Elítélendő, ha én kizárólag családanyaként érzem jól magam és nem érdekel más?

Szerintem nem elítélendő. Mindenki úgy éli az eletét ahogy akarja. De mindnekinek más az életszemlélete és sokszor nem értjük meg egymást.

Számomra is felvet több kérdést a téma. Több gyerek esetén simán elmegy 10év a kisgyerkes időszakra. Szerintem ez brutális, hogyan lehet ezt épp ésszel kibírni? Mennyire nehéz akár 15év kihagyás után visszamenni dolgozni? Hogyan tud valaki teljesen egy másik embertől függeni? Mi történik akkor, ha a férj lelép/balesetet szenved/ elhalálozik? Idős korban szintén, hiszen a nyugdíj is ledolgozott idő után jár. Hogy lehet ilyen jól takarékoskodni? Még ha a férj nagyon jól keres, akkor is egy vagyon elindítani egy gyereket az életben, nemhogy legalább ötöt. Hogyan él meg 7 ember 1 fizetésből, hogyan tudtok emellett még a jövőre is felretenni.

Tényleg el sem tudom képzelni, hiszen nyilván teljesen más életszakaszban vagyunk.

Nekem is csak annyi bajom van vele, mint az extrémsportolókkal. Ezek hülyék, hogy kiugrálnak, biztosítókötél nélkül hegyet másznak, nehogy a gyerekem is kedved kapjon hozzá!.. Ez is csak akkor érdekel, ha látom, egyébként az eszembe sem jut.

Nagyon veszélyes, pillanatok alatt találhatod magad megcsalva, kisemmizve, lekezelve, elnyomva, függve akkor is, ha a “te férjed nem olyan” vagy “5 évig semmi gond nem volt, miért lenne később”..

Akkor az esetleg elévült tudásod és a nulla munkatapasztalatod miatt csak rosszabb munkád lehet, a gyerekeket nem is biztos, hogy te kapnád.. És ez nyugdíj előtti 15 évben majdnem biztos, hogy lecsap, ha nem, te vagy a lottónyertes.

Francokat jobb utolsó!! Te voltál már otthon x évig? Munkában ezerszer jobb, kedvesség, pozitív visszaigazolások halmaza, felnőtt(haveri) társaság, kimozdulás, otthon egy cuki gyerek vàr, akinek te vagy a nap fénypontja mert egész nap nem látott, más már szenvedett vele, etette, lemozgatta, a gyerek kihisztizte magát másnál, veled csak bújni és játszani akar, neked meg van türelmed hozzá, mert nem egész nap kellett elviselned a nyaggatást.

Aki azt hiszi otthon jobb, az sosem volt otthon! A többség szerint megterhelőbb, minden szempontból az. Ha meg valami idióta nyafog is mellé, hogy te otthonmaradó nem dolgozol, mert nem keresel pénzt, nem érsz semmit mert otthon vagy, ez nem is nehéz, na akkor meg a durva pszichológiai nyomás mitt is durva.

Napi 2 órát fejlesztő játék, 1 óra házimunka, 3 óra rendrakás, 1 óra ebédfőzés, 1 óra gyerekes szabad játék, fél óra csak a gyerek játszik, a maradék időben győzködöd, nyugtatod, utasítod, ráveszed dolgokra, amiket nem akar, miközben folyamatosan ellenkezik, koszos lesz, nyafog, hisztikor kiabál, szavakkal bánt(utállak) és csapkod.

Iszonyat kemény meló, egész nap egy jó szót nem szól senki hozzád, és beszűkülsz olyanokra, hogy “szépen kitaláltad, az a pirooooos” “igen, kérek még egy kis teát” “Brummbrummm”.

Persze lehet egésznap dögleni, mert a gyerek akkor is felnő, de a legtöbben nem azt csináljuk.