Úgy érzem, gyűlölöm a legkisebbem, szabadulnék tőle. Ez már sosem múlik el?

Egyébként Kérdező, én fordított szereposztásban ismerem az ilyen szitut - (az exem (N) tartotta meg, mindenféle racionalítás ellenére terhességét) - és az biztos, hogy amíg együtt voltunk csak folyamatosan rosszabb lett... egész addig, amíg nem találtam egy normális társat, akinek végre én voltam fontos, és nem a kicsikebabuka...

Szóval te is ezzel kalkulálhatsz valójában, hogy akkor lesz jobb, ha te is találsz magadnak egy társat aki végre első sorban melletted áll, és első sorban neked kar jót, és nem várja el tőled, hogy áldozd fel magad egy gyerekért. Mert a férjed láthatóan fel se képes fogni, hogy mit művelt, nem hogy bármi módon kárpótolni akarjon.

Egyébként tök nyilvánvaló, hogy egy nem közösen akart gyerek tud legjobban szétrobbantani egy kapcsolatot, ennek az ellenkezőjét csak a magzatvédők szokták hazudozni... de ők nem a párnak akarnak jót, hanem csak a magzatnak...

Addigis annyit tudok tanácsolni, hogy találd mmeg azt a dolgot, ami örömöt okoz számodra az életben, és intézd a bölcsit, hogy mihamarabb ki tudj szakadni a stresszor-környezetből. (akár mi is erről a férjed véleménye)

(14.)A kérdező kommentje:

"Ebből is elegem van, hogy a pici a legfontosabb. Persze, fontos ő is, de szerintem az sem normális dolog, hogy ezzel egy időben az anyának nem lehetnek szükségletei, neki nem lehet rossz, és ő igenis fogja be a száját, mert a végén a pici megérzi... Nekem is szükségem lett volna szeretetre, nem is kevésre."

Fel nem foghatom, hogy miből gondolja az itt megnyilvánulók jó része, hogy attól lesz bármi is jobb, amitől a jelenlegi rossz helyzet lett... hogyha azt teszi, amit a férje, hogy a babát a Kérdező elé helyezi...

(szerintem ettől csak rosszabb lesz)

Szegény :(

Ne hagyd magad érzelmileg zsarolni, nem vagy rossz ember

"semmi nem fog megoldodoni ha nem kérsz segítséget"

És mit/hogyan old meg, ha kér? Heti 1x elbeszélget egy pszichológussal vagy leszedálja nyugtatóval, antidepresszánssal, egyéb vackokkal egy pszichiáter. Tök jó... Ettől mi változik?

Igenis van olyan hangulatjavító, nyugtató ami nem tompít. Nem abban a korban vagyunk, hogy csak a végletek között lehet mozogni.

Egyébként itt a kérdező csak a saját családjával és magával tol ki, ha nem tesz semmit, velünk nem. Mi elolvassuk, elszörnyülködünk, aztán éljük az életünk és nem úgy ahogy ő. Ennél csak rosszabb lesz! Egy pszichiáter rengeteget tudna neki segíteni (igen, valószínűleg egy számára megfelelő gyógyszerrel), jobban érezné magát, kicserélnék. TUDNÁ SZERETNI A GYEREKÉT! Ha nem kér belőle, ám legyen! Felnőtt ember! Éreznie kellene hogy ez így nem mehet tovább! Ennél csak nehezebb idők jönnek majd, hiszen még milyen kicsi!

Csak leírok egy történetet: az egyik ismerősöm szörnyű dolgokon ment át, majd lett két gyereke. Kb ívy érezte magát mint most a kérdező. elment orvoshoz. Kapott gyógyszert, szedte, egyáltalán nem volt kábult, fáradt semmi, csak volt türelme a gyerekeihez. Amikor ugy erezte hogy kepes a gyogyszer nélkul is jol lenni, abbahagyta. Hogy mi tortent vele? Erdekelte a gyerekei, a ferje es sajat maga. Azert nem mindegy milyen gondolatokkal telnek a napjaid! Ezt gondolos vegig!

A másik két gyerekét tudja szeretni! Pszi és gyógyszer nélkül. A nem kívántat, aki pocsék terhesség és rémálom szülés után kezelhetetlen ordítógép, nem. "Érdekes"...

Igazából ez egy olyan helyzet, amire nincs jó megoldás. Ellátja, gondozza, neveli kötelességszerűen, felelősségtudattal, mert muszáj. És várhatja, hogy teljenek az évek, lazuljon a kapocs, egyre kevesebb időt kelljen együtt tölteni, majd kirepüljön. Ennyi. Szeretetet, pozitív érzéseket "csiholni" nem lehet, gyógyszerrel sem. Szärrá gyógyszerezhetnek, akkor is utálni fogom azokat az embereket, akiket utálok. Óriási szerencsétlenség és probléma, ha a gyerek is ezek közé tartozik, de a duma és a bogyók ugyanúgy nem változtatnak ezen sem, mint bármelyik más emberrel szembeni ellenérzésen.

"egy jó érzésű anya megbotránkozik" úristen, de utálom ezt az álszent bezzegelést. És ha megbotránkozik, akkor mi van? Nem attól lesz valaki pszichiátriai kezelésre szoruló beteg, hogy te megbotránkozol rajta. Ha egy kicsit benéznénk az oly igen "jóérzésű" anyukák fejébe meg hálószobájába, lehet, ott is lenne ám megbotránkozás, csak ők nem vallják be, hogy kifelé lehessen nyugodtan vetíteni meg bezzegelni.

A kérdező segítségre szorul, de az nem pszichiátriai. Elmegy a pszichiáterhez, és? Attól a férje jobban fogja támogatni vagy normálisabb lesz, hogy a kérdező antidepresszánst kap? De mondjuk pszichológushoz elmenni, az egy jó kompromisszum. Ott egy objektív szakemberrel át lehetne beszélni a problémát.