Mikortól lehet megkérni egy anyukát, hogy ne hozza magával a gyerekét, ha találkozunk?

Nekem valahogy nem esne jól a kaja, hogy elcs.szek egy komplett programot a síró gyerekemmel, mindenki minket néz, a pincér is odajön, majd az egyik barátnő áll fel a nagy édesanya helyett, és ő viszi ki az ordító gyereket. Én ott süllyedtem volna el szégyenembe.

Ha tudom, hogy mindenért és mindenkor sírós gyerekem van, akkor nem viszem étterembe, mert más nem azért van ott, hogy az én gyerekemet hallgassa.

Sokan szülés után valami megváltónak hiszik magukat meg a gyereküket, akire nem lehet rosszat mondani meg csúnyán nézni, mert ő szülni méltóztatott és nehogymá' ő igazodjon a világhoz, igazodjon a világ 'őhozzája' meg a szent gyermekéhez, akinek nem tetszik, hogy síró gyereket kell hallgatni, ne menjen étterembe, sőt! Még parkba se menjen, mert őnagysága gyermekét mosolyogva, bólogatva és helyeselve kell hallgatni, hogy milyen szépen sír.

Én a másik oldalról tudok mesélni.

A mi barátságunk oviban köttetett, mindig igyekeztem mellette lenni.

Mellette voltam mikor 12 évesen a szülei szétmentek.

Mellette voltam mikor első nagy szerelme dobta. Mellette voltam mikor kifogott eg 12 évvel idősebb alkoholista agglegényt egy mentális beteg szülővel...

Mindig támogattam. Akkor is mellette voltam mikor terhes lett. Igyekeztem érdeklődni, készülni vele a babás dolgokra.

Akkor is mellette voltam mikor megverte az a gyökér, akkor is mikor elment majd vissza ment. Egy idő után persze nem tudsz mindenhez mosolyogni, muszáj oda mondanod, hogy szeretlek,de hülye vagy.. Hagyd már el, ez senkinek, főleg a gyereknek nem jó így felnőni.

Reméltem ő is mellettem lesz majd, mikor gyerekem lesz. Hát nem így lett.

Elkezdett távolódni miután nem egyszer megmondtam kerek perec a véleményem és nem csak hallgattam és bológattam.

Vissza felé ez nem működött. Teljesen érdektelen volt mikor én lettem terhes.

Igazán akkor távolódott el teljesen mikot újra munkába állt és új barátnőket talált. Onnantról teljesen el voltam felejtve.

Nagyon rosszul esett,és ezt meg is mondtam neki. Sokat tudnék még mesélni..

Azóta havonta pár havonta váltunk 2 mondatot,és ennyi.

Hát, én kétgyerekes anya vagyok, de megértem a kérdezőt. A barátnő babája az a fajta, akivel nem lehet ücsörögni az étteremben és trécselni, mert nincs el, ordít. Sírós gyerek, ezt az anyjának fel kellene mérnie, és nem vinni olyan helyre. A barátnőkkel lehet pl sétálni is. Azt a gyerek is élvezi, bizonyára ilyen program is beleférne néha az anyuka kedvéért. De nem, neki ez nem jó, ő inkább megsértődik és beszólogat, ha nélküle mennek olyan helyre, ahova a gyereke nem annyira való, és ráerőszakolja mindenkire a gyereket, cipeli oda is, ahol borítékolható a sírás. Miért??

Nem azt mondom, hogy állandóan passzolja le a gyereket, én se passzoltam le őket sokáig, mert anyatejesek voltak, és kb 8 hónaposan tartottunk ott, hogy már otthon tudtam hagyni őket apával pár órát, mert végre ettek akkora mennyiséget, hogy egy étkezést meg lehetett nélkülem oldani. Addig nekem is az volt, hogy vagy jönnek velem, vagy nem megyünk, de én felfogtam, hogy bizonyos helyekre velük nem tudok menni, és nem hisztiztem, ha a barátnőim ezekre a helyekre mentek nélkülem. És ha ott voltam, nem traktaltam mindenkit a gyerekkel állandóan.

Szóval itt azért szerintem bőven van sara a kedves anyukának. Semmilyen szinten nincs tekintettel a barátnőkre, tipikus világ közepe anyuka, aki szerint mindenkinek hozzá kell alkalmazkodni, mert van gyereke.

Nekem is van ilyen tapasztalatom, pedig már 5 éves a gyerek, de nagyon rég nem beszélgettünk egy jót a barátnőmmel. Egyszerűen nem lehet a gyerek mellett, nincs el magában.

De ismerek olyat, ahol simán rábízzák a szülők a nagyszülőre a gyereket és kimozdulnak, nem cipelik folyton magukkal.

Meg én megértelek Kérdező, nem is a gyerek a baj, hanem a hozzáállás. Voltak itt barátnőim úgy, hogy kisbaba mind a kettőnél. Úgy oldották meg a pelenkázást, hogy észre sem vettem, a használt pelust meg levitték a kinti kukába, hogy ne nekem bűzölögjön ott bent. Ez, hogy a szőnyeg közepén nekiáll, ráadásul ki se dobja maga után a szemetét tényleg elég gáz.

De ha szóvá teszed akár ezt, akár azt, hogy ne hozza folyton a gyerekét, tuti megsértődik. Sajnos nincs jó megoldás. Vagy felvállalod a konfliktust, vagy lenyeled a békát. Esetleg megpróbáljátok olyan programokra hívni csak, ahol nem zavar, hogy üvölt a gyerek, pl. kimentek sétálni.

Mondanám, hogy bekkeljétek ki valahogy vele a kisbabás időszakot, majd később normálisabb lesz, de nem. Nem lesz normálisabb. Az ilyen nők, akik a gyereken kívül nem képesek és nem hajlandóak más dolgokról is beszélgetni, azok mindig ilyenek vannak.

Most amíg kis cuki, aranyos, akkor az alvása, a kakija, a pisije a probléma. Később a járása, mozgásfejlődése. Utána jön majd az óvodába való beszoktatás, utána az óvoda, az óvónők és a gyerekek lesznek a témák. Majd jön az iskola és az lesz a téma. És így tovább...

"Szerintem nőjj fel, és tanulj egy kis empátiát. De mondjuk első körben kérd meg anyukádat, hogy meséljen arról milyen volt az első 1 éve veled."

Szerintem itt a drága édesanyának kellene egy kis empátia meg tolerancia, meg egy kis ész, hogy felmérje, a síró gyerek nem baráti összejövetelre való. Mindenki alkalmazkodjon hozzá meg a gyerekéhez, mert ő az atyaúristem, aki nem így cselekszik, az halál fia.