Megbántam a gyerekvállalást, és nem tudom, hogyan tovább. Hogy lehet ezt az egészet feldolgozni? Érzett esetleg más is így?
28 éves anyuka vagyok. Hét éve ismertem meg a férjem, aki csodálatos ember. Mielőtt megismertem őt, sose voltam szerelmes, mármint úgy igazán, de vele azonnal más volt minden. Soha nem voltam még olyan boldog, mint abban az első pár évben, csodás életünk volt kettesben.
2 év után kérte meg a kezemet, majd pár hónapra rá össze is házasodtunk.
Innentől kezdődik a kálváriám...
A férjem nagyon szeretett volna gyereket, és a család is egyre inkább rákapott a témára. Én még szívem szerint vártam volna vele, de az esküvőnk után egyre jobban erőltették, hogy legyen gyerekünk, így annak ellenére is beadtam a derekamat, hogy én még nem igazán vágytam rá, hogy szüljek, sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, szerintem sosem éreztem magamban különösebben azt a mindent elsöprő gyerek utáni vágyat. De belementem, mert ez tűnt a "természetesnek", hogy összeházasodunk és gyerekünk lesz. Egy nőnek nem engedik meg, hogy ne akarjon anya lenni... egyszerűen mindenhonnan ezt tolja a társadalom, hogy ez az élet rendje, családot kell alapítani, gyereket kell vállalni, ennek így kell lennie és kész.
Könnyen teherbe estem, és átlagos terhessék után viszonylag könnyű szülésem volt, de miután megszületett a kisfiam, nagyon gyorsan rájöttem, hogy én ezt az egész anyaságot nem akarom. Azon kaptam magam, hogy frusztrált vagyok, elegem van és állandóan sírok. Azt hiszem, akkor tudatosult, hogy ez már végleges... Folyamatosan fáradt, kimerült és nyúzott voltam, miközben úgy éreztem, belehalok az unalomba, megőrjít ez a mókuskerék, az, hogy be vagyok zárva a 4 fal közé és a napjaim a kakis pelenkák, az éjszakázások, a hisztik és a Thomas a gőzmozdony vételen korforgásából állnak... Vissza akartam kapni a régi életemet, mármint, amikor még volt saját életem! Lehet, hogy erre azt mondják sokan, hogy biztos szülés utáni depresszióm van, de nem hiszem, egyszerűen csak utálom ezt az egészet.
Évek óta így érzek (a gyerek most már lassan 2,5 éves lesz).
Akkor jött először ez az ellenérzés bennem, hogy basszus, ezt mégsem kellett volna, amikor hazaengedtek minket a klinikáról és pár nappal később a férjem visszament dolgozni, én pedig egyedül maradtam a babával. Azt éreztem, hogy ennyi volt, kész, itt most vége van mindennek, és már túl késő, mert nem sétálhatok ki a helyzetből, nem folytathatom a régi életemet, ezt az újat viszont képtelen vagyok megszokni, mert utálom. Úgy éreztem magam, mintha csapdába estem volna, mintha börtönbe lennék zárva. Ez a jó szó rá, komolyan, olyan ez az egész, mint egy börtön, ahol a gyerek ejtett túszul és minden egyes nap ugyanarról szól. Megszűntem létezni, mint egyén, mint ember, most már csak arról szól az életem, hogy a gyerek igényeit kielégítsem, miközben a saját igényeimre évek óta még csak nem is gondolhatok...
Nehezen viselem, hogy 2,5 éve nem aludtam végig egyetlen egy éjszakát, hogy nincs két szabad percem, amikor nyugodtan csak nézhetnék ki a fejemből, hogy nem tudok leülni megnézni egy filmet, vagy hogy már nem hívhatnak fel a barátnőim, hogy most azonnal el kell mesélniük valamit, menjünk és üljünk le trécselni egy kávé mellé. Minden olyan körülményessé vált, még egy egyszerű hajmosás is külön szervezést igényel. És igen, rosszul esik, amikor látom az ismerőseim képeit vagy posztjait a facebookon, hogy milyen szabadok és mennek, amerre kedvük tartja. Én meg itthon ülök és maximum a játszótérig jutok el... és folyamatosan az kattog, hogy "Basszuskulcs, minek kellett ez nekem?"
Anyósommal próbáltam beszélni erről (sajnos az én Édesanyám már nem él), de jól legorombított, hogy ez micsoda hülyeség, ilyen biztosan nem létezik, mert az ösztöneink nem engednék, hogy megbánjuk az anyaságot. Másnak nem is mertem említeni, mert tudom, hogy ez az egész akkora tabutéma, hogy ha megemlíteném, talán még máglyára is vetnének érte, hogy micsoda szar ember vagyok...
A gyerekemet normálisan ellátom, elvégzem az anyai feladataimat körülötte, ölelgetem és puszilgatom, amennyit csak lehet, de közben mindig ott van bennem a kérdés, hogy milyen életem lehetne, ha ő nem születik meg, és sajnos mindig az a válaszom rá, hogy jobb lett volna...
Annyira, de annyira visszacsinálnám ezt az egészet, ha tudnám... de nem tudom, nincs lehetőségem kilépni ebből az élethelyzetből, és úgy érzem, ez egyszerűen felőröl. :(
Érzett vajon esetleg már más is így?
Annyira jó lenne tudni, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal... :(
Köszönöm, ha végigolvastad.
Egy kétségbeesett anyuka
Engem nagyon érdekelne, hogy alakult azóta az életed. Sikerült e megoldásokat találni.
Én olvastam egy izraeli tanulmanyt, aminek a címe, 21 nő, aki megbánta az anyaságot.
Valami nagyon hasonlóról szól, mint amit írsz.
Én nagyon hasonlóan éltem meg az elejét és en is úgy éreztem rossz döntés volt. En beszéltem a férjemmel, aki egy nagyon fontos dolgot mondott. azt, hogy szerinte en nem a gyerekvállalást bánom, hanem az anyaságnak azt az értelmezését amibe belekenyszeritem magam a társadalmi elvárások miatt. És hogy az az anyaszerep egyszerűen sok és nem egeszseges és a mi feladatunk úgy formálni, hogy élhető és a nehéz eleje után élvezhető legyen.
Szerintem sikerült.
Nekem is jártak bolcsibe a gyerekek, a férjemmel mindenben osztoztunk a feladatokon, nagyon korán elkezdett a nagyszuloknel aludni egy egy ejszakat így nagOn korán el tudtunk menni kettesben eloszor rövidebb majd hosszabb időkre, tudatosan beiktattunk havi egy-egy estet amikor csak en vagy csak a férjem csinal maganak programot, nekünk fontos volt a mozgas, váltóban esténként jártunk sporoltoni, ezek apróságok és tény, hogy sok sok szervezés, de rengeteget segít a mentalis egeszseg megőrzésében. Amikor “túszok voltunk” ahogy írod, esténként jártak az akkor meg gyerektelen barátaink, heti egyszer, nem mi mentünk. Eljöttek hatra, jatszottunk közösen a kicsivel, aztán vacsi, hétkor letettuk, maradtak, boroztunk, beszelgettunk. Felnőtt életet éltünk. Egyébként mi pont megfogalmaztuk, hogy a covid sokkal többet változtatott az eletunkon, mint a gyerekvállalás. Szerintem ez a kettő együtt lehetett Neked nagyon nehéz.
De en is azt gondolom, higy az a vállalás, amit leírsz, túl sok. Nem veled van a baj. Át kell szervezni és minden létező segitseget mozgósítani. Bolcsi, ovi,ha belefer babysitter, jöjjenek at napkozben gyerekes baratok, Mamakör, baba mama torna, estek a gyerek nélkül. A gyereknek is első sorban egy kiegyensúlyozott anya kell. Amit magadert teszel érte teszed.
Szerintem meg ordít a leírásból, hogy teljesen kimerült idegileg, depressziós és segítségre van szüksége, nehéz dolgomat fogalmazott meg magáról, őszintén, biztos sok idő volt, míg bele mert vágni.
Erre egyedek úgy ugrottak rá, mint a farkasok a lesántult társukra.
Kérdést írt ki szegény, csak az a baj, hogy alig kapott hasznos választ, bár sajnos manapság maga a GYK is így működik: teljesen mindegy, mit ír ki az ember, úgyis kiforgatják és csak egy óriási oltogatás-trollkodás lesz az egészből.
Egyfelől voltak, akik tucatszor a fejéhez vágták, hogy de hülye, még a hülyébbnél is hülyébb, még annál is hülyébb, hú, de szánalmas, stb., szóval a szokásos trollok, másrészről meg jöttek a gyerekeket kötelező jelleggel utáló-szapuló egyedek is, akik meg nagy elánnal lökték a hagyd ott hagyd ott hagyd ott mantrát. Az elsőre azért nem volt szükség, mert már így is pocsékul érezte magát, ordított róla, hogy lelkileg nagyon a padlón van (valószínű szülés utáni depresszió, ha tippelnem kellene), a másikra meg azért nem, mert azt is leírta ezerszer, hogy szereti a gyerekét, kifejezetten szereti a gyereke személyiségét, neki az anyaság fogalmával vannak gondjai. Akadtak páran hasznos tanácsot adók (menjen pszichológushoz, beszéltünk neki a szülés utáni depresszió komolyságáról, hogy merjen újra barátnőket is felkeresni, senki nem várja el, hogy örökké otthon legyen, stb.) csak egy idő után abszolút többségbe kerültek a hülyéző-szánalmasozó frusztráltak meg a gyerekutáló egyedek, akik meg azt nem hallották meg, hogy nem arról van szó, hogy a gyerekét ne szeretné.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!