Egyedülálló anyaként hogy álltatok talpra?
Perpill kilátástalannak érzem a helyzetem, sehova nem vesznek fel, vagy csak olyan helyre vennének ahol hajnali kezdés vagy több műszak van. Nemtudom mihez kezdjek, semmi pénzem szinte. Dolgoznék, de nem kellek.
Aki csak bántani tudna, kérem szépen ne írjon. Már itt van a gyerek és az adott helyzet, vissza utazni az időben nem lehet.
Nem így terveztem de minden összejött.
Muszáj, hogy az "apukát" is bevond valahogy. Vagy ez nem lehetséges? Mégis csak az ő gyereke is. Mondjuk vállalja be, hogy vagy értemegy, vagy reggel elviszi.
Milyen ingatlanban éltek most?
Most beleképzeltem a helyedbe magam teljesen. Ha saját ház, tuti eladnám, és a munka után költöznék, olyan városba, ahol van meló, ami anyukáknak való. Nyilván albérletbe. Egyszerűen nem jut eszembe más megoldás.
Nemtudom bevonni, 270 km-re él, dolgozik, fizeti a gyt-t de fizikailag jelen lenni nem.
Írtam, hogy már nem élnek a szüleim, a ház az örökség de nem adhatom el mert 2 testvéremmel közös. Így szép rendezett helyen élhetünk.Ha el is adnánk egy 1/3-ad falusi ház árából nem jutnék messzire.
Hát, pedig én nem látok más választást. Szép, rendezett helyen is lehet éhenhalni.
Az nem opció, hogy apuka városába költözz, és ott vállalj munkát? Tudsz tőle anyagi segítséget kérni?
Már sajnos hiába írom, de talán jelentkezhettél volna felsőoktatásba, ott kapsz szoctámot, meg egy rakás támogatást, diákkedvezményeket, illetve diákhitelt is igényelhetsz átmenetileg.
Vagy vannak államilag támogatott okj képzések, azért fizetnek, hogy tanuld, kérhetsz rá egyéni tanrendet is.
Átérzem a helyzeted, voltam így én is, akkoriban néztem ilyen egyedülálló anyás összeköltözős dolgokat, vagy kiadni az egyik szobát bérbe, de még az is eszembe jutott, hogy eladom(postán) a használt bugyijaimat:) Szerencsére váratlanul megoldódott a helyzet nálam is, de úgy érzem fogok még így járni..
Emelni nem lehet a gyerektartást? Van Budapesten az egyszülős családok támogató közössége, illetve van pár lelkes diáklány, aki 1000ftos összegért szívesen elbabázik napi egy két órát.
17 Ha a testvéreim nem akarjàk eladni akkor nem tudok mit tenni.
Hátba szúrni a testvéreimet pedig nem akarom, azok után, hogy pl ők vettek tüzelőt nekem.
A gyerektartást fizeti, de ő sem milliomos. Új családja van , a nyakára költözni vagy a környékére nem igazán jó ötlet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!