetre való restség

Sokmindent inkább rámhagyott, ha jó kedvem volt, de ha rossz,akkor üvöltött velem , így magamtól kellett összeszednem magam

Ennek következtében nem tudom kimutatni a szeretetem, pedig volt időszak mikor már ő igényelte volna tőlem,de ugye egyrészt azért nem megy,mert nem vagyok rá képes, másrészt pedig mert nem is szerettem.

Azóta meghalt, én meg anya lettem. Qurva nehéz átadni azt amit nem kaptál,ahelyett, amiből bőven kijárt

Apa ivott, úgyhogy van bőven sajnos. Az egyik ami legjobban megmaradt, amikor anyával veszekedtek, mi a nappaliban lapultunk és vártuk, hogy vége legyen, ők a hálószobában kiabáltak egymással, és fater egyszer csak kiütötte a hálószoba ajtó ablakát... A másik amikor az egyik kecskénk ki volt kötve az udvaron, de betekerte a láncát szegény vagy felrúgta a vizes vödrét vagy valami ilyesmi, és faterom a láncánál fogva nekib.szta az egyik melléképületnek az állatot. Ezt is a mai napig látom magam előtt. Meg amikor kivettem a nyúltápos zsákból egy befőttesüvegnyi tápot, és azzal játszottam az udvaron, etettem a képzeletbeli állataimat. Meglátta, odajött és elkezdett engem rudgdosni, hogy takarodjak befele, szabályosan berugdosott a házba konkrétan, és a szomszédok látták. Életem legmegalázóbb emléke. Hála Istennek 9 éves koromban anya végre beadta a válást, utána apa még pár évig piált, kiélte, kik.rvázta magát, aztán abbahagyta, azóta tök normális... De ebből a pár évből is vannak még emlékek, amik a mai napig nyomasztanak, például amikor nála voltam egy délután, a számítógépén játszottam, ő tőlem 2 méterre fetrengett az ágyon, és azt ecsetelte telefonon valamelyik ringyójának a fülem hallatára, hogy hogyan megdugni meg kinyalni a motorháztetőn. Meg ilyenek. :)

Szülők, apák! Nagyon vigyázzatok a gyerekeitekre, nagyon szeressétek őket, mert egy életre megnyomorítjátok egy ember lelkét, ha nem így tesztek!

11 évesen depressziós voltam, többször feküdtem a gyermekpszichiátrián is. Apukám nem hitte el, hogy bármi bajom lenne, azt hitte, hazudok, átverem a pszichológust, a pszichiátert meg mindenkit. Azzal fenyegetett, hogy ha nem szedem össze magam azonnal és nem megyek normálisan iskolába, akkor kenyéren és vízen fogok élni, és bentlakásos iskolába leszek adva, ahonnan csak nyáron jöhetek haza.

Most 24 éves vagyok, mostanában már nincsenek depressziós epizódjaim, van életcélom, egyetemre járok, de apukám miatt a középiskolában majdnem eljutottam az öngyilkosságig.

mindenki aki válaszolt ide! borzasztó szívszaggató volt olvasni a történeteiteket, és sajnálom, hogy keresztül kellett mennetek ezen

ha bármelyikőtök szeretne beszélni valakivel, nyugodtan írjon nekem!<3

Mindkét szülőm mérgező szülő.

Anyám csak azért volt apámmal, mert sok pénze volt, apám meg azért anyámmal, hogy legyen ki mossa a ruhái, főzzön, takarítson, mellette állandóan nőzött, amit persze tagadott és még ő volt féltékeny.

Apám nárcisztikus, csak az jó amit ő mond, ő csinál, mindenben csakis neki van igaza, nem lehet neki ellentmondani. Mások előtt bezzeg normálisnak mutatja magát. Vasárnaponként rendszeresen ivott, ilyenkor terrorizálta az egész családot. Máskor is, csak olyankor jobban. Eleinte csak vasárnaponként ivott, később már többször is egy héten, hogy minél többet tudjon pofázni.

Nálunk minden ünnep arról szólt, hogy apám hullarészeg és üvölt, fenyegetőzik órákon keresztül folyamatosan.

Volt néha jó napjuk, de általában ölték egymást.

Anyám lelkileg terrorizált engem szó szerint, mióta az eszemet tudom. Éreztette velem, hogy nem akart engem, megszólta a külsőmet, kinevetett, alázott mások előtt is, ha szóltam, hogy bántanak az iskolában, folyamatosan mondta, hogy nekem úgyse sikerül semmi, mindig az ellenkezője volt, amit szerettem volna, pl piros pulóvert akartam, akkor biztos, hogy kéket kaptam. Egy nap is kevés lenne felsorolni, mennyi mocskot mondott nekem. A mai napig emlékszem mindenre. Talán az volt a legdurvább, mikor egyik nap mentem iskolába 6-as lehettem. Tél volt, puffos kabát volt rajtam, nehéz volt a táskám, aztán ahogy felvettem, hátra húzta a nyakát a kabátnak, erre mondom, hogy megfulladok és anyám rám üvöltött, hogy akkor kellett volna megfojtani, amikor megszülettél.

27 év után váltak el.

Apa 3 éves koromban meghalt. 4voltam mikor anya hozzank költöztette nevelőapámat.

Ő olyan ember, ha ideges máson vezeti le. Általaban rajtam tette. Kind szavakkal, mind veréssel.

Rengetegszer volt, hogy a szobámban 4kézláb kellett szednem a porszemeket is kb a földről, mert 10perccel késöbb értem haza a suliból. Vagy hajnalig 1lábon állni, mert neki rossz napja volt. Ha letettem a másik lábam ütött.

Állandóan tele voltam foltokkal. Mire az egyik meggyógyult, kaptam ujat. A suliba be is hivatták anyámat, aki persze még engem állitott be balfaszbak, hogy en estem el, meg ilyenek. Egyébként anyám... 1x nem lépett volna közbe. Végignézte mindig hogy mit csinált velem nevelőapám. Ez tartott úgy kb 16éves koromig. Onnan valamiért (hál isten) lekerültem a porondról. Anyámat verte onnan. Engem csak szavakkal. Folyamat azt kaptam, hogy béna vagyok, semmire se leszek jó, életképtelen vagyok, stb stb.

23évesen suliba jártam, dolgoztam, nyelvórakra jártam mert nyelvvizsgáztam. Hazaadtam nem keveset. És ez nem volt elég, igy is csak azt kaptam, hogy semkihez nem értek.

Nem lehetett pasim, mert nekem a munka és a tanulás a dolgom. 24.szülinapom elött 2 héttel jöttem össze párommal. 3het után hozzáköltöztem. Úgy menekültem 2szatyor ruhával és 2ezer ft-al a zsebemben.

Azóta a férjem, van 2 gyerekünk. Saját házunk, autó mindkettőnknek. Van 4 szakmám, volt egy jó állásom (most gyesen és a kicsivel cseden vagyok itthon). Ezt mind férjemmel hoztuk össze. Neki köszönhetem, hogy mostmár élek.

Nevelőapám a mai napig állitja, neki köszönhetem az egészet, mert ő faragott belőlem embert.

Jahm, azóta is pszichológushoz járok...