Ha az apukának nagyon jó ének hangja van, az anyukának
meg szimplán jó akkor a közös gyerekünknek lehet szép
hangja majd?
Figyelt kérdés
A párom szokott énekelni lagzikban zenekarban. Szerintem elég jó hangja van, imádom hallgatni. Mellette hangszeren is játszik, szaxofonon, így jó a hallása a tiszta hangokhoz.
Hát az enyém mondjuk úgy, hogy jó. Tehát nem mondom, hogy hamis, tudok tisztán énekelni. Szerintem egyébként szép hangom van, de nem különleges.. :D úgy mint a páromé.
Bízok benne, hogy majd a gyerekünknek nagyon szép hangja lesz, akár a pároménál is szebb:) Kíváncsi vagyok, hogy olyan pároknál ahol az egyiküknek nagyon jó a hangja ott a gyereküknek milyen?:))
Lehet hogy nem születik extrém jó hangal (persze az is lehet hogy de), de ha már kissebb korától fogva jár énektanárhoz az mindenképp sokat számít. Az ember hangja nagyon fejleszthető, főleg gyerekkorban.
2021. márc. 15. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
2/7 anonim válasza:
Öröklődik. A páromnak igen különleges hangja van, ami a családja szerint a nagyanyjának volt (mi már nem hallhattuk), de az anyja is operaénekes volt és az apja is tudott, csak a dohányzással kicsinálta a hangját (és végül saját magát is). Úgyhogy minden esély megvan rá, hogy megörökli. Én is kíváncsi leszek a mi gyerekünkre, mert bennem is megvan, gyerekkoromban énekkarba akartak küldeni a suliban a tanárok, de végül nem mentem, nem foglalkoztam vele.
2021. márc. 16. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
3/7 anonim válasza:
Mi kórusban jöttünk össze a férjemmel, én gyakran szólóztam, a férjem is tehette volna, csak gátlásos hozzá. 3 és 2 évesek a gyerekeink, meglepően tisztán és nagy hangterjedelemben énekelnek. Óvónő vagyok, nem ez az átlagos. 😊
2021. márc. 16. 02:38
Hasznos számodra ez a válasz?
4/7 anonim válasza:
Én örököltem apámtól, ő meg az ő apjától. Remélem a lányom is örökli. Anyám meg a férjem hát nem túl jók ebben sajnos 😅
2021. márc. 16. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
5/7 anonim válasza:
A hang legtöbb esetben hallás kerdése.. gyakorlással maga a hang szépsége fejlődik.
A hallás is javulhat, de kiemelkedő az, akinek alapjáraton nincs hallása, az sosem lesz.
2021. márc. 16. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
6/7 anonim válasza:
Öröklődik. (persze vannak kivételek)
Férjem trombitaművész, én átlagos ember, a lányunknak piszkosul jó a zenei hallása.
Zenész körökben mozgunk és általában az a tendencia, hogy a gyereknek ugyanolyan jó vagy még jobb a hallása, mint a szülőké. Ez egy veleszületett tehetség, de ha nem gyakorolnak, nem fejlesztik, akkor nem ér semmit.
2021. márc. 16. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
7/7 A kérdező kommentje:
Nagyon örülök neki!köszönöm a válaszokat. Akkor bízom benne, hogy a leendő gyerekünk is egy különleges hanggal és zenei érzékkel lesz megáldva és sok élményt és boldogságát fogja lelni benne.:)
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!