Milyen rossz emlékek maradtak meg gyerekként a szüleitekkel kapcsolatban?

Apám ivott és vert minket. Nagyanyám (apám anyja) és nagynénémék (apám húga és férje) tudott róla, de soha nem szóltak a mi érdekünkben, hogy ne terrorizáljon minket. Mindig csak hallgattak.

Egyszer apám részegen felhívta nagyanyámat és a nagynénémet, hogy a 24 éves nővérem, anyám, meg anyám bátyja megverték apámat, kihajították a házból és nem engedjük be. Erre nagynéném felhívta anyámat, és elhordta minden ótvaros k.rvának, és megfenyegettek, hogy szétverik anyámnak meg a nővéremnek a fejét, ránk hívják a rendőrséget és engem is, az akkor csak 10 éves húgomat is megerőszakoltatják a rendőrökkel. Délután meg is jött a nagynéném a férjével, meg a férje testvéreivel. Rángatták a kaput, meg átmászott a nagynéném sógora, be akarta törni a bejárati ajtót. Hívtuk a rendőrséget. Ők is át akartak mászni, amikor megjelent apám hótt részegen, és elmondta, hogy full bekamuzta az egészet, meg anyám úgy be van sz4rva tőle, hogy visszaszólni nem mer neki, nemhogy kezet emelni rá. Utána pár perccel kijött a rendőrség is. 16 éves voltam, szégyen, nem szégyen, bepisiltem a félelemtől. Apám meg hazajött, mintha mi sem történt volna.

Apám sokszor megvert minket. A végén pedig nekünk kellett bocsánatot kérni tőle. 5 testvérem van, és a 9 éves húgom kivételével mindannyiunkat kidobtak otthonról, mielőtt töltöttük volna a 18.-at.

Emlékszem amikor egyszer késsel neki ugrott a bátyámnak, úgy hogy ott volt a barátnőm is, és végig nézte, ahogy megindul felé. A bátyám rádobta a biciklijét és elfutott. De volt olyan is hogy összeverekedtek és a lépcsőn gurultak le.

Elvileg vallásosak. Vasárnap ott ülnek a gyülekezetbe, és ők a tökéletes család. Én is vallásos iskolába jártam, ahol egyenruha volt. Egyik reggel sehol nem találtam a szoknyám, amit anyám elpakolt valahova, és az nap reggel pont apám vitt be a suliba. Kezdtem ideges lenni, hogy ha rám vár tuti kapni fogok. Akkor lépett be az ajtón, amikor hangosan azt mertem mondani, hogy ezt nem hiszem el. Akkorát ütött az arcomra, hogy teljesen feldagadt, és felrepedt a szám. Lányként így bemenni a suli 6. osztályába nagyon megalázó volt. Egész nap egy sállal próbáltam takargatni. És este bocsánatot kellett kérnem, hogy hogyan viselkedek.

Az egyik legdurvább pedig akkor történt, amikor a szüleim elutaztak, és apám szüleire bíztak engem meg az öcsémet. 5 napig gubbasztottunk egy íróasztal alatt összekapaszkodva, és sírva, mert minden nap megvertek minket. Egyik nap az 5 éves öcsém nem ágyazott be maga után, és apám anyja rám fogta, hogy én nem ágyaztam be, és megemelt a hajamnál fogva, és végig rángatott az egész házon. Bepisiltem a fájdalomtól. Ekkor mindössze 6 éves voltam. Olyan durva volt az a hét hogy vissza sírtam a szüleimet.

Azóta felismertem, ahogy tesóim is hogy ők beteg, nem normális emberek. Megbékéltünk magunkkal, egyetemet végeztünk, szakmát szereztünk, és majdnem mindannyiunknak van kedves szerető párja, és a szüleink felé se nézünk, de mi összetartóak lettünk. Szerintem egymás nélkül már rég halottak vagy az utcán lennénk.

Hát nekem nem olyan durva, mint a kérdezőjé meg az itt lévő hozzászólóké, de engem is bántalmaztak a szüleim. Nem fizikailag, hanem lelkileg.

Én mindig is hosszú hajat szerettem volna. Mindig azok a Disney hercegnők meg Monster High-os szereplők voltak a kedvenceim, akiknek hosszú haja volt. Viszont anyám sose engedte, hogy hosszú hajam legyen, mindig olyan gombaformájúra vágta, és úgy néztem ki rajta, mint egy bili. Unokatestvéremnek viszont térdig érő hosszú haja volt (16-17 éves korában már leért a haja a földig). Emlékszem minden egyes találkozásunkra, mindig anyám odahívott, hogy "Nézd csak hogy a Biankának milyen hosszú haja van!". És mindig meg kellett néznem, és mindig evett az irigység és mindig jó pofát kellett hozzá vágnom. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam.

Minden rokon, barát előtt ezt csinálta. Felhívta a figyelmem arra, hogy mik a hiányosságaim, miben nem vagyok jó. Sose volt büszke rám. Sose lett így kimondva, de mindig éreztem. Nem mondta ki, de így is belém rúgott folyamatosan. "Nézd csak a Lacikát, hogy hogy tud dekázni!" "Nézd csak a kis Borinak hány érme van!" "Nézd csak meg a Tibikének a bizonyítványát!".

Ezekkel a mondatokkal tönkretett. És ez a párkapcsolataimon is meglátszik, mind miattam ment tönkre.

Az én anyám olyan volt, hogy az öcsémnek mindent megvett, az öcsémnek mindent megteremtett, csak tőlem sajnált mindent, mert lány lettem.

Az öcsém 7 évesen már telefont kapott, én meg 10 évesen se kaphattam. 11 évesen vettem magamnak az összespórolt pénzemből a Tescóban egy tabletet 15 ezer forintért. A tab 3 hét múlva bedöglött. Mondtam apámnak, hogy vigye el a tabletet, kérje vissza a pénzt, és abból a pénzből vegyen nekem 11 990 forintért egy Alcateles telefont. Apám elvitte, visszaadták a pénzt, és vett belőle nekem egy telefont. Anyám tajtékzott, amikor megtudta, fogta, és kivágta az ablakon a telefonomat. Ő azt akarta volna, hogy visszaviszi a tabot, visszakéri a pénzt, és elteszi magának. (Mindig eltette a pénzt, és mindig azt mondta, hogy majd vesz belőle nekem valamit, aztán soha nem vett belőle semmit.) Felhívta az egyik barátnőjét, hogy vigyék el a Tescoba, meg akarja nézni, hogy valóban annyiba került a telefon, mint ahogy azt mondtam. A barátnője sajnálóan nézve nézett rám, sajnált, mert anyám tönkretette a telefonom, és hogy mindennek elhordott. Nagyon rosszul esett.

Az apámmal kapcsolatos rossz emlékemkor még nagyon kicsi voltam, 5-6 év körül. Anyám ott dolgozott a strandon, 12 órában, mert apámnak "lelki problémái" voltak. Ezzel az volt a baj, hogy apám egyáltalán nem tudott velünk úgy foglalkozni, mint ahogyan kellett volna. Egyszer kimentünk anyához a strandra. Nem akartam hazamenni. Az öcsém még kicsi volt, és olyan 6-7 éves koromig úgy mentünk mindenhova, hogy én beültem a babakocsiba, az öcsémet meg rám fektették. Egész utat végigordítottam. Amikor hazaértünk, apám jól megvert, és bezárt a szobámba. Én felkapcsoltam a villanyt, mire ő lekapcsolta. Én megint felkapcsoltam a villanyt, mire ő lekapcsolta. Erre fogta, kicsavarta a villanykörtét, hogy ne tudjam felkapcsolni a villanyt.

Kedves Hozzászólók, szabad megkérdeznem, hogy így felnőtt korotokban szembesítettétek a szüleiteket ezekkel a rémtettekkel? S ha igen, mit reagáltak? Felfogták egyáltalán? Vagy?

Köszönöm