Elítélendő, ha én kizárólag családanyaként érzem jól magam és nem érdekel más?
Tanultam, jó egyetemet végeztem, jó munkahelyem volt, de nem érdekelt különösebben egyik sem. Nincs olyan munka amit szívesen csinálnék, egyszerűen csak csináltam mert kellett, meg elvoltam vele. Karrierépítés nem érdekel, utazás nem érdekel, unalmas, egy-két nap után meguntam mindig.
Sportolok, de különösebben nem élvezem, azért csinálom, mert hízékony vagyok és csak így tudok formában maradni. Hobbijaim nincsenek, az otthonom, a házimunka és a kertem szépítése köt le még, ezeket szívesen csinálom.
Egyedül a férjem érdekelt, vele voltam szívesen, illetve, amikor megszületett az első gyerekünk, akkor jöttem rá, hogy én ezt mennyire élvezem és mennyire szívesen csinálom a gyereknevelést. Azóta született még két gyerekünk, nem érzem fárasztónak, sőt. További gyerekeket is szeretnénk. Dolgozni nem akarok visszamenni, főállású anyuka vagyok, az is maradok, erre is rendezkedtünk be.
Viszont ahogy észrevettem, sokan megvetnek emiatt, van aki lenéz, van aki gúnyolódik ezen.
Megvetendő dolog, ha egy nőt nem érdekel más, és a családanyaságban tud teljes mértékben kiteljesedni?
Nekem is két diplomám van, és én konkrétan nagyon szerettem a munkámat is. A munkahelyi kollégákat is, nagyon jó csapat volt (a mai napig is az), mégis mikor megszületett az első gyerekem- majd azt követően még kettő, úgy éreztem, hogy anyaként teljesedtem ki igazán.
Nagyon szerettem velük lenni, imádtam amikor icipicik voltak- a pelenkás kort, a totyogóst, mindet. Igaz, mind a három nagyon jó alvó volt- az éjszakázás fogalma nekem ismeretlen. Mégis ahogy teltek az évek, és a kicsi is már 3 éves lett, akkorra úgy elég lett... 8,5 évet voltam itthon velük, és a mai napig is nagyon szeretek a gyerekeimmel lenni, sok programunk volt - most az itthonlét sem terhelő egyáltalán -sőt. Szóval visszamentem dolgozni.
A munkahelyen sok változás történt, de még mindig élvezem azt is- napi 8 órában, a többi a családé.
Úgy érzem meglett az egyensúly- szóval most így jó.
Ne érezd magad úgy, hogy másoknak meg kellene felelned, és ne engedd, hogy ezek a vélemények, vagy gondolatok a te családodhoz való hozzáállásodon változtassanak. Akinek nem jó úgy ahogy te csinálod, az majd máshogy csinálja, Te meg úgy csináld, ahogy Neked jó.
Az attól függ.
Ha tényleg teljes értékű háziasszony vagy, mint a régi asszonyok, akik hozzájárultak természetbeni értékekkel a család és a társadalom fenntartásához, akkor szerintem ezzel semmi gond nincs. Ha olyan vagy aki eltingli tanglizza a főzést, állandóan csak szoliba meg körmöshöz jár, és csak konkrétan eltartatja magát a férjével és a társadalommal, az már gáz.
Én mosható pelenkát használok, mert költséghatékonyabb, és környezetkímélőbb, mint az eladobható. A mosószert magunknak főzöm, a kicsi kertünkben zöldséget gyümölcsöt termesztek, lekvárt főzök, folyamatosan nézem az akciókat, és úgy vásárolok, hogy az a legjobban megérje anyagilag. Mindent megtettem azért, hogy tudjak szoptatni ezzel is csökkentve az anyagi terheket, és nem kényeskedtem a melleimen, mindent magunknak sütök, főzök.
Nem küzdünk anyagi problémákkal, a férjem jól keres, adok magamra, és énis ugyanúgy járok sportolni, körmöshöz, fodrászhoz, de a férjem büszke rám, amiért nem egy eltartott feleség vagyok, akit csak a vásárlás meg a külseje érdekel, és néha ránéz a gyerekre, hanem tényleg rengeteget melózok azon, hogy a munkámmal hozzájárultak a családi kassza tehermentesítéséhez.
Nem!
Vannak főállású családanyák, szeretik csinálni. Az más kérdés ha vki a segély miatt.
Akárhogy csinálod mindig lesznek olyanok akik lenéznek miatta. Ha nem dolgozol akkor eltartatod magad, ha dolgozol akkor meg miért nem vagy a gyerekeddel.
Nekem egy diplomám van, a gyerek előtt gyárban dolgoztam és ezért néznek le. Pedig én kerestem meg és még nem is prostitúcióval, vagyok olyan ápolt és szépen öltözködő mint bármely irodában dolgozó (ne értsetek félre, ezt azért írtam mert épp egy ilyen szólt be).
Ne hallgas senkire, ha neked és a férjednek megfelel senkinek semmi köze :)
Ez megint olyan téma, ahol az emberek szeretik a belső bizonytalanságukat kivetíteni és mások véleményének képzelni.
Szerintem senkit nem zavar, hogy mit csinálsz és hogy élsz, illetve akit igen, annak adj infót magatokról, hátha jobban megért vagy építsd le.
Az szokott lenni a Hozzád hasonlókkal a gond lenni, amikor burkoltan ideának állítjàk be, amit csinàlnak, azt sugallva, hogy ez a legjobb a gyereknek, fujj, aki a pár hónapost bébiszitterre bízza pár órára, vagy nem akar szoptatni, vagy jónak tartja a bölcsit vagy mittudomén.
Meg én a többgyerekes önajnározást nem szeretem, hogy "mit panaszkodsz te egy gyerekkel, nekem 5 van" stb. És erre azért látok példát.
Amúgy én imádom a munkahelyem, nem kevésbé
Bocs. Szóval a szakmám és a munkahelyem nekem ugyanolyan szerettem, mint a családtagjaim, de kivárom a 2 évet otthonmaradni (ennek több oka van), egyrészt jó, másrészt mindennap vigasztalom magam, hogy ez a gyed csak átmeneti állapot.
Engem pl megvisel hogy a párom "tart el", pedig max gyedet kapok, és fusizgatok is mellé, hogy semmiben nem érzem kompetensnek magam, hogy kikapok minden szar miatt pl nem jó sorrendben pakoltam el a lábasokat, miközben régen sok ember èletéért feleltem, hogy nincs egy közösség amihez tartozom.
Én is szeretem a kertet, de a gyerek miatt ugye a kertre sincs elég idő.
Ugyanakkor nem is hiszek abban, hogy a gyerekeknek az első 1-2 éven kívül főállású anya kell. Agyonnyomja őket szerintem, persze 4-5 gyerekre már ez nem igaz és akkor sem ha vki vmi vállalkozást alapít vagy menő ökoháztartást visz vagy van vmi jó hobbyja amit profin csinál.
Nem olvastam a többi választ, hogy nehogy befolyasolodjak. Szerintem ebben nincs semmi rossz alapvetően.
Kockázat viszont van benne.
Sajnos 45 évesen elhalálozott egy ismerősünk. Ők is erre voltak berendezkedve. Anya ott maradt a nyakán kölcsönnel, munka nélkül 3 gyerekkel, gyasszal, 15 éves munka kieséssel. Hát.... nem irigylem. Kívánom, hogy te sose kerülj ebbe a helyzetbe.
Más: amíg a gyerekek kicsik, ok. De mikor a legkisebb is 14 lesz? Önállósodni akarnak? Arra van B terved? Mert ott lehet meg csúnyán megzuhanni ebben a sztoriban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!