Más is így csinálja vagy én "tolom túl" az anyaságot?
Tudom, hogy különbözőek vagyunk, vannak fokozatok, ez így van rendjén. A kérdésemnek nem az a célja, hogy szuperanyának kiáltsam ki magam, bár felkészültem a leforrázó kommentekre. Aki szeretné, meg fogja érteni a kérdésem lényegét, aki pedig iderak valami "kedveset", az vszleg nem feccölt bele túl sok energiát.
Három gyerekem van, imádom Őket, voltaképpen Értük élek addig a mértékig, amíg sztem normális. Most tértem vissza a legkisebbem mellől dolgozni, Ő bölcsis, a nagyobbak kisiskolások. Nyilván az a legfontosabb célom, hogy a gyerekeimet boldognak lássam, de emellett a férjem, én magam is fontos vagyok: imádom a munkám, tele vagyok tervvel, boldog vagyok, hogy újra dolgozom.
Beszélgettem kolléganőkkel, megleptek a kérdéseikkel, válaszaikkal. Nálunk evidens, hogy a gyerekek (amikor otthon vannak, nyilván a suliidőszakban más) minden nap főtt ételt esznek (általában két napra főzök nagyobb adagot, de ha elfogy, újra főzök) , én főzök, de a férjem is simán elkészít mindent. A kolléganők meglepődtek, hogy minden nap főzünk, szerintük ez munka mellett tarthatatlan.
Heti nagybevásárlásokra járok, ha hétközben fogy, töltögetem a hűtőt, mert azt szeretem, hogy a gyerekeimnek napi szinten minden megvan, amit megkívánnak, jóleső érzéssel nyitják ki a hűtőt, legyen mindig tele. A kolléganők napi szinten vásárolgatnak, azt eszik, amit épp otthon találnak, az sem baj, ha nincs főtt kaja, kong a hűtő az ürességtől, azt veszik meg, amit aznap meg is esznek.
Ne értsetek félre, nem központi kérdés az életünkben az evés, persze, szeretünk enni, inkább csak egy alapvető igényem, hogy jól tartsam a számomra legfontosabb embereket, semmiben ne szenvedjenek hiányt. Én is ezt kaptam gyerekkoromban az anyukámtól, evidens, hogy ezt a gondoskodást viszem tovább.
Napi szinten programokat csinálunk a gyerekekkel, még munka után is, ha csak egy bicajozás, már az is közös minőségi program. Persze, suliidőben nem túráztatom az amúgyis is fáradt gyerekeimet, de ilyenkor a nyári szünetben alig várják, hogy hazaérjek és csináljunk együtt valamit (a férjem tanár, a szünetben Ő van a gyerekekkel napközben). Ezen is meglepődtek a kolléganőm, hogy nekem a munka után még van erőm, kedvem bicajozni, játszóterezni vagy otthon társasozni, birkózni a gyerekekkel. Most hétvégén strandoltunk, a két nagyobbal moziztunk, szombat este koncerten voltunk (anyum altatta a legkisebbemet). A kolléganőim többsége a nyaralás alatt szokott ilyen programokat csinálni a gyerekekkel, egyébként pedig mindenki elvan, mint a befőtt. Én alig várom, hogy kikapcsolódjunk, új élményeket gyűjtsünk a gyerekekkel. Persze, Nélkülük is jól elvagyunk, szoktunk a férjemmel havi egyszer (vagy 5-6 hetente, amikor anyukám vállalja a gyerekeket) gyerekmentes napot (két napot) tartani, persze, a legkisebbem még nem aludt nélkülem, de Ő szuperalvó, Mellette ki lehet otthon is kapcsolódni.
Na, ezek jutottak eszembe, Nálatok ezek hogy mennek?
Leginkább dolgozó, többgyerekes szülők véleményére vagyok kíváncsi. A minősítgetéseket pedig spóroljuk meg magunknak! Köszönöm.
Csak annyira jövök még vissza, hogy nem "7-8 év után"...a legkisebbem most 17 hónapos, már bölcsis, tehát két évet sem voltam otthon Vele, előtte pedig a két nagyobb gyerekem után visszamentem dolgozni. Ezt csak azért éreztem fontosnak, mert annyira szánalmas, ahogy egyesek egy egész sztorit képesek legyártani néhány elejtett mondatfoszlányból, aztán az egészet kész tényként kezelik és hergelik saját magukat. Valóban jól esik sokaknak, ha beletörölhetik a lábukat a másikba ismeretlenül is.
A fogalmazásommal pedig az ég világon semmi baj, sőt, a munkámban nagyon is hasznát veszem a szép fogalmazásomnak, rengeteg beadandót én írok, mert a legszebben fogalmazok a kollégáim közül (ez a vezetés észrevétele, nem a sajátom, bár nekem is tetszik a saját stílusom).
Én mérhetetlenül sajnállak, kedves kérdező.
A leírásból látszik, hogy egy perc szüneted nincs, minden beosztva, nulla spontaneitás. És idejössz a gyakorira dicséretért (mert mi másért írtad volna le), mert egyébként senki nem dicsér otthon (?) Vagy a munkahelyen. Nyilvánvalóan alapvető dolog hiányzik az életedből, azért írtál le ide nem kis litániát. Ha rendben lennél lelkileg, nem várnál visszaigazolást, csak úgy tennéd a dolgod. De óriási önbizalomhiányod lehet, vagy kóros maximalizmusod, ha képes voltál kérdést kiírni.
Esetleg még az lehetséges, hogy valaki velős megjegyzést tett rád, és ez szíven ütött. Ha tippelnem kéne, akkor az anyád, vagy anyósod.
Talált?
36. Rengetegen tesznek fel a gyereknevelés témakörben olyan kérdést amit nem is kellene feltenni vagy azért mert nyilvánvaló provokáció, ostobaság, őket mégse szólja meg senki hanem adják alájuk a lovat. Ha meg igen, akkor az van lehurrogva, lepontozva és jelentgetve aki nem partner ebben.
Most meg teljesen szétcincáljátok a kérdezőt, a fogalmazási stílusától, a házasságán, gyermekeivel töltött “szofisztikált” programjain át a lelki egészségéig mindenért…
Normális ez? Szerintem nem.
Nézd, #37. Feltételezzük, hogy nem kamu a kérdés.
A kérdezőt nyomasztja valami, van egy kérdése. Ami első látásra válasz nélküli, hiszen nem "tolja túl az anyaságot".
Sőt, olyan életvitelt visz sikeresen, ami valljuk be, kevés anyának adatik meg. De ő mégis elégedetlen, valami nem stimmel. Erre próbáltam rávilágítani a válaszommal, őszintén, segítő szándékkal.
#36 voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!