Miért érvelnek azzal, hogy a nevelésben a testi fenyítést nem lehet alkalmazni?
Azt aláírom, hogy kisgyereket tényleg nem kell bántani, de ilyen nagyobb gyerekeknél (10-12 éves) már nem vagyok biztos benne, hogy ez igaz.
Azt tudom, hogy hatalmas nagy divat lett most a pszichológia részéről az, hogy a testi fenyítést nem lehet alkalmazni, sőt, aki olyan nagyon modern szülő akar lenni, az feltehetően még csak durva szavakkal sem illeti a gyerekét. A baj csak az, hogy a szakértők nem értik (vagy nem akarják megérteni), hogy vannak gyerekek, akik egyszerűen nem értenek a szép szóból.
Szóval vagy a szülő lép fel határozattan ellene, akár durván, vagy ha nem, akkor majd jön egy másik, erősebb gyerek, akinek elege van belőle, és jól megveri. Aztán utána már ő is kedvesebb lesz.
Sajnálom, hogy te olyan közegben nőttél fel, ahonnan azt hozod, hogy az erőszak lehet az egyetlen út és hogy mindenáron behódolsz vagy behódoltatsz szerepeket ismersz.
Egy dolog viszont biztos. Senki nem születik erőszakosnak, hanem a környezete teszi azzá. Ebben óriási szerepe van a tudatos (vagy épp ellenkezőleg, nem tudatos, hanem állati ösztön szinten működő) szülői mintáknak, nevelésnek, iránymutatásnak. Eztán következik a hely ahol él, az ovi, suli stb. De mire idekerülnek a gyerekek, addigra már egy otthonról hozott viselkedésmintázattal érkeznek. Amely, még egyszer, nem veleszületett, hanem tanult. És erre ezer meg egy tanulmány van, hogy az erőszakos viselkedést mutató gyerekek döntő többsége erőszakos családból jönnek, ahol apa veri anyát, ahol a gyereket elnyomják, kuss a neved, mert kicsi vagy, esetleg meg is ütik, hogy "megtanulja hol a helye" stb stb. A megoldás az lenne ha nem vállalhatna boldog boldogtalan gyereket vagy legalább lenne valamiféle szülő jogsi, edukáció a témában és nem, a legtöbb esetben rossz szülői mintáinkat vinnénk tovább a saját gyerekünk nevelésekor. Egyébként meg az akár jó időben lekevert atyai pofon helyett egy jól irányzott szankció sokkal hatásosabb meglátásom szerint.
Írod, hogy nem mindenki értelmes. Mivel én viszont annak tartom magam, így az ilyen embereket, akik nem azok, vagy erőszakosan akarnak megoldani dolgokat, tudatosan el fogom kerülni. Így okafogyottá válik az egész menjünk oda, verjük meg, domináljuk le hülyeség. Nem farkasok vagyunk a pusztában, akik a területért ölre mennek. (Bár még a farkasok is okosabban oldják meg)
#41
Nem sikerült ez a beszélgetés, egyrészt azért, mert nincs időm mélységeiben elmerülni a témában, másrészt volt ebben a topikban személyeskedés is, ami felbosszantott, miközben alapból nem voltam a legjobb hangulatban. A moderátor törölt is innen választ a nekem írtak közül, ilyen hangulatban meg felesleges beszélni. Már korábban le kellett volna zárni a beszélgetést, de mindegy.
Két dolog még.
1. Kaptam privátban levelet, ahol kérdezni akartak. Tegye fel itt a kérdését az a valaki.
2. Megvizsgálom majd mélységesen a másik álláspontot is. Mint mondtam nem állítom, hogy biztosan nekem van igazam, lehet tévedek.
Sziasztok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!