Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Miért érvelnek azzal, hogy a...

Miért érvelnek azzal, hogy a nevelésben a testi fenyítést nem lehet alkalmazni?

Figyelt kérdés

Azt aláírom, hogy kisgyereket tényleg nem kell bántani, de ilyen nagyobb gyerekeknél (10-12 éves) már nem vagyok biztos benne, hogy ez igaz.


Azt tudom, hogy hatalmas nagy divat lett most a pszichológia részéről az, hogy a testi fenyítést nem lehet alkalmazni, sőt, aki olyan nagyon modern szülő akar lenni, az feltehetően még csak durva szavakkal sem illeti a gyerekét. A baj csak az, hogy a szakértők nem értik (vagy nem akarják megérteni), hogy vannak gyerekek, akik egyszerűen nem értenek a szép szóból.


Szóval vagy a szülő lép fel határozattan ellene, akár durván, vagy ha nem, akkor majd jön egy másik, erősebb gyerek, akinek elege van belőle, és jól megveri. Aztán utána már ő is kedvesebb lesz.


2021. dec. 1. 19:49
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
84%

Az erőszak és megfélemlítés csak látszólag hatékony, valójában nem más, mint a probléma szőnyeg alá söprése. Semmit sem old meg, csupán elodáz.


"vannak gyerekek, akik egyszerűen nem értenek a szép szóból."


Ez nem zárja ki, hogy szankciókat kapjon a gyerek, ha nagyon szemtelen.

2021. dec. 1. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 A kérdező kommentje:
Ha nagyon szemtelen a gyerek, úgyis rosszul fog járni, maximum nem a szülő, hanem más gyerek fogja megverni, akivel szemétkedik. 1-2 atyai pofon szerintem még mindig jobb megoldás, minthogy az általános iskolában megszégyenítsék.
2021. dec. 1. 20:11
 3/42 anonim ***** válasza:
91%
Mért jobb amikor az apja szégyeníti meg, nem pedig az iskolatársai?
2021. dec. 1. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
82%

Látom fogalmad sincs róla, hogy min megy keresztül testileg-lelkileg egy kiskamasz, ha ilyen kérdezel.

Ebben a korban kb minden megmarad bennük, fokozottan érzékenyek a bántalmakra, végleg odavághatod az önbecsülését a gyereknek.

A gyerek nem úgy gondolkodik ahogy te, ő nem azt fogja gondolni ha megvered, hogy igaza van anyának/apának, rosszat csináltam, hanem azt, hogy mi baj van velem? Rossz vagyok, szar vagyok, ezt érdemlem? Aztán ha szerencséje van nem lesz depressziós, meg nem lesznek öngyilkos gondolatai mint nekem ennyi idősen. Pedig engem nem vertek, "csak" szavakkal bántottak.

2021. dec. 1. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 A kérdező kommentje:

Mert az apja mérsekelten fenyítheti.


Egyébként meg jobb esetben az ember ezt talán kinövi, de vannak szadista gyerekek, akik nem. Tudtam olyan középiskolás fiatalról, aki aljas volt, és hallottam róla, hogy már általános iskolában is terrorizálta(!) az osztálytársait.


Na, az ilyennel szemben csak a dominancia segít, más nem. Viszont a szülei is senkiházi alakok lehetnek. Fúj.

2021. dec. 1. 20:20
 6/42 A kérdező kommentje:

#4


Én is voltam gyerek. Ismertem hülye gyerekeket is, akikkel normálisan nem lehetett szót érteni. Ne védd ezeket a majmokat, mert itt részben vagy én, vagy ő alapon működik a dolog.


A pszichológiai maszlag nem segített, volt, akiből akkor lett normálisabb ember, miután jól megverték. Utána semmi baj nem volt vele. Sőt, szinte haverom lett. 😅

2021. dec. 1. 20:23
 7/42 anonim ***** válasza:
80%

Tehát most kiírtad ezt a kérdést és várod a megerősítést, hogy jó amit teszel/gondolsz.

Hát várjad akkor...

2021. dec. 1. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 anonim ***** válasza:
67%

Csodálkozom, hogy 2021-ben még mindig nem fogták fel az emberek, hogy veréssel senkit nem lehet meggyőzni. Sőt...

A gyerek más szemszögből látja a világot, máshogy gondolkodik, másról van meggyőződve, másként érez mint te. Ha megvered, szerinted majd hirtelen "megvilágosodik" (ez egy szar szó erre, mert nem az a világosság ami a te fejedben van..) ?

Elárulom neked, hogy nem. Sőt, minél keményebben próbálod az akaratod ráerőltetni, nevelni, annál inkább a saját véleményéről lesz meggyőződve a gyerek. Ráfog jönni, hogy minél több verést kap, annál inkább ő cselekszik jól, te meg egy undorító féreg vagy. És igaza van!

2021. dec. 1. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 A kérdező kommentje:
Nem a megerősítést várom, hanem normális érvet.
2021. dec. 1. 20:27
 10/42 anonim ***** válasza:
86%

Kaptál normális érveket, de mindenre találsz kifogást.

Te megvagy győződve a saját igazadról, és inkább megerősítést vársz, mert az érveket látszólag nem fogadod el.

2021. dec. 1. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!