Mást is megvisel ez a 0-24 órában a gyerekkel levés?

Bennem is hasonló gondolatok vannak, Kérdező.

Most megpróbálok használható tanácsokat adni.

Az egyik, hogy az én édesanyám olyan, hogy ha kell a segítség, jön. Tehát, ha valamit muszáj elintéznem, akkor vigyáz a fiamra (60 km-re lakik és dolgozik, de hajlandó kivenni szabit néha-néha), de csak úgy nem nagyon jön el azért, hogy az unokájával időt töltsön. Ilyen beállítottságú. Jön, ha kell, meg ha szülinap van. Egy időben orvoshoz kellett járnom, mert szédültem és kerestük az okát. Vérvétel, röntgen, reumatológián is voltam... ekkor muszáj volt, hogy valaki segítsen. És kb. ekkor világosodtam meg. Ha dokihoz kellett mennem, valahogy csak jött valaki, aki vigyázott a fiamra. Férj, egyik mama, másik mama. Eljártam ilyen ultrahangos masszázsra a vállaim miatt, mert a reumatológus kiírt. Kb.semmit nem ért, de nagyon élveztem. Elmentem, jó érzés volt, beszélgettem, össz-vissz fél óra lehetett. Ez olyasmi volt, amiről egyesek azt mondják, totál felesleges, miért nem vagy a gyerekeddel, ugyan már, hókusz-pókusz. Más meg azt mondja, hogy ez nagyon fontos, gyógyító hatású, jobban leszel, fittebb, és minden simábban megy majd.

Ugyanígy, van olyan, aki úgy gondolja, nem megy orvoshoz, hacsak nem halálosan beteg. Más pedig elmegy az éves fogászati vizsgálatra, nőgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz. Menni lehet szemészetre, teljes vérképet kérni, és ha van személyes problémád, azzal is foglalkozni. Hiszen a megelőzés is fontos és a gyermekedért te vagy a felelős, vigyáznod kell magadra is.

Te ezt el tudod képzelni? Hogy magaddal törődsz, mert KELL, mert FONTOS. Te IS fontos vagy. Ha egy kicsit így nézed a dolgot, akkor rájössz, hogy jogod van elmenni ide-oda. És igenis segítsen neked valaki.

Másik: szerinted normális, hogy nem voltál fodrásznál? Szerintem nem. És az szerinted normális, ha valaki havonta jár? Nekem az túlzás, de lelke rajta, ő dolga. Te hová tartozol? Ha el akarsz menni fodrászhoz, menj el. És OLDD MEG, hogy valaki vigyázzon a gyerekre. Ezt is egy másik anyuka mondta nekem. Hogy ne sopánkodjak, hanem oldjam meg. Kész, passz, ennyi. Nehéz, nagyon nehéz, de csak vannak kibúvók, nem?

Anyukáddal rendesen kell beszélned. Szó szerint azt, amit ide leírtál, hogy mi bánt. Vagy azt csinálod, amit fentebb írtam, hogy elmész orvoshoz, bankba, akár egy télikabátot venni, mert a régi tönkrement, és megkéred, hogy vigyázzon a gyermekedre.

Vagy elmehetsz előadásra, oktatásra, sportolni, mert ezek is fontosak. Aminek ilyen kötött ideje van.

Édesanyám is elég fura ilyen szempontból, mert nem érti, miért teher nekem a gyerek néha, de aztán valami fény gyúlt benne, mert vett 2 jegyet egy koncertre, hogy menjünk együtt, holott tudja, hogy akkor másnak kell lennie a fiammal. Nem rakta össze a képet, de annyira természetes volt neki, hogy vele megyek, mert az a koncert csak kettőnket érdekel a családból. Aztán így valahogy leesett neki, hogy jaaaa, akkor ezt meg kell oldani. Beindultak a fogaskerekek.

Nagy ritkán anyósodékhoz is elutazhattok ketten. Menj el ott fodrászhoz. :)

És az is fontos dolog, hogy igenis szükséges, hogy a gyermeked megtanuljon egyedül játszani. Tényleg fontos, nemcsak azért, hogy te nyugton lehess. Nekem is bűntudatom volt miatta, mert egy ilyen ordítozós-fáradt késő délután én kiakadtam, elegem lett, és betettem a szobájába. Van rajta egy rács, hogy ne tudjon kimenni (amikor wc-re megyek, én ezt használom). Eleinte aggódtam, hogy sír, most mi lesz, de sz@ranyavagyok. Pár perc kellett és megnyugodott és fantasztikusan eljátszott. Meglestem, és láttam, hogy a velem tanultakat ismételgeti. Kinyitott egy könyvet és "olvasott", beszélt a könyvhöz, mutogatott (ő másfél éves). Aztán otthagyta és leszedte az építőkockákat. Stb. Fantasztikus volt. Látszott, hogy dolgozik az agya. Aztán egy idő után persze elege lett, kupit csinált, de hát összepakoltuk együtt. Meg szólt, hogy már unalmas egyedül, menjek vele játszani. De egy fél órát elvan így. És ez nem baj, nem kell, hogy bűntudatod legyen.

A házimukát pedig tényleg vele is kell csinálni. A fiam imád porszívózni. Lassúak vagyunk, de ez is egy játék. Mutatom a szöszöket, ő pedig próbálja arra tolni a porszívót. Ruhákat adogathat teregetéskor, mosáskor... Bekapcsolhatja a mosógépet, stb. Így aztán ha van időd, nem kell házimunkával töltened.

És nekiállhatsz mosogatni és mondod neki, hogy most nem érsz rá, mosogatsz. Szólongat még pársszor, de ki kell tartani. Ezt is meg kell tanulni. Ne akarj mindent elmosogatni, de pár tányér meg pohár mehet, azt meg ki kell bírnia. Szoktatni kell.

Nagyon nem akartam kioktató lenni, remélem,hogy valami segít. Nekem is hosszú folyamat, és én is nehéznek érzem. De minden rajtunk múlik, nekünk kell irányítani az életünket, hogy MINDENKINEK jó legyen.

Itt már sokan elkanyarodtak az eredeti kérdéstől.

Senki, ismétlem senki nem írt olyat, hogy teher lenne a gyereke. Emberek vagyunk, sokan otthon a gyerekekkel, házimunkával, mindenféle elintéznivalóval, rohangálni a gyerek után, ezt nem szabad azt nem szabad, a nagyot oviba/suliba vinni hozni, plusz délután az edzések, különórák stb, mindezt úgy hogy a kicsit is húznom kell magammal, de mikorra férj hazaér legyen meleg étel az asztalon, helytállni anyaként, feleségként, nőként, nap mint nap, na azt ne mondja senki hogy nem hiányzik, vagy nem esne jól legalább csak havi szinten 1 nap egyedül, vagy a férjével, vagy csak úgy elmenni otthonról kikapcsolódni gyerekek nélkül, amikor nem az a legfontosabb hogy főzzünk, mossunk, takarítsunk és még sorolhatnám. Mindenki imádja a gyerekét, szeret vele lenni, na de azért 0-24ben hetekig-hónapokig valljuk be rohadt fárasztó. Akinek van segítsége, vagy épp a férjével x hetente eljárnak kettesben, az úgy sem tudja milyen ez.

" de mikorra férj hazaér legyen meleg étel az asztalon, helytállni anyaként, feleségként, nőként"

Ez már itt el van cseszve.

Bocs, de aki úgy vállal gyereket, hogy a meglévője mellé még egyet annak persze, hogy megterhelő. Aki a saját társától annyit nem tud elvárni hogy viselkedjen felnőttként, és ne csak uraságként hazaérve letegye a seggét a kanapéra.

Hát, erről nem a kisgyerek tehet, ez van.

Ez így megint másképp hangzik, mert ez esetben ő is dolgozik otthon.

De az a férfi aki hazajön a munkából, ahol 8 órát tölt, majd követeli a meleg vacsit mert neki kuki van a lába között, az bizony csak leteszi a seggét.

És akkor erre még vannak nők, akik "segítségként" emlegetik azt hogy a napi 8 órában dolgozó férj megfogja 5 percre a saját gyerekét meg elmosogat a saját otthonában. Én ezekre gondoltam.

Jaaa, hát nálunk azért nem így van. :)

De értem mire gondolsz...

Vannak itt érdekes válaszok, meg kell hagyni. Mondjuk nem tudjuk ki van mögötte, lehet gyereke sincs, vagy még csak kicsi, amikor még nem jutott el addig, mint a nagyobb gyerekkel otthonlévők, esetleg van valami segítsége, így el sem tudja képzelni, milyen ha nincs. Vagy a legszomorúbb kategória, mert ilyen is sok van, aki csak félgőzzel anya, aztán úgy könnyű nem maga alatt lenni, meg magával foglalkozni.

Amúgy nem mindenki él olyan helyen, hogy "csana" legyen meg ilyenek.

Aki mindent belead, és 100%-ban jelen van, nem úgy áll hozzá, hogy "kibírja" "semmi baja se lesz" "jobb ha megtanulja a rendet" és nincs segítsége, az nem csoda, ha úgy érzi egy idő után, hogy becsavarodik. Főleg, ha nem egy tedd-ide tedd-oda gyereke van, aki órákig csendben el van magának.

Semmi sem természetellenesebb annál, mint ahogy sok mai anya él, hogy csak ketten van a gyerekkel és ráböfögi a sok barom, hogy te vállaltad, oldd meg, ma már mindent meg lehet. Nem véletlen mondják, hogy egy gyerek felneveléséhez kell egy falu. Ezt nem csak azért mondják, mert a gyerek szempontjait veszik figyelembe, hanem azért is, mert az anya is ember, egy önálló személy, akinek szüksége van arra, hogy ne csak egy készenlétben álló szülő legyen évekig.

Nekem se segített szinte senki, én ezért is nem vállalok több gyereket. Anyám persze ezzel nyaggat, hogy mégegy unokát akar. De nem segített érdemben. Az én kontómra csak ne akarjon semmit. Nem is sorolom, nekem borzasztó rosszul esik rágondolni. A környezetemben mindenhol azt látom, hogy segít valamelyik nagyszülő. Nem kötelező persze, de az én anyám is folyton olyan igazi drámai módon adja elő, hogy mennyire imádja az unokáját, meg hogy szeret vele lenni, de egy fél órára se vinné el, soha, még a saját kertjükbe se akarta úgy kivinni, hogy én nem megyek ki, nekem mindig ott kell lenni ugrásra készen. Közben meg mondja, hogy milyen jó xy-nak mert nála egész nap ott van a másfél éves unoka. Nem is értem, komolyan. Lassan három éves, már megszoktam, de fáj. Más gyereke ennyi idősen fél vagy akár egész napot is eltölt a nagyszülőnél. Nálunk ilyen nincs. Nem bántana ennyire, ha közben nem hallgatnám az ő határtalan imádatát, meg amiket előad. És nem kell sajnálni, mert nem dolgozik, 48 éves. Manapság még akár a saját gyereke is lehetne. 9 éve még épp akart is csak nem jött neki össze. Azért nem egy 60-70 éves mamikától fáj, hogy néha-néha se kapok/kapunk egy-egy órát.

Amúgy nekem ez már későn jött, de egy ismerősömnek mondta a védőnője mikor kisbaba mellett kiborult, hogy ne a családdal foglalkozzon. Azok jönnének, ajánlanák, ha akarnák. Vegye számba a szomszéd nénit, az xy-t, ilyen-olyan ismerősöket. Előbb fog őszintén szívesen segítőt találni, mint gondolná.

Kitartás, mást nem tudok mondani. Teljesen normális, amit érzel, főleg ennyi idő után. Csoda, ha eddig húztad. Jobb lesz lassan.

"Nem értem miért nem a gyerekkel csinálsz programot?Meg azt sem értem hogy hogy lehet egy anya ilyen?Hgy irhatsz ilyet hogy azt akarod,eltűnjön?!Elsüllyednék a helyedbe!"

Ezt még külön címezném. Egyrészt a kérdésből és a kommentből kiderül, hogy pont az a lényeg, hogy nem azt akarja, hogy minden nap egész napra eltüntesse a bölcsődébe, csak néha akarna egy kis időt magának, vagy ne adj isten kettesben a férjével. Nekem is csak a férjem viszi el, akkor magam lehetek, nem kell folyamatosan foglalkozni vele, vagy hallgatni a csicserégését, ami tök aranyos, de egyszerűen néha már sok, főleg, mikor komoly dolgokat akar az ember átgondolni. Pl. mi is építkezni fogunk, utána kell néznem egy rakás dolognak, hivatalos ügyben intézkedni, de mikor rendezem a gondolataimat, akkor is csak mondja és mondja és mondja és mondja és mondja és ha nem reagálok azonnal, akkor egyre hangosabb és hangosabb lesz..

Ne haragudj, de 20 éve volt kicsi az előző, a mostani meg 6 hetes. Nekem 3 év távlatából megszépült az újszülött időszak, így utólag nem is volt olyan drámai, pedig ha jól visszagondolok, akkor azért műtötték a tályogos mellem, folyton mellgyulladásom volt, a mellbimbóim felülfertőződtek és örökre hegesek maradnak, annyira rossz állapotba kerültek, nem aludtam, mert folyamatosan a melleimmel kellett szarolnom, félrebeszéltem a fáradtságtól, néha nem tudtam, hogy ébren vagyok-e vagy álmodok, egyfolytában sírtam és még sorolhatnám. Azért 20 év után az emlékek a baba és kisgyerek korról nagyon megszépülnek, a mostani kicsid meg hat hetes, még annyira az elején vagy, hogy csúnya is lenne, ha már most ki lennél. Amúgy 18 évesen az ember még nem is olyan tudatosan szülő, mint később egy rakás olyan dolgot megcsinál a gyerekkel meg mellette, amiről már 10 év múlva az lenne a véleménye hogy úristen.. Meg nem akarlak bántani, de az is biztos, hogy te 18 évesen nem egyedül voltál mint az ujjadd azzal a gyerekkel. Gondolom eleve otthon laktál, bentlakó segítséggel..