Miért érvelnek azzal, hogy a nevelésben a testi fenyítést nem lehet alkalmazni?

Minden értelmes, gerinces felegyenesedett ember tudja, hogy az erőszak, testi fenyítés soha nem megoldás semmire.

Sem férfi nőt, sem férfi férfit, sem nő férfit, sem nő nőt, sem gyerek felnőttet, sem felnőtt gyereket nem verhet.

Sajnálom, ha te maradi vagy, vagy az intelligencia hányadosod nem ér el egy bizonyos értéket, emiatt nem érted, hogy mi ezzel a baj. Te vagy az a tipikus ember, akit nem lehet meggyőzni, mert beszűkült.

Olvasd el az Erőszakmentes kommunikáció c. könyvet! Talán kapsz néhány tippet, hogy hogy lehetne másképp.

A verés meg mindenkire másképp tud hatni. Van aki pont azért lesz erőszakos, mert verték otthon. És sokkal több ilyen van, mint gondolod. (De ennek is megvan a pszichológiai háttere. Az hogy te hitkérdést csinálsz egy tudományból, és közlöd hogy nem hiszel benne, attól még létező dolog marad)

Senki nem mondja, hogy nem kell határokat szabni, büntetni, szankcionálni bizonyos viselkedéseket, de erre nem a fizikai fölény kihasználása mellett a verés a megoldás.

A szülők azért folyamodnak könnyen a testi fenyítéshez, mert egy sokkal gyengébb gyereknek pofont adni marha könnyű. Azért nagyon érdekes, hogy az értelmes felnőttek egymás között nem erőszakkal rendezik a nézeteltéréseiket. Az hogy ugyanezen emberek között meg simán van, aki veri a gyerekét, mert azt érzi megteheti, az csak arról tanúskodik, hogy eszköztelen. Fingja sincs hogyan kéne úgy gyereket nevelni, hogy ne kelljen erőszakhoz folyamodni. Ez nehéz, mert nincsenek ilyen szülői mintáink legtöbbször, ezért ezeket tanulni kell. És a legtöbben ebbe nem fektetnek energiát, azt se tudják, hogy van ilyen. Illetve még utána is nehéz, mert a felfokozott lelki állapotban, ami sokszor adódik a gyerekkel való konfliktus során, tudatosnak kell maradni és figyelni rá, hogy hogyan kommunikáljunk és ne köszönjenek vissza a régi bevésődések.

A "liberális" nevelést meg ne keverjük össze a laissez faire-rel.

Az is egy véglet volt, mikor még külön el is verte a szülő a gyereket, ha az ment az utcán és eltaknyolt, és az is egyfajta véglet, ami most van.

Én azt gondolom, hogy hiteltelen az a szülő, akiben néha nem durran el valami, ráadásul ezzel nem is a való világra készíti fel a gyereket, mivel a való világban nem fog mindenki mosolyogva ölelkezni, ha hisztériás rohamot kapunk és éppen az lesz hosszú távon a baj, hogy nem tanul meg a gyerek kezelni egy konfliktust, vagy egy olyan szituációt, ahol a másik valamiért frusztrál, ideges.

Én azt gondolom, hogy van az a helyzet, amikor elcsattan az a bizonyos atyai pofon. Ilyen például a jól ismert "kitépi magát az ember kezéből" a gyerek és kirohan a forgalmas útra. Aki ezt a helyzetet higgadtan kezeli, azt én nem tartom normálisnak, elvégre az nem egy elfogadható szituáció, hogy a gyerekem éppen készül megöngyilkolni magát. Itt igenis normális ember ideges lesz, üvölt, esetleg kezet is emel.

De az a korszak, amikor úgy mentél haza, hogy kaptál egy jó nagy körmöst és ezért még az apád is jól elvert - ezzel nem tudok egyetérteni. Eleve nem értem, hogy hogyan fajul bármi odáig, hogy a tanárnak már csak a testi fenyítés marad nevelési eszközül, de én szülőként süllyednék el szégyenemben, ha ilyesmi derülne ki a gyerekemről, mivel az a véleményem ,hogy a tanár dolga megtanítani neki írni, olvasni, számolni, az enyém pedig, hogy hogyan viselkedjen az aktuális társadalmi normáknak megfelelően, ahogyan az is az én feladatom, hogy reggel elkészült házival, megtanult leckével engedem el, és nem teszek úgy, mintha életem legnagyobb meglepetése lenne, mikor a gyerek figyelmeztetővel az ellenőrzőjében érkezik haza, miszerint már hetek óta nem ír leckét.

Vannak helyzetek, ahol elfogadható egy tasli, de az is igaz, hogy nem megoldás mindenre. Ha a szülő hiteltelen, ha olyat vár el a gyerekétől, amit maga sem tett meg soha, akkor attól, hogy jól elveri, még nem lesz a gyerek lelkesebb aziránt, hogy megcsinálja.