Miért nem akarnak egyre többen gyereket?

Én sem szerettem sosem a gyerekeket. Sokszor nyomtak kisbabát a kezembe, de én nem értettem a nyelvükön, nem tudtam ès nem is akartam mit kezdeni velük.

Szerintem egy síró, hisztiző, magára figyelmet felhívó gyerektől nincs idegesítőbb.

Szeretek aludni délig, vagy akár egész nap fel sem kelni az ágyból, jó néha gyorskajákon élni, egy gyerek mellett ezeket nem lehet csinálni.

Egyszerűen nem való nekem egy másik személy akiről gondoskodni kell, a macskámon kívül.

Rendezett az életem egyébként, 10+ éve vagyok kapcsolatban, feleség vagyok, mindenünk megvan.

Mert a gyerek költség, komoly időrabló tevékenység és kötöttség, és a mai világban sok más kellemesebb tevékenységet is lehet végezni.

Igen, van gyerekem, imádom, de ne tagadjuk a nehézségeit és a "rabszolgaság"-jellegét.

Én elég fiatal vagyok még, de mindig is tudtam, hogy nem lesz gyerekem. Az okok amik megfogalmazódtak bennem/ felfedeztem idővel (női szemszögből):

-gyerekkoromban sem szerettem a gyerekeket (felnőttekkel játszottam, beszélgettem)

-idegesít, hogy olyan "éretlenek", nem lehet velük érdemben kommunikálni hosszú évekig (nyilván nem várom el az ellenkezőjét pl. egy babától, csak simán ilyen érzést vált ki)

-kellemetlenül érzem magam, ha arra gondolok, hogy bennem, a saját testemen belül növekszik valami más elő dolog. Undorodom a gondolattól. A legtermészetesebb dolog, nekem mégis természetellenes.

-nem fér bele az életembe, mert ez az én életem. Nem akarom azzal tölteni, hogy egy másik személyről gondoskodok

-mentális és egyéb gondok garmadáját tudnám ráörökíteni. Kinek jó az?

29 vagyok, az általános iskolai osztàlytàrsaim közül senkinek nincs még gyereke.

Én biztosra tudom hogy soha nem akarok.

Nem akarok szarból gyereket pucolni napjàba 50szer.

Vasàrnap szeretek sokáig lustizni.

Szombaton délután vàsàrolni.

Szeretek este főzni, közben borozgatni, ordítàs nélkül.

És sorolhatnàm...

Azt hiszem nem is tudnék elviselni magam körül egy gyereket.