Akiknek lánya van: az nem sajnálja, hogy lánya lett és neki is menstruálnia kell, ráadásul számolnia kell a nőket körülvevő hátrányos megkülönböztetéssel?

Szeretem, hogy nő vagyok így nem, nem sajnálom.

Van, ahol meg férfi munkaerőre nincs szükség. Kozmetika stb. Hagyjuk már.

Nem küzd itt senki semmilyen egyenlőségért. A nők 100 év alatt annyit értek el, hogy háztartás, gyereknevelés mellett dolgozniuk is kell, előre engedik az ajtónál, étteremben általában a férfi fizet, es betolja a nő alá a széket (amit amúgy a nő is meg tudna tenni). Ennyi. Ez a nagy egyenlőség, oszt' örüljé' magadnak.

Hát, már aki. Nálunk otthon pl teljesen egyenlő a háztartás és a gyereknevelés rész. Most az, hogy a szomszéd Pista meg ezt hogy rendezi a nejével, az ő dolguk. Amíg vannak olyan hülye, szolgalelkű nők, akik eltűrik, hogy a Zember csicskáztatja őket otthon, addig igen, lesz is, akinek ennyi az egyenlőség, hogy az otthoni robot mellett még dolgozhat is.

Dehogy sajnálom őket. Sőt, irigykedek rájuk néha, mert nekik szuper apukájuk van, velem ellentétben. Én imádok nőnek lenni, szeretem a testem működését, a ciklusomat. Szeretek terhes lenni, szülni, szoptatni. Ezek a férjemnek sosem adódnak meg. 😕 Én inkább a fiú gyereket sajnálnám.

Jaj, milyen nagy veszteség, hogy egy férfinak nem kell véres betéteket és tamponokat cserélni, a nemi szervén egy gyereket kipréselni, a melleiből tejt adni, mint a fejős tehén. Úristen. Milyen nagy veszteség, hogy neki a jó dolgok maradnak meg a gyerekvállalásból.

Lehet a rossz oldalát nézni, de ennek bőven van jó oldala is. Nekünk adatik meg pl. hogy már magzatként érezzük a babát és kapcsolódjunk hozzá. A szoptatás is egy hatalmas plusz szerintem, és az anya-baba kötődés teljesen más, sokkal szorosabb, mint az apa-baba. Nekem ezért megérte teljesen a fentieket elszenvedni. De hát kinek mi. Lehet sajnálni is magunkat, az biztos sokkal jobban előrevisz az életben.

Milyen veszteség, hogy nem érezheti, ahogy egy aprócska élet fejlődik benne, ahogy csuklik a baba a pocakjában, hogy fizikailag és lelkileg is össze vannak kötve 9 hónapon keresztül, majd egy nehéz, küzdelmes nap után a karjában tarthatja. Hogy a baba az anyukája szívdobogására nyugszik meg, hogy az ő karjába vágyik, ha fél vagy éhes. A szopizás is egy különleges kapocs, bár tudom, hogy nem mindenkinek jön be, de ha valaki szereti, akkor annak egy felejthetetlen élmény. Sokkal több nőt hallok, hogy sajnálja, hogy már nem szopizik a baba, mint aki örül, hogy csak hogy vége. Erről maradnak le a férfiak 26-os.

28 utaltam terhesnek lenni, semmiféle lelki kapocs nem volt, mikor megszületett, annyit éreztem, hogy végre, nem szoptattam mert egyszerűen viszolyogtam az egesztol. Ennek ellenére imádom a gyerekemet és nőnek lenni is szeretek, de ezt az egész gyerek kérdést barmelyik pillanatban atengedem barmelyik férfinak, aki akkora marha, hogy tényleg erre vagyjon. Amúgy egyetlen egyet sem ismerek.